12#

Az unokatesóm,és a barátja ültek a járműben. Loretta hatalmas fejsérüléssel ült az autóban.A pasia, Anton eszméletlenül ült az ülésen.A mentők próbálták kiszedni Lori gyenge,vékony testét a kormány mögül. Levegő után kapkodtam,és lábaim szinte repítettek a legközelebbi rendőrhöz.
- Mi történt? Tudni akarom mi történt itt! – ordibáltam a rendőrrel.
- Sajnos nem mondhatok semmit,kérlek menj haza,és nyugodj meg. – csitított az úr.
Hatalmasakat lélegeztem,és egyértelműen lerítt rólam,hogy zaklatott vagyok.
- Nyugodj meg,ha valóban a rokonaid ,akkor a szüleiden keresztül mindent megfogsz tudni. Ellenben,szívesen felajánlom, hogy a kollégám haza visz,és felhívja telefonon édesanyádat,vagy édesapádat,ha nincsenek otthon. Gyere. – mondta,majd intett a munkatársának,aki oda szaladt hozzánk. Bólintott egyet,és vissza indult az autójához. Kinyitotta az ajtót,és kézfejéfel utasított,hogy menjek vele,haza visz.Ilyedten lépkedtem az autó irányába,és végig a baleset helyszínét figyelve szálltam be az autóba. Lorettát pont akkor sikerült kiszedni a járműből,mikor a rendőr sofőr beindította az autót,és elindultunk. Belépve a házba,anyu már szaladt is oda hozzám,és átölelt,mintha velem történt volna mindez,holott csak szemtanúja voltam. Intett a rendőrnek,hogy fáradjon be,és leültette a kanapénkra. Beszámolt a balesetről,minden fontos információról. Besokkaltam,és remegő kézzel kapcsoltam be a laptopomat.
Nagy meglepődésemre Noel írt nekem üzenetet.
Noel Peterson üzenete:
Hamar leléptél ma. Willel jól kijöttetek?
Mosolyogtam egyet,és elkeztem gépelni egy frappáns választ neki.
Odett Payne:
Igen,a múltunkat tekintve,egész jól.És ne haragudj.
Noel Peterson:
Semmi gond. Egyébiránt láttam, hogy néztél rá. Milyen múltról zagyválsz Odi? Kavartatok,vagy mi?
Odett Payne:
Ja,mondhatjuk úgy is. De neharagudj,nem vagyok jó kedvembe.Hétfőn mindenképp beszélünk. Jó éjt.
Éppen kiakartam lépni,mikor láttam,hogy Jenna írt.
Jenna Perry
Hétfőn a buszmegállóban várlak,ha nem gond. Lenne valami,amiről beszélnünk kéne.
Vettem egy mély lélegzetet.
Oké,ez csak természetes! De most lépek,holnap sokat kell tanulnom.
És azzal le is léptem.
Szörnyen éreztem magam. Kimentem a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár vizet. A rendőr éppen akkor kelt fel a kanapéról.
Anyu kikisérte,én pedig megtámasztottam az előszoba oszlopát.
- Szóval? – kérdeztem reménykedve.
- Nincs bajuk. Legalábbis az úr szerint egész hamar felépülnek. – mondta anyu fellélegezve.
- Értem. - vettem mély levegőt. – Egyébként gondolkoztam az új sulis dolgon. Szerintem jó ötlet. – mosolyogtam.
- Valóban? Ennek nagyon örülök! Izgatottan várom a véleményed ,mivel a jövő hétvégére bejelentkeztem egy iskola látogatásra. – vigyorgott teljesen elégedett képpel.
- Hát ez tök jó. – nyeltem egy hatalmasat. – Köszi anya.
Majd felmentem egy szobámba. Úgy éreztem,elvan döntve minden. Félévkor megyek,és semmi beleszólásom nincsen. Vagy talán nem is akarok beleszólni?
Kinyitottam a kémia könyvem,és neki álltam a szorgos tanulásnak.
Reggel Jennával kibeszéltük a világ összes ruháját,pasiát,és mindent,amit csak tudtunk.A suliba beérvén köszöntem a portásnak. Mintha azt akartam volna kifejezni, hogy mennyire hiányozni fog.Pedig még korántsem volt biztos, hogy elhagyom ezt a várost.
A második szünetbe összefutottam Pattyval.
- Mizu Will? – ordibált nekem.
- Hogy mi? Miért nevezel így? – képedtem el,miközben csöndre intettem.
- Tudok mindent. – nevetett.
- Mit tudsz?
- Will,kavarás,egy együtt töltött délután. Mindent.Vagy soroljak még egy két információt?  – húzogatta a szemöldökét.
Lehajtottam a fejem,majd újra felnéztem rá.
- Honnan tudod ezeket? – förmedtem rá.
- Drága bátyóm avatott be,ma reggel.
- Csodálatos. Bár feleslegesen,nincs semmi közöm Willhez,és nem is lesz. – próbáltam érthetően tisztázni a dolgokat. – szóval kérlek,lehetőleg senkinek ne mondd el. – folytattam,majd idegesen a háta mögé néztem,ahol is Noel közeledett hozzánk.
- Most megyek. Szép napot. – köszöntem el.
Erőteljes mozdulattal meggfordultam,és elvágtattam Patty mellől. Noel a hátam mögött próbált szót érteni velem,hangosan köszönt,de én egy árva szavára sem reagáltam.
Irodalom órán végig azon gondolkoztam,hogy hogy bízhattam meg ennyire Noelben? Szörnyen éreztem magam,és mindent megtettem volna abban a pillanatban azért,hogy a sok bizalmas mondatot visszaszívhassam. És bár ez lehetetlen volt,még mindig megóvhattam magam attól ,hogy még több ilyen baklövést elkövessek. Azt hittem,nincsenek jóban,vagy legalábbis nem beszélnek sokat.Erre kiderül,hogy még az én titkaimat is kiszivárogtatta. A kelleténél is zaklatotabb voltam. Hatodik órám végén megcsörrent a telefonom,a kijelző pedig kiírta,hogy Anyu hívását készülök fogadni.
- Szia,mondjad. – mondtam kicsit flegmán.
- Loretta,és Anton haza jöhetnek. Csak gondoltam szólok,mielőtt elmennél valamerre a barátaiddal. Próbálj meg minél előbb haza jönni pénteken,és együtt elmegyünk értük,jó lesz?
- Persze. – azzal a lendülettel kinyomtam a telefont.
Lebaktattam a lépcsőn,a főbejárat felé. Amint kiléptem a kapun,megpillantottam az út túloldalán Noelt,és Willt. Egy pillanatra megálltam,és hihetetlen düht éreztem magamban.Tovább lépkedtem,hogy minél előbb kikerüljek abból a közegből,ahol Noelt láthatom. Még egy pillantást vetettem rájuk,és szerencsétlenségemre, ő is pont akkor nézett felém. Azonnal elkaptam a fejem,és kapkodtam a lábaimat,hogy minél előbb haza érjek.