Kövessetek bloglovinon!

Follow my blog with Bloglovin Kérlek titeket,fejezzétek ki tetszésetek,nem tetszésetek,mert nagyon sokat segítene.Köszönöm:)

17#

 Kérlek Titeket a részek végén jelezzétek,hogy elolvastátok,sokat segítene!:-)


- Vissza kéne mennünk. – mondtam Willnek halkan.

- Én még maradnék. – válaszolt határozottan.

Bólintottam,még csak eszembe sem jutott ott maradni mellette,és ápolgatni a kis lelkét,amit annak idején szét törtem. Bár kvittek vagyunk, most ő is ezt tette az enyémmel. Lassan lépkedtem át a kiszáradt,gyenge faágakon keresztül. Ahogy a talpam alatt elropogott az a sor szikkadt gally,egyből úgy éreztem,mintha ez a sok fadarab én lennék,és az a tömérdeknyi ember aki ezerszer áttipeg rajtam,csak megakarna törni. Majd mikor végre Jennáék látókörébe kerültem,akaratlanul is mosolyogni kezdtem. Noel karja Jenna háta mögé volt csúsztatva,és a deszkásokat nézve néha összesúgtak,majd nevettek egyet. A vigyor viszont hamar lefagyott az arcomról.Ezt akartam,de aztán rájöttem; talán még sem. Noel eddig az enyém volt,velem nevetett,én voltam az,akit maradásra akart bírni. Hirtelen a jövőbe láttam.Végig néztem ahogy a legjobb barátnőm,Noellel sétálgat a főutcán nélkülem. Ahogy Cody,és Will Patti kegyeiért harcol,mindenféle következmény nélkül. És végül láttam magamat,ahogy Damien karjaiba kapaszkodva ellökök mindenkit magamtól. Aztán egyedül maradtam.És ekkor tudatosult bennem,hogy igazából semmim sincs. Amim volt ,azt mind feláldoztam valakiért,vagy valamiért. Minden erőmet egy múltbéli dologba fektettem,aminek talán jövője sincs.Jelenleg egy valamim volt. Remény,és szorongás. Na meg saját magam.Megbátorodásom,és nincstelenségem következtében,elindultam a pult felé. A szőke fiú éppen a telefonjával játszott,és amint meglátott engem,feltápászkodott.

- Vízet? – kérdezte humorosan.

- Azt,csak töltsd tele. – mosolyogtam félszegen.

Hamar leesett neki,hogy mire célzok,és a poharat teljesen teletöltötte erős piával. Két kortyban lehúztam,de nem éreztem, hogy ennek lenne bármi féle következménye.

- Jöhet még.- mondtam.

- Oda adjam az egész üveget? – lepődött meg.

- Ja. – azzal a lendülettel kitéptem a kezéből a flaskát,és teljesen egyedül leültem néhány srác mellé.

Párat húztam belőle,majd lepasszoltam a fiúknak. Még a nevüket sem tudtam,de nagyon jól elszórakoztam velük.Éreztem,hogy a fejembe száll az ital,egyre többet nevettünk,egyre jobban sötétedett. Amikor már szürke volt az ég,felálltam,hogy elindulok vissza Noelékhez végre. Ám nem számítottam rá,hogy még az egyensúlyomat sem tudom megtartani. Erőteljesen hátra dőltem,de még mielőtt a földre zuhantam volna,valami megtartott.

Furcsán néztem magam elé,hogy vajon hova tűnhetett a gravitáció. Megfordultam,és egy magas,barna hajú srác állt előttem.

- Szia. – köszöntem miközben próbáltam kitalálni ki az.

- Te mit keresel itt? Egyedül? – kérdezte Cody.

Bárkivel összefuthattam volna,tényleg,mért pont vele kellett? Pont mikor,nem igazán voltam döntés képes.

- Éppenséggel téged. – nevettem öntudatlanul.

- Na gyere. – parancsolt rám gondoskodóan.

- Miért mennék veled?

- Odett,ne csináld. – kérlelt.

- De mit ne csináljak? Nem akarok veled menni,és semmi közöm hozzád.– hunyorítottam rá.

- Na. – mosolygott. –Gyere.

- Nem tudom minek hittél Pattinak.

- Miben?

Megfogtam a fejem,és végső soron úgy döntöttem,hogy elindulok vele vissza. Egy szót sem szóltam,a kérdését sem méltattam válaszra.

- Válaszolj. – mondta egy csendes pillanatban.

Szerencsére a friss levegőn tett séta kiszellőztette a fejem,és képes voltam normális választ adni a kérdésére.

- Hagyjuk szerintem. – forgattam a szemeim.

- Na ne csináld. – vágott elém.

- Mit mondott neked? – szegeztem rá a vádaskodó kérdésem.

- Jó. –nézett a sár borította földre.- mondta,hogy lehet,hogy még mindig érzel valamit irántam.

Sóhajtottam egyet,és mindenféle reagálás nélkül sétáltam el mellőle.

- Hé. –állta utam. – nem hittem neki. – egy apró mosolyt véltem felfedezni az arcán.

- Jól tetted. – bólintottam szégyenkezően.

A tűz fénye erősen szikrázott,a füstöt pedig már távolról is éreztem.Cody mögöttem jött,egy hang nélkül. Mikor oda értünk a kolesz kertjének szélére,megfordultam,és ránéztem.

- Kösz,hogy vissza vezettél. Nélküled..talán még mindig ott ülnék egyedül.

Igazából nem vártam semmi választ,mégis vele szembe álltam még mindig,amíg végre meg nem szólalt.

- Lehet,hogy sokszor nem is..de vészhelyzetekbe mindig ott vagyok. Te is tudod. – rám mosolygott.

Elsüvített mellettem,és a bicósok újonnan felavatott egyéneihez indult.Hosszasan utána néztem,és valami szörnyetegnek éreztem magam.Cody egyre jobb emberként tűnik fel,egyre többször,én pedig egyre gyengébbnek,és félelmetesebbnek láttatom magam.Lesütöttem a tekintetem,és nagyokat fújtam.Legszívesebben elfutottam volna a világ elől.Magam elől.

Noel és Jenna még mindig egymás mellett ültek,és nevetgéltek. Oda battyogtam hozzájuk.

- Hát ti? Látom összemelegedtetek. – mosolyogtam álcázásként.

- Oh,már mikor. – nevetett Jenna. – Még tegnap a buliban.

- Ja. Ez igazán csodálatos hír. – bólintottam egyet nyugtázásként.

- És te? Hol voltál eddig? – kérdezte Noel.

- Hát tudod én csak..tudod,elmentem erre-arra.. – mutattam a hátam mögötti erdős rész felé.

Noel a hátam mögé kukkantott,ahol is Cody bohóckodott a haverjaival.

- És Codyval mentél erre-arra? – nézett rám vádlóan Noel.

- Hát,ez elég bonyolult..Tudod,én ott voltam,és ő ott volt..szóval igen. – ismertem be.

- Egyszóval szent a béke kisasszony? Már nem számít, hogy átvágott? – flegmázott továbbra is.

- Én ezt nem mondtam. Egyszerűen csak beszélgettem vele,ebbe mi olyan különleges? – ámultam el.

- Semmi,természetesen. Ki vagyok én,hogy bíráljalak? – állt fel,a padról,és szegezte rám tekintetét.

- Igazad van. – mosolyogtam cinkosul. – Semmi közöd ahhoz,hogy kivel vagyok,ezt jól látod.

Szemei tágra nyíltak,és talán csalódott is bennem,de abban a pillanatban nem érdekelt. Talán mégsem tisztult ki annyira a fejem,ha ilyen hangnemben,ilyesfajta dolgokat vágok a képébe.Megrázta a fejét,és egy pillanatig gondolkodott,hogy mégis mivel vághatna vissza.

- Cody egy szemét. Sajnálom,hogy elvesztettem miatta a húgom. – sütötte le a tekintetét. – de azt méginkább,hogy a legjobb barátnőmet is.

Elindult mellőlem,én pedig ott álltam megsebezve,bűntudattól fortyogva. Szörnyen éreztem magam emiatt.Legjobb barátnőjének szólított.Nem tudtam eldönteni,hogy magamban csalódtam-e nagyobbat,vagy inkább benne. Miért is zavart engem,hogy Jennával van? Hisz szeretném,hogy mind a kettő boldog legyen,és biztosan rám is lett volna idejük.

- Odett,mi volt ez? – szeppent meg Jenna.

- Semmi. – mosolyogtam,mintha semmi sem változott volna.

- Beszéld meg vele. – kért meg.

- Ugyanmár. Annyira azért nem érdekel. –hazudtam.

Jobban érdekelt,mint jelenleg bármi más. Ő mutatja magát a legerősebbnek,a legsebezhetetlenebbnek,mégis ezerszer érzékenyebb mint Cody. Egy valami viszont végleg felcsillantotta a szemem ; hisz kezdek olyan lenni mint Patti. Akaratlanul is elmosolyodtam,de ez hamar abbamaradt. Talán mégsem ezt akartam,ha pedig igen,akkor nem így. Nem Noel barátsága árán. Ez egyedül az én hibám,nekem kell bocsánatot kérnem,attól aki jelenleg a legtöbbet segít nekem.

- Na jó,talán tényleg kéne vele beszélnem. – ismertem be.

- Menj csak. – mosolygott kedvesen Jenna.

Oda kullogtam Noel elé,aki eleinte megvetően nézett rám,majd kicsit barátságosabb lett a tekintete.

- Sajnálom,az előbbit. Komolyan.. – mondtam bánatosan.

- Én is. – vágott komor képet.

- Ezekszerint még mindig bevagy rágva? – sopánkodtam.

- Ezekszerint igen.Mit gondoltál?

- Fogalmam sincs.Azt hittem a bocsánat kérésem ér majd valamit.

- Ebben sajnos tévedtél. – fordult el.

Belekortyolt a kezében lévő palackba,én pedig agyaltam,hogy mit mondhatnék neki.

- Cody csak vissza kísért. Semmi több. – mondtam végül.

- Nem érdekel engem Odett.Tegnap is azonnal segítettél neki.

- A húgod eszméletlen volt,szerinted ártottam azzal,hogy megmutattam Codynak,hogy hol fekszik? – értetlenkedtem.

- És most boldog vagy? –kérdezte.

- Mi van veled? Ezeket a koholt vádakat is csak azért fogod rám,hogy legyen miért cirkuszolnod. – gyanusítottam.

- Az lehet. –válaszolt.

Vettem egy mély levegőt,de a pulzusom már az egekben volt réges rég.Nem tudtam megérteni,hogy mi a baja,hogy miért viselkedik úgy,ahogy.

- Mi a bajod? – kérdeztem kifáradva.

- Semmi. – fordult a tábor tűz felé.

- Akkor ennyi? Mostantól szóba se állsz velem,mert véletlenül összefutottam Codyval? –néztem rá.

- Szerintem ezt itt fejezzük be. – mondta.

Eldobta az üveget,ami a kezében volt,és elindult a csapata felé.Minden szó nélkül ott hagyott,és mégcsak azt sem mondta meg, hogy mi a baja. Will is a bicósokkal hülyült,és engem kivéve,mindenki valamilyen csapathoz csapódott.Gondolkoztam azon,hogy visszamegyek a srácokhoz,akikkel együtt ittam,de mi értelme lenne? Jennát sem láttam sehol,ötletem se volt,hogy kihez mehetnék.Ott álltam teljesen egyedül,és védtelenül,összetört szívvel,amiről Noel tehet. Jobban mondva én is,de lassan már teljesen elvesztem a fonalat,hogy ki mit tett a másik ellen. Gondoltam egyet,és elindultam a nagy kapu felé,ami a főutcai járdára nyílt. Nem volt már miért maradnom,ezért sietősebbre vettem lépteimet,még mielőtt bárki is észrevenné, hogy távozni készülök.Bár nem hiszem,hogy bárkit érdekelt volna.

16#

- Jól lesz. Csak sokat ivott. – mondtam csendesen.

- Tudom.Köszi, hogy vigyáztál rá. – köszönte meg,és most őszintén.

- Nem én voltam. Will inkább. – válaszoltam,kicsit bizonytalanul.

Cody csendben időzött továbbra is az eszméletlen Patti mellett,én pedig nem éreztem már magam szükségesnek ott.Damien még mindig a főbejárat előtt várakozott,és mikor elébe értem,megragadtam a kabátját,és kihúztam a nyirkos éjszakába.

- Jó kis este volt. – mondtam.

- Az biztos. –válaszolt mosolyogva.

A főutcán elváltunk,és egyedül indultam neki a további útnak.Egyszer szomorú voltam,egyszer boldog, akármelyik is,mindig a fejemben időzött egy kép. Egy kép Cody,és Patti egyik csendes pillanatáról. Annyira érződött rajtuk, hogy valami más mint köztem,és Cody között. És Will..nem akartam elhinni, hogy ő is olyan mint a többi.Nem gondoltam volna, hogy ő is bárkivel ágyba bújna,akár egy éjszakára is. Nem volt pontos információm mégis tudtam, biztos voltam benne, hogy valakivel volt.

Másnap tíz körül keltem,és azonnal írtam Damiennek.

Odett Payne

Ma avatás lesz. Ott lesz Cody és Will is.

Damien Turner

Nézz keresztül mind a kettőn.

Odett Payne

Rendben van. De félek.. Cody tudhat mindent.

Damien:

Mit tudna?

Odett:

Mindent. Pattitól.

Damien:

Lehet,hogy tisztáznod kéne vele.

Odett:

Talán igazad van. Szóba hozom,vagy mit tudom én.

Kissé bizonytalan voltam, hisz mit mondhattam volna neki? Hogy „hallod,nem vagyok ám beléd zúgva”,vagy ilyesmit? Kizárt. Féltem,és csalódottságomat nem tudtam volna palástolni semelyik pillanatban sem. Lehetetlen küldetés lenne,de még is illene tisztáznom vele. Még ötletem sem volt, hogy mit mondjak neki,és mit tálaljak ki.Jennával délután négykor találkoztunk a városháza előtt.Persze mindketten slamposra vettük a dolgot,és mindkettőnk arc kifejezéséről lerítt,hogy izgulunk,és nem tudjuk hogy mire számíthatunk. Mikor már együtt voltunk Jennával,felhívtam Noelt,egy kis útba igazításért. A kolesz mögé irányított minket,ahol már javában zajlott az avatás.Lassan oda battyogtam Noelhez,aki mindenki szeme láttára szorosan átölelt,majd Jennát is bemutattam neki. Elégedett mosolyt fedeztem fel az arcán,innentől kezdve úgy éreztem, hogy szabad a pálya,mert Noelnek nem közömbös a legjobb barátnőm.

Fél óráig néztük a bicikli és deszka mutatványokat,hallgattuk az emberek lármáját,kacagását,majd gondoltam egyet,és elindultam felfedező túrára. Felálltam a kóróról amin ültünk,és a kolesz felé vettem az irányt.

- Hova mész? – kérdezte kíváncsiskodva Noel.

- Csak el. – mondtam zavartan.

- Oda én is elkísérlek. – mosolygott. – Te jössz? – fordult Jennához.

- Most kizárt,de ti menjetek csak. –válaszolt Jenna.

Elindultunk a „pulthoz” ahol alkoholos,és alkoholmentes italokkal szolgálták ki az ideérkező avatottakat,és vendégeket. Egy ideig nézelődtünk ,hogy még is mit igyunk,majd mikor Noel megunta a várakozást hatázotottan rákérdezett.

- Mit innál?

- Egy mentes vizet. – mosolyogtam.

Noel felkacagott,majd a pultos felé fordította a fejét,aki szintén hatalmasat vigyorgott erre a kijelentésemre. Egymásra bólintottak,a szőke magas fiú pedig lehajolt a pult mögé,és egy műanyag pohárral a kezében tért vissza a felszínre.A kezembe nyomta,én pedig belekortyoltam a félig megtöltött pohárba. Amint a számhoz ért a pohár,tudatalatt éreztem, hogy ez mégsem víz,de addigra már késő volt.Egyenesen felhajtottam azt a fél pohárka erős italt,aminek a hatása azonnal megjelent az arcomon. Ránéztem Noelra,aki ugyanebben a pillanatban pillantott rám. Hatalmas kacagásban tört ki,én pedig feltudtam volna pofozni,a hülyesége miatt.

- Ez mire volt jó? – kérdeztem kissé flegmán.

- Ugyan már Odi.Ugye nem gondoltad,hogy itt vizet fogsz inni? –vigyorgott továbbra is.

- Na jó.Vicces vagy. – nevettem el én is magam.

- Te is drágám. – nézett rám aranyosan.

- Csá haver. – köszönt Will Noelnak.

- Cső. –pacsiztak le.

- Szia Odett. Mizu? –üdvözölt Will.

- Semmi. – néztem a földre komoran.

- Öhm,Noel. Beszélhetnék négyszemközt Odettel?

Értetlenül néztem Willre,és halvány lila gőzöm sem volt,hogy mit akarhat mondani.

- Persze.

Noel elindult vissza Jennához,és ezzel magunkra hagyott. Will a hátam mögé csúsztatta a kezét,és elvezetett az erdős rész felé.

- Hallod. Mi volt Pattival múlt éjjel? –kérdezte zavartan.

- Sokat ivott. Egyébként meg nem tudom,én csak lefektettem,hogy józanodjon.-válaszoltam.

- Aha.

- Miért kérdezed?

- Mert nem tudok kiigazodni rajta. Azt hittem te teljes mértékben jóban vagy vele.

Furcsa grimaszt vágtam válaszként.Nem értettem mire akar kilyukadni. Kérdően néztem rá,hogy mondja már meg,mégis mi folyik itt.

- Mostanában eléggé rám szállt a csaj. Azt mondta,hogy elege van Codyból,és hogy semmi köze nincs hozzá. De láthattad tegnap,hogy a segítségére sietett.

- Rád nyomult Patti? – lepődtem meg teljesen.

- Valahogy úgy.

- Neked is...bejön? –komorodtam el,de szerencsére jól palástoltam.

- Nem rossz csaj.Tetszik benne, hogy nem tudja hol a határ,és mindig valami őrültséget csinál. – nevette el magát. – Ő az a tipikus „senki és semmi nem érdekel” típusú lány.

- Igaz. – vigyorogtam álszentül.

Vettem egy mély lélegzetet feloldásként. Először Cody,majd Will. Mi jöhet még? Miért nem vagyok én elég jó senkinek? Mit tudhat ez a kelekótya csaj,amit én nem? Inni,cigizni,és feltűnősködni.Én pont az ellentéte vagyok,legtöbbször inkább meghúzom magam,és sosem támadnék hátba senkit. Neki ez szinte alap teljesítmény,ebben biztos vagyok.Kegyetlen bűntudat tört rám,egy olyan dolog miatt,amiről nem tehetek. Ez vagyok én,és eszem ágában sem volt olyan lenni mint amilyen Patti.De túlságosan összevoltam törve,és túlságosan belefulladtam a figyelem mentes létbe.Nem egy töltelék akartam lenni egy-két ember életébe,és nem is egy eszköz a bátorságukhoz. Azt akartam,hogy végre valaki úgy tekintsen rám,mint egy bánat elleni pajzsra,akihez bármelyik napszakban szaladhatnak kétségbe esettségük elől. De igazán,arra vágytam,hogy valaki szeressen.

15#

Az arcom a térdeim közé fektettem,és nagyokat sóhajtoztam. Mellettem egy félig megkezdett sörös üveg időzött,amit megbátorodva elemeltem a földről. Eleinte csak tartogattam az ujjaim között,majd egy meggondolatlan pillanatomban felhajtottam egy kortyot.

Egy hatalmas kéz a hátam mögül,a vállamon keresztül megragadta az üveget,és kitépte a kezemből. Kis roppanás jelezte,hogy a bokrok közé repírették a zöld palackot.

- Ezt remélem pont kiakartad dobni.

Megrémülve hátra fordultam,mire Damien lépett mellém,majd ült le a lépcsőre.

- Nem is tudtam,hogy te is jössz. – mondtam.

- Én sem. Csak aztán gondoltam benézek,miért is ne? Fene gondolta volna,hogy te is itt leszel.. – nézett maga elé. – Egyedül, egy sörrel a kezedben. – pillantott az üresen lefittyedő kezemre,majd az arcomra.

- Ha tudtam volna,hogy itt leszel nem kortyoltam volna bele semmibe. – a korty szót direkt kihangsúlyoztam,hogy ne gondolja,hogy az egész flaskát én pusztitottam el. – Zoráékkal jöttem.

- Ja,láttam őket. A szőke hajú barátnőd eléggé el volt egy csávóval.

- Jenna ? És mégis kivel? – képedtem el. –Nem ismered?

- Lemerném fogadni, hogy ismerem,de az arca körvonalain kívűl semmit nem láttam. – mondta kételkedve.

- Megkéne keresnem őket.. – tápászkodtam fel a lépcsőről,mire Damien is lassan felállt.

- Veled megyek. – mondta.

Hosszas keresés után sem találtuk meg,én pedig teljesen reménytelenül dőltem neki a falnak.

- Hallod Odett. Nincs kedved..?- Damien rám nézett kérdően,majd mutatott a táncparkett felé.

Elmosolyodtam,és elindultam felé. Megragadtam a karját,és behúztam a villógó fények közé.Eleinte nehezen merültem bele a dologba,majd önfeledten táncoltunk a színek alatt.Nyár óta nem éreztem még ennyire könnyednek magam.Ezen az estén tudatosult bennem,hogy hiányzik a nyár,és bár októbert írunk,még mindig az a lány vagyok,aki voltam.

A végső kifáradásnál ráborultam Damien vállára,és fújtam egyet. Majd megveregedtem a mellkhasát,köszönet képpen.

- Kösz,ez jól esett. –mondtam lihegve.

- Nekem is. –nevetett.

- Jennát még mindig nem kerestem meg. – gondterhelt arccal néztem a szemébe.

- Meglesz. Gyere. –utasított.

Utána mentem,és felmentünk az emeletre, a mosdókhoz,és a szobákhoz. Óvatosak voltunk,és csendesek,pedig nem volt okunk rá.A folyósó végén megláttam Pattit,aki amint megpillantott,sietős léptekkel jött oda hozzám.Teljesen rám akaszkodott,és alig tudtam szabadulni az öleléséből.

- Te részeg vagy Patti? –kérdeztem szimatolva a pólóját.

- Ki tudja. –felelte,amiből azonnal leszűrtem,hogy igen.

- Na jó,gyere,alszol egy kicsit. –mondtam.

Megfogtam az egyik karját,és a nyakam köré tekertem. Damien ugyanezt tette,és becipeltük a legközelebbi nyitott ajtóhoz.Nem akartam illetlen lenni,így kopogtam,majd mivel éreztem hogy Patti nehezebb lesz,és hamarosan elhagyja magát,azonnal benyitottam. Ledobtuk az ágyra,Damien pedig hatázotott mozdulattal csapta fel a villanyt. A másik ágy sem volt üres,én pedig, hogy ne ébresszem fel az ottalvó egyént,egy pisszenés nélkül takargattam be Pattit.Viszont amikor már tényleg kész voltam,és itt hagyhattuk volna,az másik ágy tulajdonosa feltápászkodott,és suttogva kért meg,hogy kapcsoljuk le a villanyt.Intettem Damnek,hogy nyomja le,ami meg is történt két másodperccel később.

- Odett! Mit keresel itt? – lépett hátra Will.

Megfordultam,az ismerős hang hallatán,és Will hatalmas barna szemeivel méregetett.

- Csak behoztam Pattit,mivel pihennie kell. – mondtam feszülten.

Egyértelműen levágtam,hogy Will mit keres itt fent,és azt is hogy nagyon gyorsan elkell tűnnöm innen.

- Ja, majd vigyázok rá. – nézett a hátam mögé.

- Kösz. – mondtam,majd a tenyeremet becsúsztattam a hátsó zsebembe.

Fújtam egyet,és kikerülgetve a használt poharakat,és az ajtó irányába menekültem.

Lesütöttem a tekintetem,és kicsit neki is mentem Damiennek,a sokk ,és a bennem fortyongó méreg miatt.Dam oda intettett Willnek. Egy „bocs a zavarásért” intés volt. Azonnal utánam rohant,és a lépcső tetején elkapta a pólómat,majd kérdően nézett rám.

- Mi a fene volt ez? – kérdezte.

- Nem tudom. – kapkodtam a levegőt. – jobb lenne ha haza mennénk..

- Rendben. Jenna majd valahogy haza jut. – mondta.

Bólintottam,és gyors léptekkel viharoztam le a lépcsőn. Dam utánam sietett,és a főbejárat előtt az utamat állta.

- Nézz rám. – kért. – ki volt ő?

- Will.. – mondtam.Damien azonnal levette,hogy miért rohantam el.

- Biztos vagy benne,hogy egy másik lánnyal lehetett?

- Teljesen. És..ne haragudj, hogy csak úgy ott hagytalak. Csak tőle nem ezt vártam.

- Ugyan. – mondta mosolyogva.

Ebben a pillanatban az éjszakai hideg fuvallat csapta meg az arcom.Oda kaptam a fejem az ajtóra. Cody,és négy fiú csapódott be.

- Patti hol van? –kérdezte kíváncsian.

- Lefektettem. Szerintem hagyd békén.. –utasítottam határozottan.

- Mutasd meg,hogy hol van!– parancsolt rám.

Összeszűkültek a szemeim,de önbecsülésemet megőrízve,elindultam a lépcsőn felfele,egészen a nyitott ajtóig.

- Itt van. – mondtam lenézően.

Cody besietett,de a „csatlósai” már régen lemaradtak tőle. Talán a pultot pusztították.

Felkapcsolta a villanyt,letérdelt Patti mellé,és valamit suttogott a fülébe. Először megvetettem őt,majd rájöttem,hogy talán még is csak fontos neki.Ahogyan ott térdelt mellette,ahogy rátette a hátára a kezét.. Rájöttem, hogy talán szereti. Egy részem hihetetlen büszke volt,és boldog,hogy ezt Codytól láthatom.Majd elrejtettem,de egy kósza pillanatban könny szökött a szemembe. Egy részben az örömtől volt,más részről viszont a csalódottság. Engem sosem szeretett ennyire,még csak megsem próbálta. Talán olyannak kellett volna lennem,mint amilyen Patti.Talán ha más lettem volna,nem itt állnék gyertyatartóként,hanem értem aggódna ennyire. Fájt,és örömöt okozott egyszerre a látvány.

14#

Este azonnal írtam Noelnek.

Odett Payne
Jöhetne Jenna is?

Noel Peterson
Akár. Bár remélem nem akarod az egész osztályodat elhozni. Ez zárt körű.

Odett Payne

Tudom. Ő az egyetlen akit muszáj lenne elvinnem magammal. Jó fej csaj,biztosan bírod majd.

Noel Peterson

Hát ha ugyanolyan lesz mint te,még talán bele is szeretek.;-) Na jó éjt.

Nevettem egyet,nem vettem komolyan. Mért is vettem volna,hisz Noel a barátom,és semmi több.

Damien is írt.

Damien Turner

Egy vasárnapi kapuccsínózás?

Odett Payne

Inkább egy szombati buli ;-)

Damien Turner

Lenne kedvem hozzá. Mire gondoltál?

Odett Payne

Nincs konkrét. Majd még meglátjuk.

Damien Turner

Rendben.


Másnap az ősziszünet előtti utolsó napon,minden tanár engedett kicsit. Én is kicsit felszabadultabb voltam,ahogy mindenki más is.Utolsó órám után összefutottam Jennával,és Zorával.

-Csá. – köszönt kedélyesen Jenna.

- Helló. – mosolyogtam.

- Van egy meglepim számodra. – szólt Zora is.
Furcsán néztem rájuk,és nem értettem miről van szó. Majd megragadták a karomat és elsem engedték addig,amíg hozzánk nem értünk.Ledobtuk a táskánkat,és megkezdtük hosszas utunkat városi koleszhoz. Zora,és Jenna jobb,és bal oldalamon méregették a hatalmas épületet. Vettem egy mély levegőt,és megköszörültem a torkomat.

- Na itt is volnánk. – reagált vissza végre Jenna.

- Hol is? – húztam a szemöldököm.

- Itt. A kolesznál,ahova nem mehet be senki. Csak azok akik igazán számítanak. – mondta Zora.

- Na ,azért ne túlozz. Ma különleges alkalom van,aztán a tanárok is engedékenyebbek.Tizenegyig az megy be,aki szeretne.

- Hát oké. És mi azért megyünk be mert..? – vártam.

- Mert bent vannak a legjobb pasik. Na indulás.

Zora erőteljesen megragadta a karom,és húzott a bejárati ajtóhoz.

Az ajtóban egy kissé kigyúrt,és egy magas vékony alkatú fiú állt. Zora mindkettőre vetett egy csábító pillantást. Én tétovázva hátrébb léptem az ajtóból,és Jenna kezéért ácsingóztam.De mire végre sikerült volna elkapnom,már mindketten bent voltak az épületben. Vettem egy mély levegőt,és elindultam én is a küszöb felé. Ám két kissé beszívott egyén megelőzött,és nem csak hogy fellöktek,még a kabátomat is leöntötték sörrel. Sosem értettem mért kell annyit inni,hogy az ember a mivoltát ne tudja megmondani.A mellettem lévő ablakra bámultam,ahol a sok fiatal a pörgős zenére ugrál.Már jócskán sötét volt,én pedig egyedül álltam a főbejárat elött,arra várva, hogy a két barátnőm vissza jöjjön értem.Feleslegesnek éreztem az álldogálást,úgy hogy inkább a tettek mezejére lépve próbáltam megoldani az elémbe sodródott problémát. Kissé félénken ismét neki indultam a bejutásnak ám a két fiatal utamat állták.

- Sajnos ez nem lesz megoldható. – mondta a nagy darab,miközben az arcom elé tolta a karját.

- Mert hogy? – szemeim tágra nyíltak a csodálkozástól.

- Sokan vannak már benn. Menj haza,ez az esemény nem a kis lányoknak való.

- A barátnőim percekkel ezelőtt mentek be.

- Téged mégis kint hagytak nem de? Vajon miért?

Nem értettem mért akar kötekedni velem ,de azt hiszem már régen beláthattam volna,hogy esélytelen az egész. Egyszerűen csak nem vagyok szimpatikus neki,vagy szimplán csak unatkozik.Belenyomtam az arcom a tenyerembe,majd mégegyszer felnéztem az „őrökre”.

- Légyszíves.. – kérleltem szinte utolsó kapaszkódóképp.

- Sajnos.. –kezdte a mondatát.

- Bejöhetsz. – tűnt elő a sötétségből Will.

Rosszállóan nézett a nagy darab fickóra,aki fülét-farkát behúzta mikor megjelent Will. Az ajtóban állva mosolygott,én pedig vettem a lapot,és elindultam felé. Bevezetett a tánctérre,ahol mindenki fel volt dobva,akár a piától,vagy egyszerűen csak a zenétől. Jobbra ,majd balra néztem,és a furcsa embereket vizslattam.

- Bocs,az előbbiért. –szánakoztam.

- Ugyanmár. A két legütődöttebb barom,akivel valaha találkoztam. – nevette el magát.

- Vettem észre.

Will vagy egy fejjel magasabb volt,ezért elég kényelmetlen volt felnézni rá.Körülöttünk minden ember örjöngött,ugrált,és az üvöltő zenére ropta.

- Megkéne keresnem a lányokat.- mondtam félénken.

Rám nézett,majd bólintott egyet,és átvágott előttem az aula irányába.Utána indultam,de ahogy egyre bejjebb értünk a folyosón,sötétebb,és sötétebb lett,az emberek száma pedig csak nőtt. Mikor már egyáltalán nem láttam Will alakját,megálltam egy pillanatra,és sóhajtottam egy hatalmasat.

- Csodás. Most már őt is kereshetem. – mondtam magamban.

Elindultam végig a folyosón,sikeresen átverekedtem magam az ember csoportokon,mire végül nem az aulában kötöttem ki,hanem a hátsó kijáratnál. Kicsit megkönnyebbülve,mégis frusztrálva nyitottam ki a nehéz üveges ajtót. Kiléptem a kis lépcsőre,és kissé kétségbe esetten ültem le a lépcsőre.

13#

- Szia Odett! – köszönt nekem Damien.
- Damien! –kiáltottam fel,örömködve. – Na mi van veled?
- Semmi. Hétvégén az enyém vagy. – vigyorgott rám.
- Mi okból? Valami ünnep lesz tán?
- Igen.. – grimaszolt. – na jó ,nem ,csak régen dumáltunk. Több a szabadidőm,mióta Lorival tudod..szakítottunk. – búsult el,majd mosolygott újra.
- Persze. Tudod, hogy rám bármikor számíthatsz! – ütöttem meg barátiasan a karját.
- Sziasztok fiatalok! Várjatok meg. – köszönt ránk Jenna,majd mindkettőnk vállát átkarolta.
- Mizu drágáim? – nézett rám,utána Damienre.
- Semmizu Jenna. – vigyorogtam rá.
- Sajnálattal hallom. – nevetgélt.
Elénk battyogott,és felénk fordulva próbált hátra fele menni. Damiennel össze nézve nevettünk rajta.
- Odett,mi történt Lorettáékkal? – szűkült össze a apró szeme.
- Jól vannak. Pénteken jönnek haza. Szóval nincs bajuk. – mondtam.
- Helyes, Anton túl jó pasi ahhoz,hogy kárba vesszen. –kacsintott rám.
Bólogattam,bár nem értettem vele egyet. Nevetve tettük meg az elkövetkezendő métereket. Barátok között éreztem magam,se Will,se Cody,vagy Noel. Tökéletes volt,az egész délutánom.
Haza érve gyorsan bekaptam pár falatot,és neki álltam tanulni. A lecke felénél megcsörrent a telefonom. Ideges voltam,mivel órák óta tanultam,még sem sikerült teljesen az agyamba tuszkolni a sok információt. Biztos voltam benne,hogy Joe keres azért,hogy etessem meg Bessiet helyette,mivel ő a barátaival lóg ismét.
- Cső,mi van? –vettem fel a telefont idegesen.
- Végre. Mi volt veled ma? – szólt bele Noel a telefonba.
Talán megkellett volna nézni,hogy ki keres,nem biztosan állítani,hogy Joe az. Ezt sajnos már elbuktam,késő bánat.
- Semmi. Tanulnom kell. – feleltem hideg hangon.
- Ne csináld már. Örvendek,hogy mindent elmondasz nekem,mikor elmondtam ezerszer,hogy rám számíthatsz. – kérlelt.
- Igen,ez megis bizonyosodott a mai nap.Nagyon megbízható vagy,tényleg.
- Miért mondod ezt?
- Patty egészen képben van,nem gondolod? Már pedig,nem az én jóvóltamból.
- Ilyen nincs.. – vett mély levegőt. – Sajnálom. De nem hagyott békén.
- És attól még, hogy csesztet,miért kell kikotyogni más dolgait?
- Mondom nem hagyott békén. Nem hitte el,hogy már nem vonzódsz Codyhoz.Muszáj volt neki azt mondanom, hogy Will jön be neked,hogy leszálljon rólam. De főleg,hogy rólad..
- Miért,engem is piszkállna? – kíváncsiskodtam.
- Igen. Lehet,hogy nem ismered,de én vagy 16 éve igen.
- Értettem. Holnap megbeszéljük. Most tanulnom kell. Szia. – köszöntem el.
Azonnal kinyomtam a telefont,és neki láttam a szorgos tanulásnak. Egy cseppet sem éreztem jobban magam. Egy kicsit talán mégis, hisz ha Noel igazat mondd,akkor komolyan gondolta amiket mondott régebben.
Másnap ,a harmadik órám előtt össze futottam Noellel.
- Megbékültél végre? –húzta fel szemöldőkét,miközben mosolygott rám.
- Meg. – vigyorogtam felé.
- Egyébként akadt egy kis problémánk. – nézett jobbra,majd balra. – Az idióta húgom azt hiszi,hogy még mindig Codyért vagy oda.Mivel ugye letagadtad neki,a múltkor. Ez eddig nem baj.. –sütötte le a tekintetét. – A gond az,hogy ezt valószínűleg vissza mondta Codynak..
Hatalmasra nyitottam a szemeimet. Felsem tudtam dolgozni,amit Noel mondott.
- Hát. Akkor ha nem haragszol,most elmegyek,és elásom magam.-  grimaszoltam,majd elindultam a termünk felé.
- Ne már Odi. Simába lerendezem. – ragadta meg a karom.
Ebben a pillanatban sétált el mellettem Cody. Szúrósan rám nézett,mosolygott,majd oda fordult a haverjához,és röhögtek. Biztos voltam benne,hogy rajtam..
- Ezt már ne rendezd le,eleget rendezkedtél így is. – hajtottam le a fejem. – Mit csináljak?
- Beszélsz vele,egyszerű. Csütörtöktől ősziszünetünk lesz,van alkalmatok találkozni. – mosolygott félszegen.
- Jó. Amúgy csak kíváncsiságból. Mit akar Patty Codytól? Tudtommal úgy átcseszte a húgodat,mint annak a rendje. – hunyorítottam Noelre.
- Igen. Ezért utálom én is. Meg még bizonyos dolgok miatt. – nyelt egy hatalmasat. – De nem tud túl lépni rajta. Állítolag szereti,vagy mi a szösz. De nem értem a csajt,annyira idióta,lövésem sincs, hogy lehet a rokonom.
- Hát nekem se.. – néztem le Noel sártól mocskos cipőjére.
- Hogy gondoltad ezt a találkozást? Ne hidd,hogy írok neki,vagy ilyesmi.
- Dehogy. Avatás lesz.- mosolygott. – Akár te is megpróbálhatnád.
- Milyen avatás? – kérdeztem.
- Nem kell komolyan venni,csak összegyűlik a bicós,és deszkás banda,aztán ünnepelnek.
- Micsodát?
- Konkrétan semmit. De minden év elején,valamikor szerveznek egy ilyent,és akiben van tehetség,az megmutathatja ezen az estén. Utána már jöhet velünk,vagy a deszkásokkal bandázni minden hétvégén. Ennyi a lényege.
- Ja,értem. De ha nem gond,inkább nem próbálom meg.Viszont úgy nem is mehetek igaz? –vakartam meg a homlokom,kicsit bánatosan.
- Jöhetsz,mivel velem leszel. – mosolygott huncutul.
- Oké,meggyőztél. – hadartam. – Írj ma rám.
Noel bólintott majd,elindult az órájára.
Német szakkör után haza fele tartottam.
- Hahó,nem igaz nem látsz!? – ordított Jenna mögöttem vagy négy méterrel.
- Ne haragudj. – fordultam meg.
- Csütörtökön csak te,én, és egy halmas adag spagetti. Plusz egy DVD,amit én választok. Megbeszéltük?
- Hát,ami azt illeti elígérkeztem már. – húztam a szám.
- Ne már. Légyszi. – kérlelt kis kutya szemeivel.
- Na jó,megkérdezem Noelt,hogy te is jöhetnél-e, jó lesz?
- Csodás! – pörgött fel Jenna.
Mosolyogva csóváltam a fejem.
- De várjunk csak. Noel? Az kicsoda? Csak nem Noel Peterson?-kérdezte Jenna.
- De,talán ismered? – lepődtem meg.
- Őt ki nem ismeri?– nevetett.
- Nem is mondtad.
- Nem ismerem,csak jól néz ki. – kacsintott rám.
Rá mosolyogtam,és felkaroltam. Biztos voltam benne,hogy ezen a napon végre lesz valami. És bár kicsit megilyedtem,de nem bántam,elterveztem,hogy Jennát,és Noelt összeismertetem.

12#

Az unokatesóm,és a barátja ültek a járműben. Loretta hatalmas fejsérüléssel ült az autóban.A pasia, Anton eszméletlenül ült az ülésen.A mentők próbálták kiszedni Lori gyenge,vékony testét a kormány mögül. Levegő után kapkodtam,és lábaim szinte repítettek a legközelebbi rendőrhöz.
- Mi történt? Tudni akarom mi történt itt! – ordibáltam a rendőrrel.
- Sajnos nem mondhatok semmit,kérlek menj haza,és nyugodj meg. – csitított az úr.
Hatalmasakat lélegeztem,és egyértelműen lerítt rólam,hogy zaklatott vagyok.
- Nyugodj meg,ha valóban a rokonaid ,akkor a szüleiden keresztül mindent megfogsz tudni. Ellenben,szívesen felajánlom, hogy a kollégám haza visz,és felhívja telefonon édesanyádat,vagy édesapádat,ha nincsenek otthon. Gyere. – mondta,majd intett a munkatársának,aki oda szaladt hozzánk. Bólintott egyet,és vissza indult az autójához. Kinyitotta az ajtót,és kézfejéfel utasított,hogy menjek vele,haza visz.Ilyedten lépkedtem az autó irányába,és végig a baleset helyszínét figyelve szálltam be az autóba. Lorettát pont akkor sikerült kiszedni a járműből,mikor a rendőr sofőr beindította az autót,és elindultunk. Belépve a házba,anyu már szaladt is oda hozzám,és átölelt,mintha velem történt volna mindez,holott csak szemtanúja voltam. Intett a rendőrnek,hogy fáradjon be,és leültette a kanapénkra. Beszámolt a balesetről,minden fontos információról. Besokkaltam,és remegő kézzel kapcsoltam be a laptopomat.
Nagy meglepődésemre Noel írt nekem üzenetet.
Noel Peterson üzenete:
Hamar leléptél ma. Willel jól kijöttetek?
Mosolyogtam egyet,és elkeztem gépelni egy frappáns választ neki.
Odett Payne:
Igen,a múltunkat tekintve,egész jól.És ne haragudj.
Noel Peterson:
Semmi gond. Egyébiránt láttam, hogy néztél rá. Milyen múltról zagyválsz Odi? Kavartatok,vagy mi?
Odett Payne:
Ja,mondhatjuk úgy is. De neharagudj,nem vagyok jó kedvembe.Hétfőn mindenképp beszélünk. Jó éjt.
Éppen kiakartam lépni,mikor láttam,hogy Jenna írt.
Jenna Perry
Hétfőn a buszmegállóban várlak,ha nem gond. Lenne valami,amiről beszélnünk kéne.
Vettem egy mély lélegzetet.
Oké,ez csak természetes! De most lépek,holnap sokat kell tanulnom.
És azzal le is léptem.
Szörnyen éreztem magam. Kimentem a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet. A rendőr éppen akkor kelt fel a kanapéról.
Anyu kikisérte,én pedig megtámasztottam az előszoba oszlopát.
- Szóval? – kérdeztem reménykedve.
- Nincs bajuk. Legalábbis az úr szerint egész hamar felépülnek. – mondta anyu fellélegezve.
- Értem. - vettem mély levegőt. – Egyébként gondolkoztam az új sulis dolgon. Szerintem jó ötlet. – mosolyogtam.
- Valóban? Ennek nagyon örülök! Izgatottan várom a véleményed ,mivel a jövő hétvégére bejelentkeztem egy iskola látogatásra. – vigyorgott teljesen elégedett képpel.
- Hát ez tök jó. – nyeltem egy hatalmasat. – Köszi anya.
Majd felmentem egy szobámba. Úgy éreztem,elvan döntve minden. Félévkor megyek,és semmi beleszólásom nincsen. Vagy talán nem is akarok beleszólni?
Kinyitottam a kémia könyvem,és neki álltam a szorgos tanulásnak.
Reggel Jennával kibeszéltük a világ összes ruháját,pasiát,és mindent,amit csak tudtunk.A suliba beérvén köszöntem a portásnak. Mintha azt akartam volna kifejezni, hogy mennyire hiányozni fog.Pedig még korántsem volt biztos, hogy elhagyom ezt a várost.
A második szünetbe összefutottam Pattyval.
- Mizu Will? – ordibált nekem.
- Hogy mi? Miért nevezel így? – képedtem el,miközben csöndre intettem.
- Tudok mindent. – nevetett.
- Mit tudsz?
- Will,kavarás,egy együtt töltött délután. Mindent.Vagy soroljak még egy két információt?  – húzogatta a szemöldökét.
Lehajtottam a fejem,majd újra felnéztem rá.
- Honnan tudod ezeket? – förmedtem rá.
- Drága bátyóm avatott be,ma reggel.
- Csodálatos. Bár feleslegesen,nincs semmi közöm Willhez,és nem is lesz. – próbáltam érthetően tisztázni a dolgokat. – szóval kérlek,lehetőleg senkinek ne mondd el. – folytattam,majd idegesen a háta mögé néztem,ahol is Noel közeledett hozzánk.
- Most megyek. Szép napot. – köszöntem el.
Erőteljes mozdulattal meggfordultam,és elvágtattam Patty mellől. Noel a hátam mögött próbált szót érteni velem,hangosan köszönt,de én egy árva szavára sem reagáltam.
Irodalom órán végig azon gondolkoztam,hogy hogy bízhattam meg ennyire Noelben? Szörnyen éreztem magam,és mindent megtettem volna abban a pillanatban azért,hogy a sok bizalmas mondatot visszaszívhassam. És bár ez lehetetlen volt,még mindig megóvhattam magam attól ,hogy még több ilyen baklövést elkövessek. Azt hittem,nincsenek jóban,vagy legalábbis nem beszélnek sokat.Erre kiderül,hogy még az én titkaimat is kiszivárogtatta. A kelleténél is zaklatotabb voltam. Hatodik órám végén megcsörrent a telefonom,a kijelző pedig kiírta,hogy Anyu hívását készülök fogadni.
- Szia,mondjad. – mondtam kicsit flegmán.
- Loretta,és Anton haza jöhetnek. Csak gondoltam szólok,mielőtt elmennél valamerre a barátaiddal. Próbálj meg minél előbb haza jönni pénteken,és együtt elmegyünk értük,jó lesz?
- Persze. – azzal a lendülettel kinyomtam a telefont.
Lebaktattam a lépcsőn,a főbejárat felé. Amint kiléptem a kapun,megpillantottam az út túloldalán Noelt,és Willt. Egy pillanatra megálltam,és hihetetlen düht éreztem magamban.Tovább lépkedtem,hogy minél előbb kikerüljek abból a közegből,ahol Noelt láthatom. Még egy pillantást vetettem rájuk,és szerencsétlenségemre, ő is pont akkor nézett felém. Azonnal elkaptam a fejem,és kapkodtam a lábaimat,hogy minél előbb haza érjek.

11#

 - Igen. Lori hogy van? Jól megvagytok?- kérdeztem,miközben a kezeimet a hátsó zsebeimbe csúsztattam.
- Szakítottunk. – válaszolta sopánkodva.
Tátott szájjal álltam előtte. Hinni sem akartam a fülemnek,mert amit mondott,egyszerűen megölt belül, pillanatok alatt. Nem voltam ott mellette,mikor szüksége lehetett rám.
- Annyira sajnálom. Damien,beszélnünk kellett volna. Mi..mi történt? –dadogtam.
- Nem tudom.Nem értem magamat. Sem téged. Miért lógsz azzal a vandállal? Láttalak vele a minap. Te nem ilyen vagy Odett,nem olyan,mint ők. – vájta bele a tekintetét az enyémbe.
Lehajtottam a fejem,és a cipőm orrát kezdtem tanulmányozni.
- Tudom. Én.. csak keresem.. önmagam. Nem is tudom mit mondhatnék. Elfeledkeztél rólam.
- Ahogy te is rólam. Lássuk be..ez kettőnkön múlt.
- Tudom. És sajnálom..vagy micsoda. – forgattam a szemem,miközben a hosszú fufrum a fülem mögé tűrtem.
Damien tengerkék szemei csillogtak,én pedig azonnal tudtam mért. Oda lépkedtem hozzá,és átöltem.Olyan szorosan,hogy alig kaphatott levegőt.
- Ezentúl soha,de soha több ilyet. Ezek a mosoly szünetek nem nekünk valók. – mondtam szipogva,majd kiengedtem a karjaim közül.
Bólintott egyet,és mosolygott egyet felém. Will,és Cody éppen ekkor léptek ki az üzletből.
- Mennem kell. Beszélünk még ugye? – kérdeztem Damientől.
- Még szép. – mondta,majd puszit nyomott az arcomra.
Mikor elment mellőlem,végre mosolyogtam,de úgy szívből.Cody megvető pillantást vetett Damien felé.
Megráztam a fejem,felkaptam a söröket,és elindultam a társaságunk felé.Will követett.
Hihetetlen jó érzés tört rám,mert úgy éreztem, most végre minden rendben van. Minden,kivéve Codyt. De ő valahogy nem is érdekelt.
Willel végig fecsegtük azt a fél órát,ameddig az oda út tartott.
Sosem gondoltam volna,hogy valaha még beszélni fogunk. És azt végképp nem,hogy ezt Noelnak köszönhetem.
Mikor megérkeztünk a nagy térhez,ledobtuk a cuccokat egy padra. Én elrendezte őket,míg Will oda ment Noelhez,hogy oda adja a cigi dobozát.
- Gyere ide Odett. – ordibált nekem Noel.
Oda battyogtam hozzájuk,és csendesen megálltam egész közel Willhez.Felnéztem rá,és egymásra mosolyogtunk. Noel vigyorgott ránk,majd mikor mindent megértett,komoly képet vágott.
- Kösz,hogy hoztatok cigit. – mondta kedvesen.
- Nincsmit. Jól jártál,hogy nem jöttél. Ott volt Cody is. – szólt Will,mintha az ő hibája lett volna.
- Adta az Isten. Be is vertem volna a képét.
Elővette az öngyújtót,és meggyújtott egy csikket.
Elkomorodtam,és próbáltam mindegyik srác szemkontaktusából kiszakadni. Nem mondom,hogy kellemesen érintett,amit Noel mondott. Szídta azt,akit amúgy én is átkozok nap mint nap. De tőle mégsem ezt vártam.
- Miért is utálod? –kérdeztem.
Nem tudtam elhinni,hogy csak a húga miatt nem csípi Codyt.
- Hosszú történet. – mondta flegmán.
Vettem egy nagy levegőt.
- Mennem kell. Majd találkozunk még.  – integettem,és elkezdtem hátrálni.
- Remélem jövő héten még összefutunk.
Bólintottam,és elindultam haza felé. Jó kedvem volt,és a zene üvöltött a hazafelé vezető úton. Legalábbis nekem,mivel maxra tettem az Ipodom hangerejét.
Piros,és kék fények zavarták meg az álmodozásomat. Begyorsítottam,mire észrevettem,hogy baleset történt egy kisebb utcában.Igazából ez egy mellék utca,amin aligha járnak autók. Két autó mégis csak ugyanazt az útat választották,ráadásul egy időben.Közelebb mentem,és bár a rendőrök,és a mentősök körbeállták a járműveket,még is sikerült meglátnom az utasokat. Ebben a pillanatban elkezdtem levegőért kapkodni,és a hatalmas sokkal küzdöttem,amit akkor kaptam..

10#

-És veled mi van mostanában? –kérdeztem.
-Semmi érdekeset nem tudnék neked most mesélni.Mármint,ne haragudj,hogy kicsit szótlan vagyok. Csak ugye bár,mi elég ritkán dumálunk. – szánakozott.
Rá mosolyogtam,és intettem egyet. Még ezt is hatalmasra becsültem,hisz eddig abban a hitben voltam,hogy megvet engem. Oda értünk a kis boltba,és mindketten egyenesen a sörök irányába indultunk. Levettünk több üveget. Én szokás szerint ügyetlenkedtem,és egyet le is elejtettem kis híján,szerencsémre Will idejében odakapott,és semmi sem tört össze. Hatalmas nevetésbe törtünk ki a bénaságunk miatt.
- Na most már induljunk el vissza.- próbáltam megkomolyodni,hisz mégis csak egy boltban álldogáltunk.
Will kuncugott továbbra,én pedig megfordultam,és a kassza irányába indultam el a nagy pakkal a karjaimban.
- Hali. Kell segítség? – kérdezték tőlem hideg hangon.
Felnéztem a sörök felügyeletéből. Cody állt előttem,és megvető pillantást vetett rám,majd a mögöttem jövő Willre.
Éreztem,hogy erősebb vagyok nála,és tudtam hogy megkörnyékezi Willt a beszólásaival. Ráeszméltem,hogy most nekem kell valami csípős megjegyzéssel kiszakítanom magunkat Cody karmai közül.
-Tőled nem kell. Gyere Will. – szóltam hátra.
Bólógatott egyet,és követett egészen a kasszáig.
- De elegem van belőle. Valamiért mindig összefutunk mostanában. – meséltem Willnek elkomorodva szalag mellett állva.
- Ne csodálkozz.
Hirtelen nem értettem,mire akart utalni. Kérdően néztem rá,hátha folytatja a mondatot.
- Gondolkozz,és rá jössz. Vagy idővel úgy is megtudod.
Magam elé bámultam,és az okokat kerestem,hogy vajon miért tartózkodik ott állandóan ahol én. Lehet,hogy véletlen,de valahogy nem akartam ezt az elméletet elfogadni.
Will lassan pakolgatta az üvegeket a szalagra. Fizetés után, visszaindultunk a bandánkhoz. A bolt melletti padra pakolgattam rá a szatyrokat,amikbe a sörök voltak,és bágyadt tekintettel meredtem a járdára. Vissza kukkantva az üzletbe,az üvegablakokon keresztül láttam Codyt,és Willt, ahogy trécselnek,és viccelődnek egymással. Újra magam elé bámultam,és teljes meglepődésemre Damien közeledett felém.
-Szia. – köszöntem neki teljesen feszülten.
Nem tudtam mit mondhatnék neki,mivel a hónapokig tartó barátságunkat két hét szünettel szakítottuk meg. Mint két idegen,álltunk egymással szemben,és vártuk a másik beszélgetés kezdeményezését.
-Hali. Régen beszéltünk. – vágta rá.
Ahogy kimondta, hogy „régen beszéltünk”,valami eltört bennem. Sosem jutott volna eszembe,hogy ezt a legjobb barátomtól hallom. Teljesen elszakadtunk egymástól.

9#

Egész éjszaka azon gondolkodtam,hogy mi tévő legyek. Menjek,maradjak,vagy mégis mihez kéne kezdenem?
Másnap reggel egy üzenet várt rám. Talán szokássá avatjuk,hogy minden szombat délutánt Noellel töltök.
Az idő a megszokottnál hidegebb volt kint,ezért bőrkabátot húztam magamra. Az odafele úton végig Noelen kattogott az agyam. Amíg meg nem pillantottam a fát,ahova bele volt vésve az, hogy „Damett”. A nyári emlékek teljesen befoglalták az agyam összes gondolkodni képes területét. Emlékszem,mikor belevéstük a nevünket az öreg kóróba,aznap,mikor Cody végleg eltaszított magától.Még a sártól mocskos bicska is a fa tövében hevert,amivel megpecsételtük a barátságunkat. Minden barátom közül,egyedül Damien volt ott mellettem,és vette ki a részét a magányomból. Szó se róla,Jenna is fogta a kezem,mikor kellett. De Damiennel más volt.Kínzó,és fojtogató érzés tört rám abban a pillanatban,mikor ezek átfutottak az agyamon. Hisz több mint egy hete nem hallok felőle. Azt kell mondjam,nem hiányzott. Jobban mondva,lehet hogy hiányzott,de Noel teljesen elvonta a figyelmem róla. Ott volt nekem,és Dam valahogy el is felejtődött. Szörnyű barátnak éreztem magam. Az is voltam.
Noel a megszokott helyen üldögélt rám várva,a tipikus rossz fiús pózában.
-Hello baby. – vette lazára a figurát,ami nekem különösen imponált.
-Szia. – mosolyogtam csábítóan.
Leültem mellé,ő pedig a hátam mögé csúsztatta a kezét.
-Mesélj,mizu veled? – vigyorgott.
-Semmi különös. – mondtam lelombozottan.
-Látom,hogy van valami baj.Tudod hogy bízhatsz bennem. –kérlelt.
Nem állt szándékomban beszámolni neki Damienről,ezért inkább azt mondtam,ami legelőször eszembe jutott.
-Elfogok menni innen,félévtől. – néztem a szemébe,kicsit megilyedve.
-Hát ez vicces. Nem fogsz,még csak most ismertelek meg. Biztos nem foglak elengedni ilyen hamar. – sütötte le a tekintetét,és kuncogott egyet.
Láttam ,ahogy keresi a maga körül lévő kapaszkodókat,hogy mit is mondhatna. Ilyen fontos lennék neki,vagy ez csak egy álarc,amit a maga fajta fiúk hordanak? Nem igazán tudtam kiismerni a hím neműeket,főleg hogy Codynak is sikerült a bolondját járatni velem annak idején.
-Ennyire zavar? – kérdeztem.
-Talán. Na gyere, megkeressük a bandát.- terelte a témát,majd oda nyújtotta a karját.
Tágra nyílt szemekkel ragadtam meg a kezét,és egy mozdulattal felrántott a padról. El sem engedte a kezem,ameddig nem húztam ki. Szorosan egymás mellett haladtunk a járdán,míg nem oda értünk Noel bandájához. Kicsit behúzódtam mögé,mintha félnék a többiektől.Beszélgettek,én pedig csöndben lapítottam Noel mellett.
-Valaki cigiért? – kérdezte egy ismerős hang.
-Odett szívesen elkísér. – nézett rám Noel.
Értetlenül álltam,mire a kezembe nyomta a pénzt,amin cigit kellene vennem neki. Majd megragadta a karom,és oda húzott az éppen induló fiatalhoz. Tátott szájjal lépegettem Willhez.
-Hozzatok sört is. – utasított minket Noel.
Ránéztem,teljesen kétségbe esve,remegő kézzel. Rám kacsintott,én pedig lassan létrehoztam a szemkontaktust Willel.
-Na menjünk. – vettem mély levegőt.
Elindultunk,és az első öt percben síri csöndben lépegedtünk egymást mellett. Eszembe jutott Noel kacsintása,és az ,hogy talán ő tud valamit.
-Szóval. Kicsit hideg van. – mondtam,majd képzeletben arcon csaptam magam,a világ legidiótább kijelentése miatt.
-Igen. Kicsit meglepett,hogy Noel idehozott.
-Engem is,megmondom őszintén. Cody nincs a bandában? –tereltem a témát felé.
-Őt nem bírja Noel. Úgy hogy nem igazán járnak össze.
-Mióta nincsenek jóba? – képedtem el.
-Mióta Cody csúnyán átvágta a húgát,Pattit. Fogalmam sincs mi történt,de azóta ilyen kamu barátokként tartják őket számon. Egyik se kedveli a másikat,még is próbálnak látszatot fent tartani.
Egy grimasz kíséretében becsúsztattam a pénzt a zsebembe.Teljesen értetlenül álltam szemben a tényekkel.
-Ismerem. Mármint Pattit.Mikor történt ez? – folytattam a témát,kissé lesújtva.
-Még a nyáron.
Will igen csak szűkszavú volt,és láttam rajta,hogy nem igazán van ínyére a Codyról való társalgás.Ezért próbáltam rávezetni arra,hogy csak barátkozni akarok,semmi rosszindulat nincs a kérdéseimbe.
„Még a nyáron.” hangzott el újra,és újra a fejemben az a bizonyos mondat. Én és Patti. Ketten. Egy időben? Egy nyár alatt? Szörnyen éreztem magam,átverve, széttaposva. Ennyi kellett,hogy véglegesen elhidegüljek Cody emlékétől.

8#

Informatika óra után én zártam a termet,és mivel az utolsó órám volt,ezért le kellett adnom a kulcsokat a tanáriba. Negyed órán keresztül tördeltem a kulcslyukat,de nem jutottam egyről a kettőre.
-Na jó,ez nem fog menni.- beszéltem magamban.
-Kicsit jobbra,és utána húzd meg a kilincset.
Lassan felemeltem a fejem,hogy megnézhessem a titokzatos megmentőmet.
-Na sikerült? – kérdezte a lány.
-Igen,azt hiszem. –mosolyogtam,miközben végre hajtottam a műveletet.
-Csáó,Patty vagyok. –nyújtotta felém a kezét.
Megmarkoltam apró tenyerét,és megráztuk egymás kezét,ahogy illik. Míg nem kínossá vált.Érdekesen nézett végig,majd ráeszméltem az udvariatlanságomra.
-Odett a nevem. Kösz a segítséget. Nélküled nem boldogultam volna. – fintorogtam,majd félénken megragadtam a kulcsokat.
-Azt gondoltam. Kis tini macák,mit sem tudtok az életről.
Szemeim palacsinta méretűre növekedtek,és egy szúrós megjegyzést készültem hozzá vágni az újdonsült ítélkező fejéhez.De nyugodt természetem volt,és nem így akartam az ismerkedést kezdeni,ráadásul nem kellett egy ellenség is az életembe.
 

- Ezt mond az informatika tanárunknak,aki még mindig nem volt képes lakatost hívni,hogy megbügykölje ezeket a kulcslyukakat. –mondtam finnyásan.
- Vicces lány vagy. Kedvellek. – vigyorgott rám.
Kellemesen eltudtam volna vele csevegni,de sietnem kellett haza.
A hét napjai a megszokottnál is unalmasabbak voltak,ám a péntek végre hozott valami izgalmat.
Haza felé tartottam,az üvöltő zene,szét hessegette a gondolataimat,miközben erőteljes mozdulatokkal a zilált hajamat próbáltam rendbe tenni.
-Csá,kit látnak szemeim? – szólalt meg Patty,egy bicikli hátán trónolva.
-Hellóka. Haza fele tartasz? – kérdeztem.
- Igen. De előtte bekell ugranom a kisboltba kávéért. Az idióta bátyám állandóan azon él. – grimaszolt Patty.
-Nem is tudtam, hogy van bátyád. Hogy hívják? – kérdeztem,abban reménykedve,hogy ismerem.
- Noel,az iskola csavargója.Hozzáteszem nem csodálom,hogy nem tudtál róla. Csak mi ketten tudjuk szinte. Na meg anyánk. Állandóan letagadjuk egymást,amit sosem értettem.Az a tipikus testvéri szeretet,köztünk utálatban merül ki. – búsult el kicsit Patty.
Hihetetlenűl megsajnáltam,hisz köztem,és öcsém között egész jó a viszony.
- Ezt sajnálattal hallom. – komorodtam el én is.
A sarki bolthoz érve,külön váltak útjaink,és végig ezen a dolgon agyaltam. Nem hagyott nyugodni az információ. Talán beszélnem kellene Noellel? De tulajdonképen,nem is az én elintéznivalóm.
Otthon már készült az aznapi vacsora. Az ajtóból megéreztem a finom sült krumpli illatot,ami átjárta az egész nappalit. Erőteljesen hívogatott a konyhába,én pedig ellenkezés nélkül követtem az aromát,amit a frissen sült ropogós krumpli árasztott magából.
Leültem az asztalhoz,és mint a királyok,vártam magam elé a vacsorát.
- Szia Odett. – üdvözölt anyu tiszta hangon.
- Hali, anya. Jó lesz a mai vacsora,biztos nem maradok éhen.
Örömteli arccal vártam a krumpli adagom,ami három perc elteltével előttem gőzölgött. Vagy a fél tányért feltuszkoltam a villámra. Hatalmasra tátottam a szám,és belenyomtam az összes krumplit,ami az evőeszközömre volt felpaszírozva. Majd miután lenyeltem a nagy adagot,egy pohár hideg vizet hajtottam fel,és a második adagot készültem eltüntetni.Anyu egy katalógust csúsztatott a könyököm mellé. Felnéztem,és erőteljes mosolyt pillantottam meg az arcán.
- Nagyon jó sulit találtam neked,akár át is mehetnél fél évkor. Két tannyelvű gimnázium,a tizedik félévet már kezdhetnéd ott. – magyarázta az ötletét,a katalógust lapozgatva.
- De hisz ez az ország másik felén van. Alig lennék itthon. – tértem magamhoz a finom krumpli mámora után.
- Hétvégenként haza jöhetnél ,és úgy gondolom,jót tenne neked a változatosság. – biztatott.
Nem voltam meggyőződve arról,hogy ez jó ötlet. Hisz lehet,hogy változtatnom kéne pár dolgon,és ez jót tenne.De ez egy túl korai kihívás,amire még nem állok készen.

7#

Csak ültünk a padon,és teljes csend vett minket körbe.
- Olyan más vagy,mint amilyennek először gondoltalak. – mondta Noel,majd kicsit félénken összeszorította ajkait.
Nem szóltam semmit,igazából nem is fogtam fel a mondata lényegét. Így hát szippantott egyet a cigarettába,és újból neki vágott.
- Nagyon kíváncsi lennék valamire. Ha neked ez kínos,nem muszály válaszolnod,de nem értem. Miért mentél el olyan hamar,mikor Cody oda jött?
- Tudod.. Ő volt az első akit komolyan szerettem. Csak hogy ezt nem tudta,vagy nem is akarta viszonozni. Mindent megtettem volna a szeretetéért. Ő viszont,elég csúnyán hátba támadott. És azt hiszem ennyit érdemes tudnod. –komorodtam el újra,majd kicsit megkönnyebbülve néztem fel a szikrázó csillagokra.
Felém fordította arcát,és lazán felugrott a padról,amin már órákon keresztül rostokoltunk.Felém nyújtotta csontos kezét,én pedig bátran megragadtam.Felsegített,és lassan neki vágtunk a haza útnak. Hideg volt,és a holdfényes éjszaka a mi kacarászásunktól lett zajos.
Miután külön váltunk,hihetetlen könnyedséget éreztem magamban. Elrendeződtem,ott belül is. Minden mai cselekvésem a jövőmhöz forrt.
A cipőfűzőm,akár egy szenvedő kígyó, vonaglott utánam. Leguggoltam,és lassan megkötöttem. Elégedetten álltam fel,végig a cipőmre összpontosítva. Felemeltem az orrom,mire egy hatalmas mellkhasnak ütköztem.
-Ki ez? – vágtam rá reflexből egy komolytalan kérdést.
-Mióta lógsz Noellel? – kérdezte az ismeretlen.
Abban a pillanatban,felismertem a hangot. Cody állt velem szemben. Eltávolodtam tőle,és rászegeztem a tekintetem.
-Egy ideje. Nem mintha sok közöd lenne hozzá. – válaszoltam. –Ha megbocsátasz,várnak otthon.
A tervem az volt,hogy kikerülöm Codyt,de az egész fuccsba ment,mikor megragadta a karom,és maradásra próbált bírni.
-Mindig sietsz valahova. Ennyire zavaró a jelenlétem? – vont kérdőre.
-Te meg mindenhol ott vagy. Pontosabban,mindig ott,ahol én.
Nem akartam reagálni az utóbbi kérdésére,hisz az igazság az volt,hogy nem zavart a jelenléte,de nem is repestem a boldogságtól,hogy állandóan összefutok vele.
Végre elengedte a karomat,és egy kedves mosoly kíséretében elkezdett hátrálni. Intett egyet felém,és a másik irányba indult el.
Rájöttem,hogy egy idő után már nem fog fájni,hogy látom,vagy hogy beszélgetek vele. De nem értettem,miért próbálkozik amikor egy Jégkirálynő is melegszívűbb nálam.
Vasárnap a megszokott családi ebéddel,és egy kis tanulással telt. Jó kedvem volt,és még Bessiere is maradt időm.
Hétfő reggel a buszhoz igyekezve összefutottam Zorával.Kicsit csevegtünk a magánéletünkről,és kibeszéltük a suli legborzasztóbb tanárait. Egyébiránt maradt energiánk kifecsegni az új barátomat,Noelt.
-Szóval, mióta is vagytok ilyen jóba? – kérdezte Zora.
- Nem rég óta. – nevettem egyet,majd komoly képet vágtam a témához.
Vajon miért érdekel ennyire mindenkit,a magán életem? Az én dolgom,nem de?
-Furcsa egy srác,mindenesetre. Azért remélem téged nem ver át,szokásához híven. – sütötte le a szemét. –Na,de sietnem kellene suliba. Majd dumálunk,szia Odett! – köszönt el végül.
Bólintottam,de amit mondott valahogy nem hagyott nyugodni. Ő is olyan lenne mint Cody? Mindenkit átvág,azért hogy neki jó legyen? Nem tudtam elképzelni róla,hisz Noel olyan más volt,annyira beleillik az életembe. Ugyanígy gondolkodtam Damienről annak idején.Borzalmas érzés volt,ahogy kimondtam magamban Damien nevét. Napok óta nem hallottam felőle,és a legrosszabb, hogy nem hiányzott. De nyilvánvalóan én se neki.

6#

Az első tanítási nap hamar lezajlott.Haza fele tartottam,amikor megpillantottam Damient. Nagyon örültem,hogy végre egy barátságos arc is felbukkan a mai nap folyamán.
-Szia Damien. –mosolyogtam rá. – Rá érsz most?
- Halihó,nem igazán. Sietnem kell haza,holnap vár rám egy tömérdek dolgozat. –válaszolta.
- Oh, rendben van. Akkor majd máskor.Később beszélünk! –próbáltam palástolni a csalódottságomat,mivel hiányzott a szinte mindennapos találka,és a sok beszélgetés egy egész délutánon át.
Egyedül ezért sajnáltam a nyár abba maradtát. Néha úgy érzem,hogy elvesztettem a legjobb barátomat.És hiába nem így volt,rettegtem attól,hogy ez valaha így lesz.A három hónapig tartó lazaságban Ő volt az egyetlen stabil pont. Akibe tudtam kapaszkodni,aki nem futott el,ha szükségem volt rá.
A napok teltek,a kedvem egyre csak romlott,segíteni pedig nem igen akart senki. Persze,miután sikerült elérnem Jennát,és elmeséltem neki a velem történteket,azonnali tanácsokkal látott el,hogy hogy oldjam meg az elém sodródott „Cody” ügyet.
Szombat reggel a szokásos reggelim után,egy váratlan üzenet időzött a „postaládámban”. Noeltől kaptam egy meghívást.
„Szia,arra gondoltam,hogy ma elmehetnénk valamerre,a városba. Mit szólsz?”
Meglepődtem,eleinte nem is tudtam mit vissza írni neki,hisz nagyon jó fejségnek tartottam a meghívást,de megijesztett.
„Végül is miért ne? Késő délután beszoríthatok neked pár órát.”
Vettem kicsit humorosra a dolgot. Egy új esélynek éreztem,végre más társaság,új közeg. Felemelő érzés volt lehetőséget betudni a jövőmnek.
Jó kedvem volt a nap folyamán,pörögtem,és minden kis dolgot máshogy fogtam fel. Mindent könnyebbnek láttam,és az odaút is meglepő módon ismét csak negyed órába telt. Noel a pad háttámláján ülve várakozott,kicsit sem meglepő módon,cigivel a szájában.
-Halihó idegen. – mosolyogtam rá játékosan.
- Helló drágám. – üdvözölt kedvesen,miközben felpattant a padról.
Összehúzta a szemöldökét,és az oldal táskájában kezdett el matatni.Nem szóltam semmit,csak figyeltem ahogy a vékony karja becsusszan a cipzáros táskába. Egy cigis dobozt halászott elő,amiből előkerült egy csikk. Egy csikk,nekem. A tenyerembe nyomta,én pedig ellenkezés nélkül kivettem a kezéből. Kicsit értetlenül álltam,mivel nem értettem mi a szándéka ezzel. Mármint hogy rászoktat a cigarettára. A fejemben Damien hangja szólalt meg,és szidóan mondogatta a véleményét a lassan ölő fegyverről,ami az ujjaim között pihent. De Noel mosolya másodpercek alatt kiűzte onnan,és mindenféle lelkifurdalás nélkül álltam neki a szippantgatásnak. Nevetve feledkeztünk meg a lemenő napról,amellett a szüleimről akik várnak haza. És egy csöndes pillanatban rájöttem,hogy még valamit elfelejtettem. Azt az embert,akit eddig nem hagyott szabadulni,és belülről marta a lelkem. Végre újból képes voltam nevetni,kacagni mindenféle szomorúsággal teli következmény nélkül. Egyedül voltam,mégsem magányos.

5#

-Noel vagyok. Cigit? – kérdezte kedvesen az idegen.
Kezet fogtam vele,bemutatkoztam, majd bólogattam,és magamat is meglepvén elvettem egy szálat tőle.
Abban a pillanatban,amint a cigi füst ellepte a tüdőmet,és a levegő helyett,valami szörnyű íz tombolt a számban,éreztem hogy ez így nem jó. Ez nem én vagyok,és hiába próbálom magam átformálni azzá a nemtörődöm emberré,akit a külvilág ismerni akar,képtelen vagyok rá.
Ennek ellenére nagyon élveztem a társaságát,azonnal megtaláltuk a közös hangot.

Cody éppen ekkor lépett ki a kijáraton,hatalmas szemeivel vizslatva. Oda ballagott hozzánk,kezet rázott Noellel,és rám nézett.
-Te mióta cigizel? – bámult rám furcsán,fürkésző tekintettel.
- Téged mióta érdekel? – válaszoltam közömbösen.
-Én törődöm azokkal,akik még fontosak nekem. –mondta,majd elsétált a mellőlünk.
Úgy éreztem,a világ összeszűkült körülöttem. Mindenféle magyarázat nélkül felálltam,és elindultam haza az éjféli sötétségben. A csillagokat néztem,és szinte felemésztett az a mondat,amit Cody vágott a fejemhez. Szörnyen éreztem magam,mert vesztettem. Újra,és újra. Ugyanaz fáj mindig,és ugyanúgy gyenge vagyok az érzelmi fegyverei ellen.
A hetem további része egy csőd halmaz volt,mindenféle fontosabb történés nélkül.
Elsején egy hatalmas űrrel a lelkemben,neki vágtam a gyötrelmes tanulással bővelkedő évnek. Az évzáró a megszokott módján ment,azzal a különbséggel, hogy az Idegen is ott álldogált az egyik osztály sorában.Minden csoport a termében várta az osztályfőnökét. Persze az enyém azonnal kiszúrt,és mint az egyik legsegítőkészebb diákja,nekem kellett felcipelni a könyveit a terembe. A sikeres hurcolkodás után,vissza utasított a tanáriba a tolltartójáért. A beszéd,vagy más néven a köszöntő már minden osztályban zajlott,én pedig az ajtókon keresztül hallgattam őket. Arra gondoltam,hogy mi lesz ebben az évben? Olyan unalmasnak,és lelombozottnak tűnik mindenki,és ezt még a tanulás is megtoldja. Az eszmémben futtatott gondolat menet leállt két másodpercre. Tágra nyílt szemekkel,és teljesen leállva bámultam,az előttem álló Codyt. Egy papírt tanulmányozott,és a lépteimet meghallva,pedig azonnal fel emelte fejét. Mosolygott,és elindult felém.
- Hol a kémia labor? – kérdezte.
- Köszönni nem szokásod? – hagytam figyelmen kívül a kérdését.
- Szia. Kezd átlátszó lenni ez a közönyösség Odett. Tovább léphetnél már azon a kis nyári baklövésen.
Nem hittem a fülemnek,mikor ki mondta a nevem. Azon az édes,üde hangon,amit úgy szerettem. Be kellett vallanom,hogy igen is hiányzott.Ezek után hatalmas megvetéssel,és utálattal kovácsoltam magamban a megfelelő visszaszólást.
-Neked az kicsi volt? – szemeim összeszűkültek. -Szórakozz mással.
Sarkon fordultam,és a termünk felé vettem az irányt. Ideges voltam,fáradt,és nem hittem el,hogy ez velem történik. Fájdalmas volt újra látni,újra beszélni vele. A szemébe nézni,tudván hogy egyszer ő volt a mindenem. Csak elvesztettem..

4#

- Heló. – köszönt halkan.
- Szia Will. – tettem ugyanezt én is.
Sokáig bámultam utána,és újra elöntött a felvetések sorozata.

- Hahó Odett. Mióta ülsz itt? – szólalt meg mellőlem Damien lágy,férfias hangja.
- Egy ideje. – mondtam nyersen,majd újra a lassan eltűnő Will felé fordítottam a fejem.
- Ki az a fiú? – faggatózott Damien.
- Senki. Na mesélj el mindent. Hallgatlak. – mosolyogtam felé,egész barátságosan. A mostanában feltörő szomorúságom után,egészen meglepte a jó kedvem,de talán engem még jobban, mint őt.
- Már megoldódott,szóval most te mondd el a titkod. Ki az a srác,aki ott ment?
Nem volt hangulatom elmesélgetni neki az életem múltjának apró darabjait. Vagyis az igazság az,hogy nem éppen apró darab,mivel Will valaha sokat jelentett nekem. Többet mint ő ,vagy én gondoltam volna.
-Valaki,aki régen volt valaki,most pedig csak egy senki.Amúgy se szeretnék róla beszélni,ha nem haragszol. – pillantottam rosszállóan Damienre. Tenger kék szemei megértéssel teltek el,aztán csalódással. El kellett volna neki mesélnem,de mi értelme annak,hogy tudjon valakiről aki még csak meg sem próbált az életem része lenni?
Tudtam,hogy bizalmatlanságot érez felőlem,pedig teljesen megbízom benne,de ez olyan dolog,amit jobb ha nem tud. A magamban folytatott vitázást,és döntést egy elhamarkodott szó törte meg,amit magam sem gondoltam át. A szavakat pedig még kifejezőbbé tettem egy egész mondattal.
-Szerettem,azt hiszem,de mindkettőnk egy tévedésnek tudta be a másik érzelmeit. – néztem magam elé,az immáron üresen lévő utcára.
Damien nem szólt egy szót sem,erős karját a hátam mögé csúsztatta,és rádőlt a vállamra. Éreztem a szeretetét, a sajnálatát,de legfőképpen,érzékeltem a háláját. A bizalmam most már teljes mértékben az övé volt. A szám mosolyra húzódott,és egy utolsó pillantást vetettem Will képzeletbeli nyomaira. Féltem,hogy elmegy. Rettegtem,hogy itt hagy,akár csak.. Cody.
Noha bár semmi beleszólásom nem volt abba, hogy ő odébb áll,vagy sem,hisz semmi nem kötött már hozzá,mégis féltem ettől.
Másnap hatalmas kő esett le a szívemről a naptárat vizslatva. Egy hét és a szenvedéseimnek lőttek,végük,és végre új életet kezdhetek. Egy friss kezdet,a bemocskólódott papírlap után.
Megérkezhet végre az ősz,a szeptember,és sajnos.. a suli. Valóságos börtön,mindenki számára.
Anya lépteit hallottam az nap először. Bevágtatott a szobámba,és elkezdte bepakolni a holmimat a ruhás szekrénybe. Úgy tettem,mintha nem ébredtem volna fel rá,pedig sajnos felkeltett a reggeli csörömpölés a szobámba.
- Kelj már fel. Tervezel valahova menni ma? – ordíbált a kelleténél hangosabban.
Hümmögtem egyet,hátha veszi a lapot, és elhagyja végre a magán birtokomat.Pár percet még bent töltött a szobámban,majd az ajtó nyikorgásból rájöttem, hogy végre kiment. Vissza aludtam,és álmokat szövögettem az aznapi semmittevésemről. Két órával később végleg kivertem az álmosságot a szemeimből,és egy kiadós reggeli után újra a laptop elé vetettem magam. Jenna halálosan unatkozott,és programot tervezett a mai napra.
„Mit tervezel a mai napra?” – írtam.
„Egy vérpezsdítő buli lenne a legalkalmasabb mára. Ránk férne egy kis lazulás,a nyár utolsó előtti hetén. Hívhatnánk Lorent,és Zorát is”
Ezt olvasva,igazat adtam Jennának. Jót tenne a pezsgés,és a jó kedv a barátnőkkel.
„Legyen! Gyere hozzánk ötre,és elkészülünk együtt.”
Azzal a lendülettel le is csaptam a laptop fedelét,és neki álltam a szorgos takarításnak.Fél ötkor a szobám csillogott a tisztaságtól,én pedig elégedett arccal szaladtam le anyuhoz.
-Jennával itt készülünk a buli előtt. – újságoltam neki.
- Ennek örülök. De jobban tetszene az ötlet,ha előtte megkérdezted volna. – pillantott felém,miután elmosogatta az utolsó koszos tányért is.
Mosolyogtam egyet,és pár másodperc múlva a szobámba teremtem,és hihetetlen hamar felöltöztem. A csengő szólt,a lábaim megiramodtak.Jenna az ajtóban ugrándozott örömében,a mai buli miatt. Joe, az öcsém,éppen ekkor jött meg a foci edzéséről,köszönt nekünk,majd az asztalhoz ülve tömte magát anyu híres muffinjával.
-Hajrá, kezdjünk el készülni, az este minket vár.- örömködtem.
Jenna vigyorogva felszaladt a lépcsőnkön,a hatalmas ruhákkal teli táskáját pedig az ágyamra repítve.
-Kicsit izgulok,nem sok tapasztalatom van ebbe a bulizás témába. – húztam a szám,miközben a szekrényemből kirámoltam a legpazarabb felsőimet.
-Ne izgulj,itt az idő hogy a leamortízálódott kis lelkedet felépitsük. Én,te..- majd elkezdett matatni a hatalmas batyujában. Egy pezsgős üveget halászott elő,amit mint egy „szeszes ital reklámarc”,az arca mellé emelt,és vigyorgott.
- Te pezsgőt hoztál a házunkba? – néztem rá teljesen elképedve. – Eszednél vagy Jenna? És ha anya,vagy apa megtalálja? – kapkodtam a levegőt.
-Mért találnák meg? Ez az én táskám,és majd útközben megisszuk.- mosolygott huncutul.
Áldásom rá,gondoltam, egy kis jó kedv nem árt.
A tollászkodást befejezvén neki indultunk az útnak. Hideg volt,a fejem zakatolt,és bár nem mondtam ki,de titokban abban reménykedtem,hogy Will ott lesz. Hogy végre tudok vele tárgyalni arról,amit egyikünknek sem volt mersze kimondani. Tudni akartam,hogy én voltam a hibás,vagy ő,és hogy van-e értelme a feltétel nélküli bizakodásnak.
A hatalmas banzáj első fele arról szólt,hogy végig egy magasított széken lapítottam,Zora kiszemeltjeit elemezve. Hihetetlen unalmas volt az este,én pedig végig csak reménykedtem. Abban a dologban,ami pár percen belül belépett a főbejáraton.Az a dolog,ami a másik nélkül esély lett volna,abban a pillanatban pedig..egy tévhitté vált.
Meghökkenésemre nem egyedül érkezett. Will, és Cody egymás mellett lépték át a küszöböt. Elállt a lélegzetem,a szívem összeszorult,mintha a bordáim csak úgy összepréselték volna a tüdőmet. Szükségem volt egy kis friss levegőre,és az udvarra kisietve ülőhely után kutattam a szememmel. Persze Jennát is kerestem volna,de hirtelen nem is járt más az eszembe,csak életem két legtitokzatosabb személye. Leültem a hideg padra,és rákönyököltem a pultra. A cigi füst bűze csapta meg az orromat. Meglepődésemre egy csikk került az arcom elé,egy kézben lebegve. A hatalmas kéz a párját nyújtotta felém.

3#

A képernyő már felvilágosodott,én pedig hatalmas kattintásokkal indítottam el a böngészőt. A chat ablak azonnal felvillant,én pedig izgatottan kezdtem el olvasni a rám váró üzenetet. Damien keresett,egy elég húzós ügyben. Tudniillik,neki van egy barátnője,akivel ezen a nyáron jött össze,a segítségemmel. Semmi túlzás,tényleg az én érdemem,hogy együtt vannak. Dam sosem volt túl magabiztos,ha a szerelmi ügyeiről volt szó. És persze sokat csalódott régebben,amit én pontosan tudtam.

A bizalmába akartam férkőzni,és sikerült is,abban a pillanatban mikor felnyitottam a szemét. Nem akartam, hogy elszalajtsa a boldogságát,csak azért mert nem biztos magában.Velem is elég sokszor megtörtént,ezért minden vágyam az volt,hogy a helyes útra tereljem azt,aki fontos nekem. Mint utólag kiderült elég jól végeztem az elméletben rám szabott feladatot,mivel már vagy fél éve nyugalom van a paradicsomban,és kisebb veszekedéseken kívül,teljesen rendben vannak,ráadásul szerelmesek. Néha úgy vágyom én is egy kapcsolatra,amiben mindkét fél a másik teljes vonzásába kerül nap mint nap. Hogy van egy olyan ember,akihez menekülhetnek,amikor semmi sincs rendben az életükben,vagy akivel órákon keresztül beszélgethetnek.Vagy inkább nem beszélgetnének,bár inkább nem megyek bele a részletekbe. Ismét várt rám egy párkapcsolati galiba,amivel meg kell birkóznom. Lassan elkezdem olvasni a levelét,miközben könyököltem az asztalkámon. Csak olvastam,és olvastam,hátha egyszer a végére érek. Ekkora regényeket szokásom olvasni egy-egy irodalom órára is,tehát teljesen megszokott ez a sok betű. Élvezetes,főleg,hogy az egész egy pár konfliktus helyzetét írja le. De elkeserítő tudván,hogy a pár egyik tagja a legjobb barátom,aki arra vár,hogy megnyugtassam,és kibogózzam a problémát. Vettem egy hatalmas levegőt,hátha eszembe jut egy jó szöveg,amit begépelhetnék Damiennek. Két perc után feladtam,és a szokásos dumát írtam,ami bár semmit nem segített,mégsem érzem magam bűnősnek,azért hogy elfeledkeztem róla.Egyet pislogtam és a „Nyugi,minden rendben lesz!” üzenetemre jött az újabb regény,arról, hogy még mindig tanácstalan. Ötletem nem volt egy se,az eszem mintha kiürült volna,és hihetetlen pocsékul éreztem magam.

Úgy döntöttem,hogy energia hiány miatt inkább felhívom,és telefonon tárgyalok vele a továbbiakról. De megállapítottam,hogy ahhoz sincs erőm,ezért csak annyit írtam neki,hogy mikor,és hol várom,mert ezt élőbe sokkal érdemesebb megbeszélni. Felszaladtam a szobámba,és hosszas elmélkedés után megállapítottam,hogy egy farmer,és egy sima póló a legtökéletesebb a mai napra. Sőt, még ez is túlzás. Nyomottan,de kitartóan neki vágtam az utamnak. Minél rossz kedvűbb az ember,annál hosszabbnak tűnik az utca,és negyed óra helyett fél óráig baktattam a találkozó helyünkig.Leültem a nyirkos fapadra,ami pontosan a zebra előtt volt. Damien még nem volt a helyszínen,így hát kiürítettem a fejem,és a színes autókat kezdtem bámulni. Egyik gondolat váltotta fel a másikat,és a gondok egymásra torlódtak. A hosszas elmélkedést egy régi emlék zavarta meg. Vagy is inkább egy régi idegen ismerős. Will sétált az út másik felén,lehajtott fejjel nézte a maga előtt egyre csak hosszabbodó utat. Próbáltam nem foglalkozni vele,jobbra,majd balra tekintettem,hátha megpillantom végre Damient. Egyhangú arckifejezéssel fordultam újra a színes autók felé. Will lépegetett át a zebrák fehér szakaszain,pontosan velem szemben. Meghökkentem,a vér megfagyott az ereimben.Ő szintén ugyanígy reagált az ott létemre,amikor meglátott.Talán azon tépelődött, hogy köszönjön-e nekem,vagy sem. Majd egyre csak fogyott a kettőnk közötti távolság. Egy azon pillanatban néztünk a másikra,ami azt jelentette,hogy össze találkozott a tekintetünk..Bár ne történt volna meg.

2#

Anyu most is korábban kelt,mint én, ezért a reggelim már készen volt.Elém rakta,majd elindult a szobájába felöltözni. Addig neki láttam az evésnek,és azon gondolkoztam,hogy mit fogok aznap csinálni. Talán megkéne sétáltatni a kutyáimat,vagy játszhatnék az öcsémmel. De szokásához híven,ismét egésznap a gép előtt fog ülni,és valami érthetetlen játékban próbál sikert aratni az ellenségei felett. Kutyasétáltatás jól hangzik,lenne is kedvem hozzá,mivel mostanában elég keveset foglalkoztam Bessievel. Sajnos nem számoltam azzal a ténnyel,hogy nyár van ,és délután olyan meleg lesz,hogy még punnyadni is alig lesz kedvem. Inkább belevetem magam a jéghideg medencénkbe az udvaron.Teltek a percek,és a nagy gondolkodás közepette észre sem vettem,hogy már vagy negyed órája hozzá sem nyúltam a reggelimhez. Anyu hatalmas léptekkel közeledett a konyhához,majd leült mellém az asztalhoz.Érdeklődően kereste a tekintetem,majd miután rájött, hogy velem nem lesz képes most beszélgetni,csak egy kérdést tett fel,hátha arra kap valamilyen választ.
-Mész ma valahova?- kérdezte miközben pakolgatta a táskájába a személyes holmijait.
Kicsit ágaskodtam,addig míg nem tudtam tisztán kilátni az ablakon,ami pont az utcánkra nézett. Mondhatnám,hogy sehova,vagy hogy simán csak sétálni. Foggalmam sem volt mit kezdjek magammal a mai nap,de semmiképp sem akartam begúbózni, mivel a jó kedvem a föld alatt öt méterrel volt elásva. Felhúztam a szemöldököm,majd oda fordultam anyuhoz.
-Lehet elmegyünk valamerre Jennával.
Vártam, hogy leszóljon,hogy megkérdőjelezze a programom,vagy bármi reakciót. Ehelyett csak felállt,elvette a táskáját az asztalról,és a cipős szekrényhez szaladt. Felhúzta a lábára a vajszínű magassarkúját,ami mellesleg különösen tetszett nekem,és kinyitotta a bejárati ajtónkat. Intett egyet,amit még pont láttam a konyhából,és becsapta maga mögött a bejárót. Egy hatalmas csattanás ütötte meg a fülem,de utána kiürült a ház. Csönd volt,és nyugalom. Ez kellett nekem,végre egyedül lehessek,és hódolhassak a szenvedélyeimnek. Legalábbis addig,míg Joe haza nem esik az edzéséről.A gépszoba felé vettem az irányt,és a nagy kék székembe vetettem magam. Bekapcsoltam a laptopom,és míg vártam, számolgattam a másodperceket. Annyi minden rázúdult a fejemre egyetlen nyár alatt,hogy tudnám ezt a nagy kupac galibát eltüntetni? Összecsaptak a hullámok a fejem felett,és én ezt csöppet sem élveztem. Minden rosszra fordul,és csak azért mert nem voltam hajlandó megőrizni a régi önmagam. A lelkiismeret furdalás hamar átvette az irányítást az elmémben. De amint ez megtörtént,feleszméltem,és inkább nem akartam gondolkodni a továbbiakban ezekről a dolgokról. Mi értelme lenne?

1#

A zuhogó eső ébresztett fel.Nem akartam felkelni,nem volt miért.Az egész nyaramban az alvás volt a legjobb. Amikor becsuktam a szemem,és lassan álomba merültem,mintha megmenekültem volna a szürke hétköznapoktól.Megnyugvást jelentett. Ez a nyár valami varázslatos volt,szinte mintha nem is én éltem volna meg. Egy egész más énem mondhatni,megmutatta,milyen lehetne az életem,ha minden hétvégén buliznék,nem törődnék azzal,hogy mások mit gondolnak rólam. És legfőképpen,hogy milyen lenne ha egy folyamatos,véget nem érő szerelembe csöppennék.

Kinéztem az ablakon,és nem is tudom mi késztetett rá,de a párás ablakon hagytam egy alakzatot. Aztán egyre többet,míg a végén olyan zavaros lett,hogy az egészet elmaszatoltam. A másik ablakom szintén kapott egy alakzatot az üvegére. Egy hatalmas szívet,egy betűvel a közepén. Lehajtott fejjel,de büszkén,egy határozott mozdulattal ketté szakítottam a szívet az ujjammal.

-Jobb ez így.- suttogtam,majd elhagytam a szobát.

Lementem a számomra hatalmas,barnás lépcsőnkön. Kicsit,mintha féltem volna attól amit a földszinten találok. Óvatos voltam,és csendes. Anyu se hallotta,hogy felébredtem,amíg nem ültem oda az asztalhoz,reggelit várva. Mosolygott rám,én pedig vissza mosolyogtam. Próbáltam,legalább egy halvány "jól vagyok" vigyort villantani neki,hogy eszébe se jusson megkérdezni, mi a bajom.

Anyu egy nagyon aranyos, és szeretni való ember volt,aki sok mindent elért az életben. Igazából ő volt a példaképem,mivel hiába volt nehéz élete,még mindig támogat engem,és az öcsémet egyaránt. De sokszor kíváncsibb,mint kéne,és bár ez érthető,még se jó mindig. Valamikor az embernek nem is kell más,csak egy magányos sötét szoba, a gondolatai társaságában. Én sajnos eléggé ilyen magamba forduló vagyok néha,és hiába próbálom tettetni,hogy jól vagyok valahogy nem jön össze.Sok ember könnyedén,mindenféle komplikáció nélkül erősnek tünteti fel magát.Talán az is,de nem hiszem hogy van olyan személy akinek nincsenek gyenge pillanatai. Érző lények vagyunk,akkor próbáljunk már kis érzelem kavalkádot mutatni néha, hisz nem lehet mindenki állandóan boldog,vagy állandóan szomorú. Belátom az utóbbi még esélyesnek is tűnik jelen pillanatban.Sosem voltam még ennyire elkenődve. Egy száraz,növénytelen pusztaságnak éreztem magam,amin nehezen nyílhat bármi féle virág vagy ilyesmi. Kevés voltam magamnak,meg mások szemében is.Számoltam a napokat,hogy mikor ér véget végre ez a rémálom,ez a nyár. Pedig nem ilyennek kéne lennie. Nem egy lyukban kéne csücsülnöm,várva a csodát,és a boldogságot. Maga a meleg,a napsütés mosolygásra kéne,hogy késztessen. De nem látom a fényt az alagút végén.Nagyon elkeserítő,és fárasztó ez a tényállás, de ha ezt mind túl kell élnem,megteszem. Végül is erős vagyok,és ahogy mondani szokták, "ami nem öl meg,az megerősít." Szentül hiszem,hogy ez valóban így van,és a megpróbáltatások inkább felsegítenek később a padlóról mintsem újra szenvednem kelljen miattuk. De elő az álcával,és a béna mosollyal, mert a külső fontos. Főleg ha másokat akarunk megtéveszteni vele.

kezdődik..

Szereplők,és néhány tulajdonságaik:

Odett egy egy életvidám lány,aki bár néhányszor padlót fog,de erős lelkű.

Említésre méltó még Cody, Odett életének legmeghatározóbb személye. Egyenlőre róla ennyi.:-)

Jenna, a védelmező legjobb barátnő.

Damien,a legjobb barát szerepében.

Ők a legfőbb szereplők,a tulajdonságaik,és az egyebek a történetben fognak kiderülni!

Mivel most írtam először,ezért nem nagyon tudtam prológust írni,inkább csak egy pár soros kis bevezetőt gépeltem gyorsan,ennek fejében.

Prológus:

Mindenem az övé volt.Minden emlékem,tettem,a boldogságom,a szomorúságom,a világom. Olyanokat tettem érte,amikre magam sem vagyok büszke. Felélem nélkül,küzdöttem a szeretetéért,és hogy hiába-e? Még nem tudom..A szerelem az egyik legbonyolultabb dolog a világon. Ahányszor boldogságot okoz,annyiszor taszít nyomorúságba.Valami hihetetlen dolgot művel az emberrel..

16 évesen mindenki azt hiszi,hogy minden könnyű,és megoldható. Majd koppan egy hatalmasat,miközben megpróbál szeretni. Így voltam én is,egy kis tinédzser,aki azt hitte hogy boldognak lenni könnyű,és hogy szeretni akkor is jó,ha nem szeretnek viszont.Hamar rá kellett jönnöm,hogy nem így van.