9#

Egész éjszaka azon gondolkodtam,hogy mi tévő legyek. Menjek,maradjak,vagy mégis mihez kéne kezdenem?
Másnap reggel egy üzenet várt rám. Talán szokássá avatjuk,hogy minden szombat délutánt Noellel töltök.
Az idő a megszokottnál hidegebb volt kint,ezért bőrkabátot húztam magamra. Az odafele úton végig Noelen kattogott az agyam. Amíg meg nem pillantottam a fát,ahova bele volt vésve az, hogy „Damett”. A nyári emlékek teljesen befoglalták az agyam összes gondolkodni képes területét. Emlékszem,mikor belevéstük a nevünket az öreg kóróba,aznap,mikor Cody végleg eltaszított magától.Még a sártól mocskos bicska is a fa tövében hevert,amivel megpecsételtük a barátságunkat. Minden barátom közül,egyedül Damien volt ott mellettem,és vette ki a részét a magányomból. Szó se róla,Jenna is fogta a kezem,mikor kellett. De Damiennel más volt.Kínzó,és fojtogató érzés tört rám abban a pillanatban,mikor ezek átfutottak az agyamon. Hisz több mint egy hete nem hallok felőle. Azt kell mondjam,nem hiányzott. Jobban mondva,lehet hogy hiányzott,de Noel teljesen elvonta a figyelmem róla. Ott volt nekem,és Dam valahogy el is felejtődött. Szörnyű barátnak éreztem magam. Az is voltam.
Noel a megszokott helyen üldögélt rám várva,a tipikus rossz fiús pózában.
-Hello baby. – vette lazára a figurát,ami nekem különösen imponált.
-Szia. – mosolyogtam csábítóan.
Leültem mellé,ő pedig a hátam mögé csúsztatta a kezét.
-Mesélj,mizu veled? – vigyorgott.
-Semmi különös. – mondtam lelombozottan.
-Látom,hogy van valami baj.Tudod hogy bízhatsz bennem. –kérlelt.
Nem állt szándékomban beszámolni neki Damienről,ezért inkább azt mondtam,ami legelőször eszembe jutott.
-Elfogok menni innen,félévtől. – néztem a szemébe,kicsit megilyedve.
-Hát ez vicces. Nem fogsz,még csak most ismertelek meg. Biztos nem foglak elengedni ilyen hamar. – sütötte le a tekintetét,és kuncogott egyet.
Láttam ,ahogy keresi a maga körül lévő kapaszkodókat,hogy mit is mondhatna. Ilyen fontos lennék neki,vagy ez csak egy álarc,amit a maga fajta fiúk hordanak? Nem igazán tudtam kiismerni a hím neműeket,főleg hogy Codynak is sikerült a bolondját járatni velem annak idején.
-Ennyire zavar? – kérdeztem.
-Talán. Na gyere, megkeressük a bandát.- terelte a témát,majd oda nyújtotta a karját.
Tágra nyílt szemekkel ragadtam meg a kezét,és egy mozdulattal felrántott a padról. El sem engedte a kezem,ameddig nem húztam ki. Szorosan egymás mellett haladtunk a járdán,míg nem oda értünk Noel bandájához. Kicsit behúzódtam mögé,mintha félnék a többiektől.Beszélgettek,én pedig csöndben lapítottam Noel mellett.
-Valaki cigiért? – kérdezte egy ismerős hang.
-Odett szívesen elkísér. – nézett rám Noel.
Értetlenül álltam,mire a kezembe nyomta a pénzt,amin cigit kellene vennem neki. Majd megragadta a karom,és oda húzott az éppen induló fiatalhoz. Tátott szájjal lépegettem Willhez.
-Hozzatok sört is. – utasított minket Noel.
Ránéztem,teljesen kétségbe esve,remegő kézzel. Rám kacsintott,én pedig lassan létrehoztam a szemkontaktust Willel.
-Na menjünk. – vettem mély levegőt.
Elindultunk,és az első öt percben síri csöndben lépegedtünk egymást mellett. Eszembe jutott Noel kacsintása,és az ,hogy talán ő tud valamit.
-Szóval. Kicsit hideg van. – mondtam,majd képzeletben arcon csaptam magam,a világ legidiótább kijelentése miatt.
-Igen. Kicsit meglepett,hogy Noel idehozott.
-Engem is,megmondom őszintén. Cody nincs a bandában? –tereltem a témát felé.
-Őt nem bírja Noel. Úgy hogy nem igazán járnak össze.
-Mióta nincsenek jóba? – képedtem el.
-Mióta Cody csúnyán átvágta a húgát,Pattit. Fogalmam sincs mi történt,de azóta ilyen kamu barátokként tartják őket számon. Egyik se kedveli a másikat,még is próbálnak látszatot fent tartani.
Egy grimasz kíséretében becsúsztattam a pénzt a zsebembe.Teljesen értetlenül álltam szemben a tényekkel.
-Ismerem. Mármint Pattit.Mikor történt ez? – folytattam a témát,kissé lesújtva.
-Még a nyáron.
Will igen csak szűkszavú volt,és láttam rajta,hogy nem igazán van ínyére a Codyról való társalgás.Ezért próbáltam rávezetni arra,hogy csak barátkozni akarok,semmi rosszindulat nincs a kérdéseimbe.
„Még a nyáron.” hangzott el újra,és újra a fejemben az a bizonyos mondat. Én és Patti. Ketten. Egy időben? Egy nyár alatt? Szörnyen éreztem magam,átverve, széttaposva. Ennyi kellett,hogy véglegesen elhidegüljek Cody emlékétől.