13#

- Szia Odett! – köszönt nekem Damien.
- Damien! –kiáltottam fel,örömködve. – Na mi van veled?
- Semmi. Hétvégén az enyém vagy. – vigyorgott rám.
- Mi okból? Valami ünnep lesz tán?
- Igen.. – grimaszolt. – na jó ,nem ,csak régen dumáltunk. Több a szabadidőm,mióta Lorival tudod..szakítottunk. – búsult el,majd mosolygott újra.
- Persze. Tudod, hogy rám bármikor számíthatsz! – ütöttem meg barátiasan a karját.
- Sziasztok fiatalok! Várjatok meg. – köszönt ránk Jenna,majd mindkettőnk vállát átkarolta.
- Mizu drágáim? – nézett rám,utána Damienre.
- Semmizu Jenna. – vigyorogtam rá.
- Sajnálattal hallom. – nevetgélt.
Elénk battyogott,és felénk fordulva próbált hátra fele menni. Damiennel össze nézve nevettünk rajta.
- Odett,mi történt Lorettáékkal? – szűkült össze a apró szeme.
- Jól vannak. Pénteken jönnek haza. Szóval nincs bajuk. – mondtam.
- Helyes, Anton túl jó pasi ahhoz,hogy kárba vesszen. –kacsintott rám.
Bólogattam,bár nem értettem vele egyet. Nevetve tettük meg az elkövetkezendő métereket. Barátok között éreztem magam,se Will,se Cody,vagy Noel. Tökéletes volt,az egész délutánom.
Haza érve gyorsan bekaptam pár falatot,és neki álltam tanulni. A lecke felénél megcsörrent a telefonom. Ideges voltam,mivel órák óta tanultam,még sem sikerült teljesen az agyamba tuszkolni a sok információt. Biztos voltam benne,hogy Joe keres azért,hogy etessem meg Bessiet helyette,mivel ő a barátaival lóg ismét.
- Cső,mi van? –vettem fel a telefont idegesen.
- Végre. Mi volt veled ma? – szólt bele Noel a telefonba.
Talán megkellett volna nézni,hogy ki keres,nem biztosan állítani,hogy Joe az. Ezt sajnos már elbuktam,késő bánat.
- Semmi. Tanulnom kell. – feleltem hideg hangon.
- Ne csináld már. Örvendek,hogy mindent elmondasz nekem,mikor elmondtam ezerszer,hogy rám számíthatsz. – kérlelt.
- Igen,ez megis bizonyosodott a mai nap.Nagyon megbízható vagy,tényleg.
- Miért mondod ezt?
- Patty egészen képben van,nem gondolod? Már pedig,nem az én jóvóltamból.
- Ilyen nincs.. – vett mély levegőt. – Sajnálom. De nem hagyott békén.
- És attól még, hogy csesztet,miért kell kikotyogni más dolgait?
- Mondom nem hagyott békén. Nem hitte el,hogy már nem vonzódsz Codyhoz.Muszáj volt neki azt mondanom, hogy Will jön be neked,hogy leszálljon rólam. De főleg,hogy rólad..
- Miért,engem is piszkállna? – kíváncsiskodtam.
- Igen. Lehet,hogy nem ismered,de én vagy 16 éve igen.
- Értettem. Holnap megbeszéljük. Most tanulnom kell. Szia. – köszöntem el.
Azonnal kinyomtam a telefont,és neki láttam a szorgos tanulásnak. Egy cseppet sem éreztem jobban magam. Egy kicsit talán mégis, hisz ha Noel igazat mondd,akkor komolyan gondolta amiket mondott régebben.
Másnap ,a harmadik órám előtt össze futottam Noellel.
- Megbékültél végre? –húzta fel szemöldőkét,miközben mosolygott rám.
- Meg. – vigyorogtam felé.
- Egyébként akadt egy kis problémánk. – nézett jobbra,majd balra. – Az idióta húgom azt hiszi,hogy még mindig Codyért vagy oda.Mivel ugye letagadtad neki,a múltkor. Ez eddig nem baj.. –sütötte le a tekintetét. – A gond az,hogy ezt valószínűleg vissza mondta Codynak..
Hatalmasra nyitottam a szemeimet. Felsem tudtam dolgozni,amit Noel mondott.
- Hát. Akkor ha nem haragszol,most elmegyek,és elásom magam.-  grimaszoltam,majd elindultam a termünk felé.
- Ne már Odi. Simába lerendezem. – ragadta meg a karom.
Ebben a pillanatban sétált el mellettem Cody. Szúrósan rám nézett,mosolygott,majd oda fordult a haverjához,és röhögtek. Biztos voltam benne,hogy rajtam..
- Ezt már ne rendezd le,eleget rendezkedtél így is. – hajtottam le a fejem. – Mit csináljak?
- Beszélsz vele,egyszerű. Csütörtöktől ősziszünetünk lesz,van alkalmatok találkozni. – mosolygott félszegen.
- Jó. Amúgy csak kíváncsiságból. Mit akar Patty Codytól? Tudtommal úgy átcseszte a húgodat,mint annak a rendje. – hunyorítottam Noelre.
- Igen. Ezért utálom én is. Meg még bizonyos dolgok miatt. – nyelt egy hatalmasat. – De nem tud túl lépni rajta. Állítolag szereti,vagy mi a szösz. De nem értem a csajt,annyira idióta,lövésem sincs, hogy lehet a rokonom.
- Hát nekem se.. – néztem le Noel sártól mocskos cipőjére.
- Hogy gondoltad ezt a találkozást? Ne hidd,hogy írok neki,vagy ilyesmi.
- Dehogy. Avatás lesz.- mosolygott. – Akár te is megpróbálhatnád.
- Milyen avatás? – kérdeztem.
- Nem kell komolyan venni,csak összegyűlik a bicós,és deszkás banda,aztán ünnepelnek.
- Micsodát?
- Konkrétan semmit. De minden év elején,valamikor szerveznek egy ilyent,és akiben van tehetség,az megmutathatja ezen az estén. Utána már jöhet velünk,vagy a deszkásokkal bandázni minden hétvégén. Ennyi a lényege.
- Ja,értem. De ha nem gond,inkább nem próbálom meg.Viszont úgy nem is mehetek igaz? –vakartam meg a homlokom,kicsit bánatosan.
- Jöhetsz,mivel velem leszel. – mosolygott huncutul.
- Oké,meggyőztél. – hadartam. – Írj ma rám.
Noel bólintott majd,elindult az órájára.
Német szakkör után haza fele tartottam.
- Hahó,nem igaz nem látsz!? – ordított Jenna mögöttem vagy négy méterrel.
- Ne haragudj. – fordultam meg.
- Csütörtökön csak te,én, és egy halmas adag spagetti. Plusz egy DVD,amit én választok. Megbeszéltük?
- Hát,ami azt illeti elígérkeztem már. – húztam a szám.
- Ne már. Légyszi. – kérlelt kis kutya szemeivel.
- Na jó,megkérdezem Noelt,hogy te is jöhetnél-e, jó lesz?
- Csodás! – pörgött fel Jenna.
Mosolyogva csóváltam a fejem.
- De várjunk csak. Noel? Az kicsoda? Csak nem Noel Peterson?-kérdezte Jenna.
- De,talán ismered? – lepődtem meg.
- Őt ki nem ismeri?– nevetett.
- Nem is mondtad.
- Nem ismerem,csak jól néz ki. – kacsintott rám.
Rá mosolyogtam,és felkaroltam. Biztos voltam benne,hogy ezen a napon végre lesz valami. És bár kicsit megilyedtem,de nem bántam,elterveztem,hogy Jennát,és Noelt összeismertetem.