Este azonnal írtam Noelnek.Odett Payne
Jöhetne Jenna is?
Noel Peterson
Akár. Bár remélem nem akarod az egész osztályodat elhozni. Ez zárt körű.
Odett Payne
Tudom. Ő az egyetlen akit muszáj lenne elvinnem magammal. Jó fej csaj,biztosan bírod majd.
Noel Peterson
Hát ha ugyanolyan lesz mint te,még talán bele is szeretek.;-) Na jó éjt.
Nevettem egyet,nem vettem komolyan. Mért is vettem volna,hisz Noel a barátom,és semmi több.
Damien is írt.
Damien Turner
Egy vasárnapi kapuccsínózás?
Odett Payne
Inkább egy szombati buli ;-)
Damien Turner
Lenne kedvem hozzá. Mire gondoltál?
Odett Payne
Nincs konkrét. Majd még meglátjuk.
Damien Turner
Rendben.
Másnap az ősziszünet előtti utolsó napon,minden tanár engedett kicsit. Én is kicsit felszabadultabb voltam,ahogy mindenki más is.Utolsó órám után összefutottam Jennával,és Zorával.
-Csá. – köszönt kedélyesen Jenna.
- Helló. – mosolyogtam.
- Van egy meglepim számodra. – szólt Zora is.
Furcsán néztem rájuk,és nem értettem miről van szó. Majd megragadták a karomat és elsem engedték addig,amíg hozzánk nem értünk.Ledobtuk a táskánkat,és megkezdtük hosszas utunkat városi koleszhoz. Zora,és Jenna jobb,és bal oldalamon méregették a hatalmas épületet. Vettem egy mély levegőt,és megköszörültem a torkomat.
- Na itt is volnánk. – reagált vissza végre Jenna.
- Hol is? – húztam a szemöldököm.
- Itt. A kolesznál,ahova nem mehet be senki. Csak azok akik igazán számítanak. – mondta Zora.
- Na ,azért ne túlozz. Ma különleges alkalom van,aztán a tanárok is engedékenyebbek.Tizenegyig az megy be,aki szeretne.
- Hát oké. És mi azért megyünk be mert..? – vártam.
- Mert bent vannak a legjobb pasik. Na indulás.
Zora erőteljesen megragadta a karom,és húzott a bejárati ajtóhoz.
Az ajtóban egy kissé kigyúrt,és egy magas vékony alkatú fiú állt. Zora mindkettőre vetett egy csábító pillantást. Én tétovázva hátrébb léptem az ajtóból,és Jenna kezéért ácsingóztam.De mire végre sikerült volna elkapnom,már mindketten bent voltak az épületben. Vettem egy mély levegőt,és elindultam én is a küszöb felé. Ám két kissé beszívott egyén megelőzött,és nem csak hogy fellöktek,még a kabátomat is leöntötték sörrel. Sosem értettem mért kell annyit inni,hogy az ember a mivoltát ne tudja megmondani.A mellettem lévő ablakra bámultam,ahol a sok fiatal a pörgős zenére ugrál.Már jócskán sötét volt,én pedig egyedül álltam a főbejárat elött,arra várva, hogy a két barátnőm vissza jöjjön értem.Feleslegesnek éreztem az álldogálást,úgy hogy inkább a tettek mezejére lépve próbáltam megoldani az elémbe sodródott problémát. Kissé félénken ismét neki indultam a bejutásnak ám a két fiatal utamat állták.
- Sajnos ez nem lesz megoldható. – mondta a nagy darab,miközben az arcom elé tolta a karját.
- Mert hogy? – szemeim tágra nyíltak a csodálkozástól.
- Sokan vannak már benn. Menj haza,ez az esemény nem a kis lányoknak való.
- A barátnőim percekkel ezelőtt mentek be.
- Téged mégis kint hagytak nem de? Vajon miért?
Nem értettem mért akar kötekedni velem ,de azt hiszem már régen beláthattam volna,hogy esélytelen az egész. Egyszerűen csak nem vagyok szimpatikus neki,vagy szimplán csak unatkozik.Belenyomtam az arcom a tenyerembe,majd mégegyszer felnéztem az „őrökre”.
- Légyszíves.. – kérleltem szinte utolsó kapaszkódóképp.
- Sajnos.. –kezdte a mondatát.
- Bejöhetsz. – tűnt elő a sötétségből Will.
Rosszállóan nézett a nagy darab fickóra,aki fülét-farkát behúzta mikor megjelent Will. Az ajtóban állva mosolygott,én pedig vettem a lapot,és elindultam felé. Bevezetett a tánctérre,ahol mindenki fel volt dobva,akár a piától,vagy egyszerűen csak a zenétől. Jobbra ,majd balra néztem,és a furcsa embereket vizslattam.
- Bocs,az előbbiért. –szánakoztam.
- Ugyanmár. A két legütődöttebb barom,akivel valaha találkoztam. – nevette el magát.
- Vettem észre.
Will vagy egy fejjel magasabb volt,ezért elég kényelmetlen volt felnézni rá.Körülöttünk minden ember örjöngött,ugrált,és az üvöltő zenére ropta.
- Megkéne keresnem a lányokat.- mondtam félénken.
Rám nézett,majd bólintott egyet,és átvágott előttem az aula irányába.Utána indultam,de ahogy egyre bejjebb értünk a folyosón,sötétebb,és sötétebb lett,az emberek száma pedig csak nőtt. Mikor már egyáltalán nem láttam Will alakját,megálltam egy pillanatra,és sóhajtottam egy hatalmasat.
- Csodás. Most már őt is kereshetem. – mondtam magamban.
Elindultam végig a folyosón,sikeresen átverekedtem magam az ember csoportokon,mire végül nem az aulában kötöttem ki,hanem a hátsó kijáratnál. Kicsit megkönnyebbülve,mégis frusztrálva nyitottam ki a nehéz üveges ajtót. Kiléptem a kis lépcsőre,és kissé kétségbe esetten ültem le a lépcsőre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése