7#

Csak ültünk a padon,és teljes csend vett minket körbe.
- Olyan más vagy,mint amilyennek először gondoltalak. – mondta Noel,majd kicsit félénken összeszorította ajkait.
Nem szóltam semmit,igazából nem is fogtam fel a mondata lényegét. Így hát szippantott egyet a cigarettába,és újból neki vágott.
- Nagyon kíváncsi lennék valamire. Ha neked ez kínos,nem muszály válaszolnod,de nem értem. Miért mentél el olyan hamar,mikor Cody oda jött?
- Tudod.. Ő volt az első akit komolyan szerettem. Csak hogy ezt nem tudta,vagy nem is akarta viszonozni. Mindent megtettem volna a szeretetéért. Ő viszont,elég csúnyán hátba támadott. És azt hiszem ennyit érdemes tudnod. –komorodtam el újra,majd kicsit megkönnyebbülve néztem fel a szikrázó csillagokra.
Felém fordította arcát,és lazán felugrott a padról,amin már órákon keresztül rostokoltunk.Felém nyújtotta csontos kezét,én pedig bátran megragadtam.Felsegített,és lassan neki vágtunk a haza útnak. Hideg volt,és a holdfényes éjszaka a mi kacarászásunktól lett zajos.
Miután külön váltunk,hihetetlen könnyedséget éreztem magamban. Elrendeződtem,ott belül is. Minden mai cselekvésem a jövőmhöz forrt.
A cipőfűzőm,akár egy szenvedő kígyó, vonaglott utánam. Leguggoltam,és lassan megkötöttem. Elégedetten álltam fel,végig a cipőmre összpontosítva. Felemeltem az orrom,mire egy hatalmas mellkhasnak ütköztem.
-Ki ez? – vágtam rá reflexből egy komolytalan kérdést.
-Mióta lógsz Noellel? – kérdezte az ismeretlen.
Abban a pillanatban,felismertem a hangot. Cody állt velem szemben. Eltávolodtam tőle,és rászegeztem a tekintetem.
-Egy ideje. Nem mintha sok közöd lenne hozzá. – válaszoltam. –Ha megbocsátasz,várnak otthon.
A tervem az volt,hogy kikerülöm Codyt,de az egész fuccsba ment,mikor megragadta a karom,és maradásra próbált bírni.
-Mindig sietsz valahova. Ennyire zavaró a jelenlétem? – vont kérdőre.
-Te meg mindenhol ott vagy. Pontosabban,mindig ott,ahol én.
Nem akartam reagálni az utóbbi kérdésére,hisz az igazság az volt,hogy nem zavart a jelenléte,de nem is repestem a boldogságtól,hogy állandóan összefutok vele.
Végre elengedte a karomat,és egy kedves mosoly kíséretében elkezdett hátrálni. Intett egyet felém,és a másik irányba indult el.
Rájöttem,hogy egy idő után már nem fog fájni,hogy látom,vagy hogy beszélgetek vele. De nem értettem,miért próbálkozik amikor egy Jégkirálynő is melegszívűbb nálam.
Vasárnap a megszokott családi ebéddel,és egy kis tanulással telt. Jó kedvem volt,és még Bessiere is maradt időm.
Hétfő reggel a buszhoz igyekezve összefutottam Zorával.Kicsit csevegtünk a magánéletünkről,és kibeszéltük a suli legborzasztóbb tanárait. Egyébiránt maradt energiánk kifecsegni az új barátomat,Noelt.
-Szóval, mióta is vagytok ilyen jóba? – kérdezte Zora.
- Nem rég óta. – nevettem egyet,majd komoly képet vágtam a témához.
Vajon miért érdekel ennyire mindenkit,a magán életem? Az én dolgom,nem de?
-Furcsa egy srác,mindenesetre. Azért remélem téged nem ver át,szokásához híven. – sütötte le a szemét. –Na,de sietnem kellene suliba. Majd dumálunk,szia Odett! – köszönt el végül.
Bólintottam,de amit mondott valahogy nem hagyott nyugodni. Ő is olyan lenne mint Cody? Mindenkit átvág,azért hogy neki jó legyen? Nem tudtam elképzelni róla,hisz Noel olyan más volt,annyira beleillik az életembe. Ugyanígy gondolkodtam Damienről annak idején.Borzalmas érzés volt,ahogy kimondtam magamban Damien nevét. Napok óta nem hallottam felőle,és a legrosszabb, hogy nem hiányzott. De nyilvánvalóan én se neki.