Másnap megdöntöttem a rekordomat,és délután kettőig aludtam. Mikor sikerült végre kivernem az álmot a szememből,lementem a konyhába,ahol Anton,és Loretta már nagyban fogyasztották a pénteki ebédet. Anya ma nem dolgozott,mivel szabadságot vett ki, hogy mi se maradjunk egyedül. Amint megláttam a két fiatalt,oda szaladtam hozzájuk,és átöleltem őket.
- Úgy örülök, hogy nincs bajotok. – mondtam boldogan.
- Mi is. – mosolygott Anton,majd vissza ült a székre.
- Sajnálom,hogy látnod kellett mindent. – szánakozott Loretta.
- Ugyan,semmi gond nincs. –válaszoltam.
- Akkor rendben van. – vigyorgott,majd a fufrumat betürte a fülem mögé.
Hiába volt Loretta csak 5 évvel idősebb nálam,mégis képes volt úgy szeretgetni,mintha a lánya lennék.Ahányszor eljönnek hozzánk,vagy mi megyünk hozzájuk,mindig a második anyámként tekintek rá.
- De hogy hogy jöttetek? Nem is szóltatok ide. – jutott eszembe.
Anya és Loretta egymásra mosolyogtak,majd anyu felállt,és a tűzhely mellé lépkedett,hogy kevergesse a fortyogó főzeléket.
- Anyukád szólt nekünk,hogy átmennél egy másik gimnáziumba,Győrbe.És mivel Antonnak,a nagyszülei miatt oda kell utaznia,jöhetnél te is velünk. Csak egy hétre,hogy megnézhesd ezt a csodálatos várost.
- Hisz ez jó ötlet! És mi lesz a suli látogatással a hétvégén?
- Lemondtam,mivel most mész Lorettáékkal. – kapcsolódott be anyu is.
- Na mit szólsz? – kérdezte Anton vigyorogva.
- Nagyon örülök neki. – örömködtem.
Megöleltem Lorettát,és felkísértem a szobámba.
- És mikor indulnánk? – kérdeztem.
Leült az ágyamra,és rácsapott egyszer a lábára.
- Végülis,akár most is indulhatunk.Anton nagyapja itt van a városban,meglátogatja a testvérét. Akár vele is mehetünk. – ajánlotta fel.
- Csodás ötlet. – nevettem.
Úgy örültem, hogy mindent,és mindenkit itt hagyhatok. Nem érdekelt,hogy egy üzenetet sem írtam egyáltalán,senkinek. Mindenki felejtsen el egy egész hétre,és remélem én is elfeledkezhetek mindenkiről végre.Elkezdtem összepakolni a bőröndbe,és lassan készen lettem. Antonék felhívták Ben bácsit,hogy ugorjon be értünk is. Órákig utaztunk,mire végül nem Győrbe,hanem egy kisebb falucskában álló ház előtt álltunk meg.
- Loretta,hol vagyunk? – kérdeztem csendesen.
- Antonéknál. Mindjárt mehetünk tovább,csak Adam is jön velünk. – mondta,miközben leste, hogy jönnek-e már.
- Adam? Ő kicsoda? – lepődtem meg.
- Anton öccse. Nagyon cuki srác,biztos kedvelni fogod. – mondta,majd hátra fordult az első ülésről, hogy engem is lásson.
A hátsó része az autónak három személyes volt,ezért valószínűnek tartottam,hogy elférünk majd ebben a nem túl apró autóban. Láttam,ahogy kijönnek az ajtón. Minden várakozásomat felülmúlta Adam. Azt hittem,hogy négy éves lehet,vagy hasonló korú, de ehelyett egy tizenhét év körüli szőke srác lépett ki az ajtón. Beültek az autóba,de egy szót nem szóltunk egymáshoz.Mindketten zenét hallgattunk,és elmélkedtünk. Ő fél úton be is aludt,én pedig néztem,ahogy egy pisszenés nélkül terül el az ülésen. Az ablakot bámulva kezdtem elszenderedni én is,és mivel sokszor megálltunk,még sötétedésre sem voltunk ott.Már éppen elaludtam volna,mikor éreztem, hogy valami nyomja a vállamat. Oda fordítottam a fejem, és láttam,ahogy Adam kobakja a vállamra hajlik,és szinte nesztelenül szuszog. Akaratlanul is elkezdtem mosolyogni,és hihetetlenül édesnek tartottam. Majd egy fél óra múlva oda értünk,és Ben bácsi segített nekem becipelni a csomagokat. Anton,és Loretta elrendezték az autót,majd ők is lassan befáradtak a mamájuk házába. Flora néni alig várt már minket,és amint beléptünk a házba,mindenkit megölelgetett,megpuszilgatott.Adamnak,és nekem sütött sütit, amit azonnal megetetett velünk.Ben bácsi,és Lorettáék a nappaliban egy kávé mellett beszélgették meg az oda utat,és a többit. Mi ketten a legfiatalabbakként a TV-szobában foglaltunk helyet,egy nagy tál sütivel a kezünkben.
- Még be sem mutatkoztam. Adam vagyok. – mosolygott.
- Szia. Odett.– vigyorogtam.
- Örvendek.
Gyönyörű mosolya volt,és a hangja,ahogy elérte a fülemet,mint valami kellemes nóta,süvített végig a szobán. Bekapcsoltuk a tv-t és valami régi vígjátékon nevettünk amíg nem éreztünk hatalmas csomót a gyomrunkba.Talán a nappaliban diskuráló idősebbek tanácskozását is megzavartuk a jó kedvünkkel,de egyikünket sem foglalkoztatta úgy igazán.
- Kéne egy sör. – mondtam.
- Én nem iszom. – vágta rá egyből.
- Egyáltalán? Semmit? – képedtem el.
- Semmit. Tudom,elég gáz,de én nem szeretem az ilyent. Elítélem azokat,akik ilyen korban már elkezdik tönkre tenni magukat. – válaszolta,kissé lenézően.
- Én sem iszok. – hazudtam. – És teljes mértékben elítélem őket. – tettem ugyanazt megint.
- Persze. – mosolygott,majd felállt a kanapéról. – Szerintem én lefekszem,holnap nehéz nap lesz.
Bólíntottam,és elindultam én is vele.Mindegyikünk a saját szobájában hált,amit Flora néni igényesen felkészített számunkra.Annyira csodálatosan éreztem magam.Végig ő kellett mellém..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése