24#

Cody gyakorlatot kapott egy másik suliba,úgyhogy négy hónapig nem is járt be a giminkbe. Áprilisban jött vissza,persze semmi nem változott.Hetente egyszer találkoztunk ezidőben,most,hogy visszajött,már hivatalosan is a barátnője leszek.Szerencsére a megjegyzések elültek,ameddig nem volt itt.

Elsején reggel Codyval mentem suliba.Furcsa,hogy mostanában én leszek a nője. Mármint a „ribije”.Ezt a jelzőt máig nem tudom ,miért aggasztották rám. De Codytól nem mertem megkérdezni,féltem attól, hogy rám förmed,vagy esetleg megrémíti a dolog. Így inkább csöndben vártam a többiek kijelentéseit aznap. 
- Engem is elvállalsz? – kaptam a csípős megjegyzést.
- Lelehet akadni a csajról. – védett meg valaki.
Hátra fordultam,hátha meglátom a megmentőmet. Szerencsére időben kapcsoltam,és az illetőt teljesen szemügyre vehettem. 
Will haladt el a végzősök mellett. Nem volt időm köszönetet mondani neki,abban sem voltam biztos ,hogy engem próbált védelmezni.De akárhogyan is,végtelenül hálás voltam neki,ezért a tettéért. 
Harmadik óra irodalom volt. Sok kedvem nem volt végig ülni,egy tökéletlen költő életének elemzését,de nem volt más választásom.Szerencsére óra után összefutottam Codyval.
- Szia. – köszöntem rá,mintha megmentette volna az életem.
- Hali. – reagált közömbösen. 
Azt hittem odajön,megölel ,vagy valami hasonló.Ehelyett megállt velem szembe,mintha most találkoztunk volna életünkben először.
- Mizu? – kérdeztem,bár csöppet sem érdekelt. Miért viselkedik úgy,mintha nem is ismerne?
- Semmi extra. 
- Mi baj? – néztem rá.
- Semmi,de megyek, írunk kémiából,és mégcsak átsem néztem az anyagot. Csá-csá. – köszönt el.
Álltam ott,mint a cövek,és nem értettem semmit. Miért viselkedett így? Nem is azt várnám, hogy állandóan csókolózzunk,még a suli diákokkal megtömött folyosóján is,bár egy puszinak örültem volna.
Végtére is,próbáltam nem foglalkozni vele,hátha másnak megbeszélhetem vele.
Persze ez nem így történt. Hasonlóan a tegnapihoz az ebéd szünetben,se puszi,se aranyos bece nevek,mintha haverok lennénk. 
Péntek este,kiugrottunk Jennával sétálgatni. 
- Jól megvagytok Noellel? – sütöttem le a szemem. Még mindig hiányzik.
- Persze,minden rendben. – kuncogott.
- Mi ez a hatalmas mosoly J.? – vigyorogtam kedvesen.
- Hát,hol is kezdjem? Nagyon jó lenne már túl esni azon. Tudod. – mondta izgatottan.
- Túl esni? Azon? – vágtam értetlen képet.
- Nem szószerint túl esni,hanem már én készen lennék rá. Nem értem miért várnánk többet. – újságolta.
- Pár hónapja vagytok együtt. Nem sietős kicsit? –kérdeztem aggódva.
- Tudom,pár hónap kevésnek tűnik,de oda-vissza vagyok érte.
Mosolygtam egyet,mire meghallottam Noel hangját,nem is olyan távolról.
- Jenna! – kiáltozott.
- Oda megyünk? – nézett rám kiskutya szemekkel. – Ha nem akarsz,nem kell.
- De,de mehetünk. – mondtam megértően.
Lassan odabattyogtunk a bandához,ahol Cody is időzött.Azonnal megláttam,bár inkább nem nagyon kerestem a tekintetét.Jenna azonnal Noel karjába omlott,és egy szelíd csókot váltottak,csak is azért,nehogy engem zavarjon. Legalábbis reméltem,van bennük ennyi empátia,hogy nem kezdenek az orrom előtt lenyomni egy heves smár-partit.
- Merre voltatok? – kérdezte Noel.
- Erre-arra. – mosolygott huncutul Jenna.
- Te megkukultál? – fordult felém N. Meglepődtem,hogy egyáltalán oda szólt hozzám is,nem pedig levegőnek néz.
- Nem. Csak gondoltam nem zavarok. – léptem oda,mosolyogva.
- Te sosem zavarsz. – mosolygott. Nem értettem. – Ott a pasid,ha netán őt keresnéd. – mutatott Cody fele.
- Nem keresem,csöppet sem. – vágtam elégedetlen képet,egy kis flegmasággal a hangomon.
- Összevesztetek? – szakadt ki Noel karjából Jenna.
- Dehogy. Csak.. nem keresem a társaságát,ennyi. – mondtam,mint akit totálisan hidegen hagy.
- Aztán mért nem? – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Will,miközben meggyújtotta a szájában fekvő csikket.
- Mert.Magányügy. – mondtam.
- Hajaj,nem tudtam, hogy ennyire szigorú Mr.Tökéletes barátnője. – lépett mellém.
- Cody mióta tökéletes? –húztam a szemöldököm.
- És te mióta vagy a szeretője,kedveském? – játszott a hangjával.
- Nem vagyok a szeretője. Miről beszélsz? – mordultam rá.
- Semmiről. – fordult el röhögve.
Lassan vissza baktatott a haverjaihoz,én pedig mit sem értettem az egész incidensből.Noel ,és Jenna szintén tétlenül ,és értetlenül álltak előttem,ahogy láttam ők se nagyon vágták,mi folyik itt.
- Miért vagyok Cody ribije,meg szeretője? – néztem,kétségbe esetten Noelra. Nem tudom mért,de tőle vártam a választ.
- Odi.. – mondta kedvesen. Megsajnált.
- Ne Odizz. Mi folyik itt?
- Figyelj,Cody sosem lesz veled őszinte. Sosem az lesz,akinek gondolod. Mondtam nem? Azt akartam,hogy távol légy tőle. Nem véletlen. Csak te inkább benne hittél,és a vele való felszínes kapcsolatodban,mint hogy nekem hidj. Hát,ez lett. Kérdezd meg Pattit. – magyarázta Noel.
- Miről? – kérdeztem,mialatt a homlokomhoz kaptam. Egy hajszál választott el a sírástól.
- Arról,hogy Cody hiába jár veled,a húgom pedig hiába jár Willel,ha egymásba vannak esve. Ezért vagy szerető. Mert te szereted őt,de ő neki csak egy újabb játszma vagy.
Nyeltem egy hatalmasat. Felnéztem a kék égre,amin a felhők kis csoportokba haladtak el felettem.Nagyon összezavarodtam,és egy percet sem bírtam tovább ott maradni. Elviharoztam abban a pillanatban. 
Noel azonnal kiengedte Jennát a karjai közül,és utánam szaladt. Jéghideg kezével a karomért kapott,mire megfordultam.Könnybe lábadt szemekkel vizslattam,nem volt mit mondanom.Lenéztem a földre,talán mert legszívesebben oda süllyedtem volna el..
- Hallgatnod kellett volna rám. – engedte el a karom.
- Ezért jöttél utánam? – kérdeztem,elcsukló hangom.
- Sajnálom..az egészet. – mosolygott bűnösen.
Bólintottam egyet,de nem érdekelt mit mondd. Nem is tudom,miért fájt ez, hisz egyszer már túl éltem. Egyszer már átvágott,és akkor is felálltam.De most mintha más lenne,mégjobban beletaposott a gyomromba,még inkább fenyeget a félelem,hogy elvesztem.
Haza érve,anya beszélgetésre próbált bírni. Persze,sok kedvem nem volt hozzá.
- Odett,takarítsd ki a szobád. Olyan mint egy szemét domb. –parancsolt rám.
- Most nem tud érdekelni,bocs anya. – vágtam vissza.
- Hé,kisasszony mit képzelsz magadról? Azonnal kitakarítasz! – harsogott.
- Miért lett olyan fontos ,hogy kitakarítsak hirtelen? – ordítottam rá.
- Mert vendégek jönnek. De mondtam már,tegnap előtt. – tette csípőre a kezét.
- Milyen vendégek? – tettem karba a kezem. Nem is mondta,úgyhogy ez kicsit meglepett.
- Loretta,Anton,és az öccse.Itt lesznek hétvégén. – indult vissza a konyhába.
Pár másodpercig felsem fogtam. Anton öccse..Adam. Milyen régen nem hallottam felőle. Emlékszem,mennyire beleestem.Hogy mennyi erőt adott,mikor össze voltam törve,hogy fogta a kezem,támogatott,és hogy neki végre elhittem,hogy lehetek boldog. Bár,nem tudom miért nem emlékszem arra,hogy anyu figyelmeztetett. Ja,hát persze,túlságosan elvoltam foglalva Codyval..
Ledobtam a táskámat a kanapéra,és elkezdtem kipakolni a könyveim,a kis asztalra.
- Pattanj, itt vannak. – szólalt fel anyu. 
Hangos tányérdobálások következtek,egyszóval beindult a nagy takarítási folyamat a konyhában.
- Nyitom az ajtót. – mondtam unott hangon.
Felálltam a kanapéról,és lomha járással kinyitottam az ajtót a jövevényeknek. Loretta,azonnal a nyakamba ugrott,és három puszi után tovább állt a nappaliba.Anton az előszobába hagyta a bőröndöt. Ő is adott három puszit,és bejjebb fáradt.Ekkor jött az,amitől legjobban féltem.Illetve az a valaki. Adam szőke fürtjei villantak fel az ajtó mögül. Végig a kezében lógó táskán tartotta a szemét. Féltem,hihetetlenül féltem,attól hogy felemeli a fejét és összetalálkozik a tekintetünk. És ez meg is történt.
- Szia. – köszönt mosolyogva.
- Hali. – bólintottam. – Fáradj beljebb. – mondtam,mintha totál hidegen hagyna ,hogy itt van.
- Kösz. – válaszolt flegmán.
Elsem hiszem,hogy ezt itt,és most túl kell élnem. Mert nem elég nekem az a bonyodalom,ami itthon van,még viseljem el ezt is. Hurrá.
Beinvitáltam a szőke exhercegem, és leültettem a kanapéra. Anyu felé fordultam,aki szerencsére pont ugyanekkor nézett felém.
- Na, és melyik szobában alszanak a vendégek? 
- Hát,Lori és Anton itt lent a kihúzható kanapén,Adam pedig fent Joe szobájában. – mondta anyu elégedett képpel. Nyilván büszke volt magára,hogy ezt így kitalálta.
- És Joe hol alszik? – kérdeztem meglepődve.
- Mint ahogy mondtam pár napja,a mamánál lesz. – baktatott oda hozzám. Kezembe nyomta a sütit,hogy kináljak meg mindenkit. – Látod,ha nem egyfolytában a fiúddal lettél volna elfoglalva,akkor most tudnál mindent.
Levegőért kapkodtam.Ez elég kínos,főleg hogy itt Adam. De rájöttem, hogy mégsem olyan gáz,sőt inkább örültem,hogy anyu mondta.
- Figyeltem, jó? – bizonygattam. 
- Nocsak,mióta van fiúd drága? – mosolygott Loretta.
Anton szintén rám nézett,mivel ő is kíváncsi volt a válaszra.
- Nem komoly. – mondtam vigyorogva.
Lopva Adam felé néztem,aki kínjába a telefonját birizgálta,tehát feltételeztem,hogy mégis zavarja azért egy kicsit.
- Mi az,hogy nem komoly? – mordult rám L. 
- Mert..épp.. – basszus,mit mondhatnék. – Ma szakítottunk. – komorodtam el.
- Tényleg? – lepődött meg Adam is.
- Öhm,ja. Kérsz valamit inni? – fordultam felé. 
Meglepett,hogy hozzám szólt. De az még jobban, hogy ennél a témánál.

23#

Kicsit furcsa volt,de két nappal később a suliba is így mentem.Mármint így, „Cody mámorba”. 
- Na mivan,te vagy Cody új kis ribije? – szóltak oda a végzősök a folyosón.
Hátra néztem,ahol mindegyikük hangosan kacagott,a semmilyen reakciómon. Mindenesetre nem foglalkoztam vele. Legalábbis próbáltam.
- Na és fizet érte? – kiabálta utánam a végzős csoport másik tagja.
- Mivan? – kérdeztem ingerülten. 
Ők csak tovább nevettek,egyre hangosabban. Nem értettem mivan és,hogy miért is szállt rám mindenki. 
Leültem az osztályom elé,a kanapére. Nyugodtam olvasgattam a biológia könyvem,hátha feleltet a tanár. Reménykedtem,hogy nem fog.
- Mizu? – ült mellém Patti.
- Semmi. – hangnemem egy bankautomatáéval versenyzett. 
- Miért ribiznek ezek az idióták? – figymálta őket Patti.
Épp elakartam kezdeni,mikor eszembe jutott,hogy sajnos a volt pasija miatt lettem az. Igazából azt se tudom miért kezdtek el ócsárólni. 
- Hagyjuk. És veled mivan? – reménykedtem hogy ezzel elterelem a témát.
- Áá,semmi igazából. – biggyesztette a száját. – Hé,nem a te legjobb barátod Damien? – mosolygott.
Nyeltem egyet. Tudtam mi következik,és azt is , hogy nálam féltékenyebb ember nem igazán lesz az elkövetkezendő két percben.
- De,az enyém. Miért kérdezed? – felkészültem.
- Jó pasi. – húzogatta a vékonyra szedett szemöldökét. – Aztán mizu Codyval?
Hát ilyen nincs! Tudja? Végem van. Elsüllyedek..
- Hogy érted? Mármint semmi.- habogtam.
- Jenna mesélte,hogy együtt szilvesztereztél vele. – nézett le az övére.
Jenna,és ő jóban vannak?
- Nem is tudtam,hogy ilyen jóban vagytok. –mondtam.
- Egy angolra járunk. – az arcáról továbbra sem hervadt le a mosoly.Ez jó jel.
- Értem. És még mit mondott? – kíváncsiskodtam.
- Hát ennyit. Mért,mit kellett volna még?
- Őő,semmit,csak gondoltam megkérdezem. – vigyorogtam egész hihetően.
- Na megyek. Majd dumálunk. Pá! – köszönt el.
Hála az égnek. Nem tud semmit. Órám után azonnal megkerestem Jennát a magyarázat miatt.
- Jenna! Miért nem tudod tartani a szád? – mordultam rá.
- Mi? Miről beszélsz? – értetlenkedett.
- Arról,hogy köptél a Codys ügyről. Még jó, hogy nem az egészet mesélted el Pattinak. Tudod, hogy mennyire megutálna. – tettem karba a kezem.
- De hát alig ismerem a csajt. Életembe nem beszéltem vele,max annyit,hogy hol lesz az angol óra. – kerekedett ki kék szeme.
- De hát.. azt mondta,hogy.. – néztem félre.
- Odi,nem meséltem semmit senkinek. Szerintem tudod,hogy nem adnám ki a titkaidat.
- Akkor ki lehetett? Mármint aki elmondta a szilveszterit? – kérdeztem.
- Hát,hármat találhatsz. – tette vállamra a kezét.
Ebben a pillanatban kapcsoltam. Hogy lehettem ilyen idióta? Lerohanom a legjobb barátnőmet,miközben ott van a legkézenfekvőbb lehetőség a szemem előtt.
- Hogy tehette.. – engedtem le karba tett kezem.
Olyan rosszul esett,mint még semmi.Noel elárult. Aki legjobban mellettem áll,most inkább átszegült az ellenségeim közé.
- Beszélj vele. – tanácsolta Jenna.
- Nem. Mondd meg neki,hogy remélem most boldog. – azzal sarkon fordultam,és elindultam órára.
Nem tudtam mi történt köztünk,és hogy miért akar rosszat nekem N. Mikor kimondtam magamban a nevét,a folyosó végén felbukkant az emlegetett szamár. Cody épp akkor viharzott volna fel a lépcsőn,ám egy gyors kézfogásra mindig van idő. Elkapott az idegesség,mikor megláttam azt a jó madarat,és szinte futottam hozzá. Megragadtam a karját,és a sportpályára néző legutolsó ablakhoz cibáltam.
- Mire volt ez jó? – kérdeztem ingerülten.
- Mégis mi? – mosolygott,mint aki jól végezte dolgát. Szemmel láthatóan tudta,miről beszélek mégis a hülyét játszotta.
- Mióta akarsz keresztbe tenni nekem? Jó hogy nem számoltál be mindenről a húgodnak! 
- Nem én voltam.. –tagadta.
- Tudom, hogy nem Jenna volt. – vádoltam.
- Idióta kölyök,legalább kamuzni megtanulhatott volna. De mindegy,ne várd hogy titkolózzak miattad.
Elképedtem. Nem tudtam felfogni,hogy így beszélt velem. Összeszorult a torkom,és a sírás kerülgetett. Mindent elrontottam,azzal hogy Codyval összejöttem.
- Mi történt velünk? – kérdeztem,mintha nem is érdekelt volna,amit csinált.
Öszintén,nem is érdekelt. Kit zavar,ha Patti megutál? Csak vissza akartam kapni Noelt. Azt a srácot,aki bármit megadott volna,azért hogy fogja a kezem.
- Nem tudom. –felelte hidegen.
- Sajnálom,hogy tönkrementek a dolgok. Bár nem tudom mért,de mindenesetre tartozom egy köszönettel. – hajtottam le a fejem.
- Miért? – lepődött meg.
- Azért,hogy mellettem voltál. – rámosolyogtam. Majd elsétáltam mellette.
Ebben a pillanatban tényleg felkellett fognom,hogy vége. Elvesztettem.
Délután találkoztam Codyval. A pasimmal. De furcsa kimondani. Járunk,és minden tökéletes. 
Egy fekete farmerban sétált a pad felé,amin ültem. Szemében láttam a titkokat,amiket sosem mondhatott el senkinek. Néha megis ilyedek tőle.
- Szia. – csókolt meg.
- Hali. – köszöntem.
- Hogy vagy?
Őszintén? Rosszul. Hiányzik Noel,és nem is tud más érdekelni. Hiába ül itt mellettem az a srác,akibe belevagyok zúgva,mégis az az utolsó beszélgetés jár a fejemben.
- Jól. – válaszoltam. De szerintem nem hitte el.
- Mi a baj? – csúsztatta kezét a vállamra.
- Mindegy. – húztam gyenge mosolyra a szám.
- Will,igaz? – kérdezte.
Hogy jön ide Will? Kit érdekel?
- Mi? Most ez honnan jött? – lepődtem meg.
- Hogy összejött Pattival.. Azt hittem nem fog téged zavarni. – nézett a lábára.
- Mivan? De hát,a legjobb haveromért van oda a csaj. 
- Dehogy. – grimaszolt. – Willért van oda. Jó ideje. 
- Csodás. – csaptam össze a kezem.
Este írtam Damiennek. Nagyon féltem, hogy mit fog erre szólni.
Odett: 
Figyelj.Patti Willel kavar. Jobb lenne elfelejtenéd.
Damien:
De azt mondta nekem ma,hogy többet szeretne.És,hogy nagyon kedvel.
Odett:
Dam,kérlek. Ez a csaj nagyobb kavaró,mint egy turmix. Kinézem,hogy egyszerre két csávót is szédít.
Damien:
Nem nagyon érdekel. Nagyon aranyos lány,kockáztatok:-)

Ennél jobb nap nem is lehetne. Lesz még valami?

22#

Egész este gondolkoztam,hogy mit,és hogy kéne csinálnom. Annyi minden várt rám,de tényleg. Valósággal várakoztak az ajtóm előbb a problémák. Másnap a suliban,valami vetélkedő féleség zajlott,amin természetesen minden évfolyam részt vett.Én a „Föld magja” című projektet kaptam,tehát csak beültem a második emelet folyosójáról nyíló 15-ös számú teremben ,és vártam,hátha végre befejezi az igazgatónő a beszédét.Persze,tisztában voltam vele,hogy a mi igazgatónk másfél óráig is elképes húzni ezt.Nyílott az ajtó,mire Will lépett be rajta.
- Nocsak. Kisegítesz? – nézett körbe az asztalon,amin könyököltem.
- Igen,jól látod. – vettem mély levegőt,és hátra dőltem a székben.
- Engem ez az egész,hidegen hagy. – mondta.
- Hát. Elhiheted,engem is. – próbáltam mosolyogni rá.
Lassan oda battyogott az asztalomhoz,és leült a velem szemben álló székre.
- Muszáj volt jönnöm,az osztályfőnök megbuktatna matekból. – sóhajtott.
- Aha.- válaszoltam közömbösen.
- Azt hiszem,jobb ha megyek. – állt fel, majd elviharzott.
Igazából ez volt az utolsó alkalom,amikor beszéltem vele. És mindenkivel.Az időmet tanulással töltöttem,és beszélgettem Adammal telefonon. Egyre kevesebb élet volt a napjaimban,egyre többet álmodoztam arról a fiúról,aki valószínüleg nem fog ide költözni miattam.Igazából nem voltam szerelmes,egy idő után elmúlt ez is. A szilvesztert Jennával töltöttem,és Noellal. Elmentünk a szomszéd város diszkójába,persze én azzal a pár ismeretlen lánnyal hülyültem végig,akik ott voltak,és velem együtt szintén nem vitték túlzásba az ivászatot.
„Boldog új évet!” –hangzott az örömteli kiáltás az egész diszkóban. Mindenki átölelte a kedvesét, vagy a barátokkal fogtak kezet. Egy embert kivéve. Egy magányos,városi lányt,akinek egyetlen vágya volt, hogy valaki őt is megölelje. Így új évkor. Jenna és Noel megcsókolták egymást,és percekig így álltak,szorosan egymás mellett. Míg én a pezsgőmet iszogatva próbáltam kis életet varázsolni a bulimba.
- Boldog új évet. – hallottam egy kedves férfi hangot.
Először gondoltam,úgyse nekem mondják,de azért reflexből hátra tekintettem.
Cody barna szemeivel méregetett,egy üveg pezsgővel az ujjai között. Majd odakönyökölt a pultra,a poharam mellé.
- Kösz,neked is. – mosolyogtam félszegen.
- Hát te,egyedül ünnepelsz? – lepődött meg.
- Mondhatjuk úgy is.
- Én is. –meredt a pulton időző poharakra maga előtt.
- Hát Willék? Merre? – kérdeztem.
- Biztos Pattyval ünnepelnek ketten. – sóhajtott. – Idióták. – mondta lekezelően,majd felhajtott egy kortyot a pezsgős üvegből.
- Szóval összejöttek. – megpróbáltam megértő lenni.
- Ja,valami olyasmi.Bár inkább csak kavarnak.
- Találsz jobbat is.- ittam bele a poharamba,egész lazán.
- Ahogy te is.
- Hogyan? – lepődtem meg.
- Nem kell a rizsa,tudom hogy oda voltál Willért. Persze,ki az aki elmenne egy cigis bunkó mellett anélkül,hogy bele ne szeretne? – kérdezte idegesen.
- Micsoda? Nem értem,mi a bajod. – fordultam felé.
- Semmi. Ne haragudj. – szánakozott,de látszott rajta,hogy nem komolyan kért bocsánatot.
- Nem gond. – motyogtam össze zavarodva. – Asszem,megyek ,és folytatom az egyszemélyes bulimat. Boldog új évet,mégegyszer. – majd felpattantam és elmentem.
- Ha már mindketten egyedül ünnepelünk,mért ne lehetne ketten? – követett.
- És mit akarsz csinálni,te zseni? Leisszuk magunkat ketten? – meredtem rá.
Meglepetésemre nem szólt semmit. Egyik kezét hirtelen felemelte az arcomhoz,és a fejem alá csúsztatta. Mire felfoghattam volna,addigra a szám,az ő szája köré tekeredett,és ott álltunk a pult mellett,egymást csókolva. Ki gondolta volna? Szinte meggyilkolt a csókja, úgy,ahogy annak idején. Éreztem,ahogy lüktet a szíve.De mégis fájt,hogy valójában nem engem szeret,hanem Pattyt képzeli a helyembe. De abban a pillanatban nem tudott érdekelni.
Elemeltem a fejem az arcától,és mosolyra húzódott a szám. A szemem még csukva volt,és legszívesebben vissza tértem volna abba az időzónába,mikor elkezdtünk csókolózni.
Kinyitottam a szemem. A mámort természetesen hamar megzavarta valami. Illetve valaki.
- Megzavartunk valamit? – képedt el Jenna.
Mögötte Noel bámult,rideg arccal. Nem tudtam eldönteni, hogy ideges,vagy csalódott,vagy inkább megilyedt-e.
- Semmit. – mosolyogtam Codyra,aki a cuki szemeivel nézett rám.
- Húha,szerintem jobb ha lelépünk drágám. – puszilta meg Jenna száját Noel.
- Mi is leléphetnénk. – vigyorgott Cody,mire bólintottam egyet.
- Oké. – mondtam,majd Noel felé sandítottam.
Egy szánalmas,mégis csalódott pillantást vetett rám. Majd elfordult, és kisétált az ajtón. Ezzel együtt,az életemből is..

21#

Elindultam a kémia szertár felé,ami nyitva volt,tehát könnyedén bejutottam.Letettem a cuccomat az első sorban lévő padok egyikére,majd kibámultam az ablakon.Noel éppen akkor indult ki szívni egy szál cigit,így gondoltam,amíg nincs órám,kimegyek,és élvezem a társaságát.

- Csá. – köszöntem neki.

- Na hali. – beleszívott a kezében füstölgő cigibe,és ledobta a földre,amit eltaposott. – Mizu? – nézett rám.

- Semmi igazából. –közeledtem mégjobban hozzá.

- Ja,amúgy múlt héten semmit nem hallottam felőled. Pedig írtam is. – vetette fel kíváncsian.

- Nem voltam itthon. –köszörültem meg a torkom.

- És,hol is voltál? – kérdezte.

- Győrben.

- Jaj ne.. ugye nem a suli miatt?

- Dehogyis..na jó,de igen.

- Nagyon remélem, hogy nem tervezel elmenni. – kacsintott rám.

- Nem fogok. – mosolyogtam erőteljesen.

- Hoppá. Csak nem miattam maradsz? – lepődött meg.

- Miattad is.- mondtam.

- Na,miről nem tudok? Ki a szerencsés? – kérdezte.

- Adamnak hívják. – válaszoltam.

- Alig várom hogy megismerjem. – mondta büszkén.

Kicsit sem tűnt csalódottnak,hogy megismertem valakit,és hogy az a valaki igen csak elcsavarta a fejem.

- Na és Jenna?

- Azt hiszem együtt vagyunk. Vagy valami olyasmi.

Elnézett a távolba,én pedig sokkot kaptam. Együtt vannak? Az hogy lehet? Én mért nem tudtam róla? Eleinte felsem fogtam,hogy mit mondott,majd abban a tized másodpercben,míg láttam,ahogy Noel oda fordul gyorsan mosolyt erőltettem az arcomra,és úgy tettem,mint aki felhőtlenül boldog ettől. Ami igaz volt, de még sem.

Suli után összefutottam Jennával,aki szemmel láthatóan majd kicsattant az örömtől.

- Odett,mesélnem kell! – kiáltott fel.

- Hallom összejöttél Noellel. –mondtam.

- Így igaz. Nagyon édi srác, oda vissza vagyok érte. –mesélte.

- Azt el hiszem. – mosolyogtam félszegen.

- És te hol voltál egy hétig? Írtam ám.

- Remélem mindenki megkérdezi.. Győrben voltam,de nem megyek sehova.

- Hova mentél volna? – értetlenkedett.

- Ja,sehova se. Viszont van egy új pasi jelöltem. – vigyorogtam rá kacéran.

- Odett Payne. Azonnal mesélj el mindent.

Elmeséltem neki Adam minden egyes lépését,ahogy közeledett hozzám,és mire a főutca végéhez értünk,már mindent tudott róla.

Délután tanultam kicsit,átolvastam az anyagokat,amik kellenek másnapra. Este írtam Damiennek,hisz tudtam hogy hatalmasat csalódott bennem. És Noellel sikerült kibékülnöm,akkor vele is menni fog.

Odett:

Tudnánk találkozni?

Damien:

Holnap suli után ráérek.

Odett:

Akkor várlak a suli előtt,hatodik óra után.

Damien:

Rendben.

Másnap mikor oda battyogtam a sulijukhoz,már ott várt. Eleinte féltem,majd mikor rám nézett megbátorodtam.Szeméből sugárzott a szeretet,a félelem,és a csalódottság. Mégha mosolyog,akkor is tudom,hogy baja van. Damien még sosem volt képes eltitkolni előlem semmit,mivel mindent tudtam róla,még azt is,amit nem akart elmondani.Oda ültem a lépcsőre,amin időzött,de eleinte csak köszönni voltam képes,másra nem.Majd látva,hogy várakozik,úgy döntöttem,mondok valamit,ezért jöttem.

- Bocs,hogy nem szóltam.

- Tudod,hogy nem haragszom rád.Csak bántott. – nézett maga elé.

- Nem téged akartalak bántani. – pillantottam az arcára. – Hanem inkább saját magamat.

- Ha elmész,azzal nekem se a javamat szolgálod,te igen okos. – nevette el magát, ami végre reménnyel töltött el.

- Tudom,csak..-vigyorogtam én is. –Szeretek menekülni. Ismersz.

- Így igaz. Azt is tudom rólad,hogy nehéz volt neked ez,hogy bocsánatot kérj.

- Dehogy,tök könnyen csináltam. – vágtam önelégült fejet.

- Ó-ó, na ne mondd. – mosolygott.

- Egyébként.. – vettem mély levegőt. – Mit csináltál szünidőben?

- Mit nem? – villantotta ki fogsorát. – Amúgy szombaton elmentünk pár haverral iszogatni. Ott volt a csaj,akit múltkor bekellett cipelni az ágyba. Tudod,aki annyira kész volt,hogy állni sem tudott. – nézett rám várakozóan,hátha eszembe jut kiről van szó. Persze,azonnal tudtam hogy kiről..

- Patti?

- Igen ő az. Beszéltünk egy-két szót. Egész jó fej.

- Igazán? – lepődtem meg.Vagy,talán mégsem..- Nem te vagy az egyedüli aki így gondolja.

- Hát.. – vágott megértő fejet. – És te mit alkottál Győrben?

- Megismertem valakit. Egy igencsak kedves srácot. Aki ideköltözik,miattam. – a szám mosolyra húzódott,és egy kisebb fajta reakcióra vártam.

- Neve? És mikor költözik ide? –kérdezte.

- Adam. És nem tudom. Majd a tél folyamán,gondolom.

- Alig várom,hogy megismerhessem. – kacsintott rám.

Ez után,lazán haza sétáltunk. Ő is,és én is.

Anyuval,és apuval együtt vacsiztunk,mivel Joe foci edzésen volt.

- Anyu.. Lehet hogy mégsem akarok elmenni innen. – szólaltam meg,miután mindenki megette az utolsó kanál levesét.

- Na, hogy hogy? – képedt el.

- Úgy érzem,hogy itt jó nekem. Itt a helyem. – néztem rájuk kétségbe esve.

- Ezt még megbeszéljük apáddal. – fordult anyu apához. Teljesen elképedtem.

- Mi az,hogy megbeszélitek?

- Végülis, mi tudjuk, hogy mi jó neked,és mibe érdemes belefognod. Mi vagyunk a felnőttek.- tápászkodott fel anya,és az előttem lévő mocskos tányért lassan elemelte.

- Na ne csináljátok! – emeltem fel a hangom. – Ez az én életem,nem a tiétek.

- Csak neked akarunk jót. – csitított apu.

- Azzal,hogy elszakítotok azoktól,akik fontosak nekem? Tényleg, jó lesz.. – fitymáltam őket.

Azzal megelégeltem a vacsorát,és inkább felszaladtam a szobámba.

20#

Mikor még nem igazán tudtam vissza aludni,végig azon agyaltam,hogy mégis mit tehetnék. Hogy miben lesz más ezután,miért kell megmásítanom a jövőmet,azzal,hogy Adamot is beleveszem a szeretteim közé.Tisztában voltam vele, hogy nagyon motiváló lesz ,és hogy sok mindent megfog oldani,mégha nem is helyettem is,de a segítségével sok mindenen könnyebben túl fogok siklani. Másnap délután ötkor indultunk el Flora nénitől,aki egy kiadós uzsonna után azonnal neki állt elpakolni utánunk. Adammal az autó hátsó ülésén foglaltunk helyet. Végig beszélgettük az utat,szóba került Rex bácsi hatalmas háza,ahol remélhetőleg Adammal fog élni hamarosan.Mikor oda értünk Antonékhoz,már sötét volt az ég,szinte már fekete. Mindenki bement a házba,de csak pár szóra természetesen,hogy indulhassunk vissza Pécsre.Foggalmam sem volt,hogy Lorettáék hogy tervezik,de gondoltam,biztosan nálunk húzzák meg magukat,míg nem tudnak valahonnan huzamosabb időre autót szerezni,mivel ugye a baleset során az ő kocsiuk totál károsra tört,és nem szívesen ülnek mostanában járműbe,egy ideig még.

Kiszálltunk Ben bácsi autójából,és amíg az idősebb korosztály bevonult a házba,mi kint vártunk Adammal.

- Hát.. Remélem még találkozunk. – mondtam kicsit bánatosan.

- Ebben biztos vagyok. – mosolygott rám.

Határozottam megcsókolt,amire most tényleg számítottam. Mikor elemelte a fejét az arcomtól,mind ketten csalódottan néztünk a másik szemébe.

- Félek,hogy még sem jön össze. – hajtottam le a fejem.

- Ha valamit akarok,akkor azt megszerzem. – vigyorgott. – Ilyen voltál te is. És tessék. –kacsintott rám.

Ráharaptam az ajkamra,és megöleltem. A hátamat simogatva,ráhajtotta a vállamra a fejét,és teljesen magához szorított. Nem akartam elengedni,eszem ágában sem volt kiereszteni a karjaim közül. De muszály volt,mert Anton éppen ekkor lépett ki a kapun,és jött felénk.

- Odett,mi itt maradunk Lorival. Nagyapa haza visz,rendben? – mondta Anton.

- Persze. – bólogattam,miközben hatalmasat nyeltem.

- Akkor..szia. – köszönt el Adam.

- Gyere Odett,gyorsan haza ugrasztalak. –hallottam Ben bácsi hangját.

Bólintottam,majd egy puszit nyomtam Adam arcára búcsúzásként.

Beültem a kocsiba,és elindultunk lassan. Több órát utaztunk ismét,mivel sokszor megálltunk Bennel enni,vagy mosdó miatt. Míg a kocsiban voltam,és próbáltam pihenni kicsit,végig azon agyatlam,hogy mit fogok mondani Noelnek.Na meg Damiennek.

Haza érve befeküdtem az ágyba,és aludtam,amint a fejemhez ért a párna. Másnap sulira tökéletesen kiis aludtam magam.Reggel Noel is busszal jött,így szerencsésen össze futottunk.

Egy ideig csak gondolkoztam azon,hogy oda menjek-e hozzá. Majd Adamra gondolva,megtettem az első lépést,és oda sétáltam Noelhez.Eleinte csak szótlanul álltam,majd kinyögtem amit akartam.

- Sajnálom. Ismét.- mondtam.

- Odett. – nézett rám.

- Mivan? Értsd már meg,hogy nem direkt mondtam,amit mondtam. – szánakoztam. – Túlságosan megnőtt a bátorságom.

- Mítől? – lepődött meg.

- Hát.. semmitől. – tettem úgy,mintha nem volna lényeges a „vízes” dolog.

- Ittál még,igaz? – kérdezte.

- Megeshet. – mondtam,majd mindenhova néztem,csak a szemébe nem.

- Gondoltam. – válaszolta,miután erőteljesen magához ölelt.

- Szóval nem haragszol? – kérdeztem,miközben kiélveztem szoros ölelését.

- Nem haragudtam. Vagyis de. Őszintén szólva nem tudom.. Rosszul esett,hogy Codyval beszélgettél. – vallotta be.

- De mért? – hunyorítottam rá,miközben kiszabadultam az öleléséből.

- Semmi. – mosolygott. – Gyere.

Megragadta a kezem,és felhúzott az éppen kinyíló ajtajú buszra.Azt a tíz percet,míg leértünk,végig beszélgettük. Örültem,hogy visszakaptam Noelt. Hihetetlen jó érzés töltött el,hogy Adam is visszajöhet,és vele is minden rendben van.A suliba érve,egész nap figyelemmel kísértem az órákat,és végig az a mondat kattogott a fejemben, hogy „Tanulok,és ez a lényeg.”. Meg Adam mosolya,ami elég sokszor tétovázott az agyamban,és kiverni belőle nem nagyon tudtam.Töri után összefutottam Pattival,aki elöször szégyenkezve közeledett hozzám,majd mivel enyhe mosolyt erőltettem az arcomra,ő is megbátorodott.

- Hali. – mondta kicsit lassítva.

- Szia. Jobban vagy? –kérdeztem megértően.

- Persze. –hajtotta le a fejét,mint akinek szégyellni valója van. Na,lássuk be volt is neki. – Köszi,hogy vigyáztál rám,meg hasonlók. – bólogatott .

- Ugyan. – mosolyogtam. – Csak nem akartam,hogy bajod essen.

- Gondolom most meg van a véleményed rólam.

- Ugyanaz mint eddig,csak kicsit elvetetted a súlykot.

Patti mosolygott,és sopánkodva nézett rám. Majd megtörvén a csendet,megkérdeztem tőle,ami már régóta motoszkált bennem.

- Codyval együtt vagytok?

- Hát,nem igazán tudom.

- És Will?

- Nagyon édi srác,annyira sajnálom hogy nem fog összejönni. – válaszolta.

- Miért ne jönne össze? – képedtem el.

- Hát ez egy hosszú,és elég uncsi történet. Meg lényegtelen is.

Megsimogattam a karját,és barátságos pillantással méregettem két szemét.

- Szerintem Cody szeret. –mondtam.

Patti semmit sem szólt rá,én pedig úgy döntöttem,hogy ennyiben hagyom az egészet.

19#

Sokáig forgolódtam,de egyáltalán nem emlékeztem az otthoniakra. Mintha ez az új közeg elkezdte volna formálni a személyiségemet.

Másnap megnéztük a város nevezetességeit,majd beültünk egy kávézóba. Loretta,és Anton számára elengethetetlen volt,hogy egy jót vacsorázzanak egy meghitt,előkelő étteremben,mi Adammal pedig inkább Flora néni házi kosztját kivántuk,és nem voltunk éhesek,ezért míg a két felnőtt elmentek ebédelni,mi beültünk kapuccsínózni. Amikor a pincér kihozta az italunkat,eszembe jutott,hogy Damiennek is ígértem,hogy elmegyek vele. Bűntudatom volt,így úgy döntöttem,Damnek jelzek,hogy nem vagyok otthon.

- Azonnal jövök,csak telefonálnom kell. – mondtam Adamnak.

Bólintott egyet,én pedig odaálltam az ablak mellé,és bepötyögtem Damien számát. Azonnal felvette.

- Szia! Hova a bánatba tűntél? Két napja se kép,se hang felőled.

- Győrben vagyok. Bocs,hogy nem szóltam.

- Hogy kerültél te oda,Pécsről? – vont kérdőre.

- Mert elfogok költözni fél évtől,ide. És megakartam nézni a várost. – meséltem.

- Micsoda?! – lepődött meg. – És én erről mért nem tudtam?

Hallottam a hangján a csalódottságot,és az egykedvűséget.

- Akartam mondani. –szégyelltem el magam.

- Akartad mondani,az utolsó pillanatban mi? – kérdezte dühösen.

- Nem az utolsóban. Damien.. – akartam bocsánatot kérni.

- Mindegy Odett. Majd beszélünk. – mondta,majd kinyomta a telefont.

Ott álltam az ablak mellett,abban a városban,ahova költözöm majd. Minden idegen városban érzem,hogy nem ott van a helyem. De most másként volt. Ahogy kinéztem az utcára,megfigyeltem az embereket,azon agyaltam,hogy ki lesz a következő szerelmem,ki az aki a pártomat fogja majd,mikor itt leszek. Hogy ki fog ellökni magától,és kit fogok én. Már semmi nem kötött az eredeti lakhelyemhez. Megkönnyebbültem,mert sokkal könnyebb lesz ott hagyni Pécset,és ezerszer jobban vártam,mint valaha is.

Vissza mentem Adamhez,és folytattuk a kávézást.

Este megnéztünk egy filmet ,és amikor legkevésbé számítottam rá,átkarolt. Majdnem be is aludtam a karjai között,de a film túl izgalmas volt ehhez. Na meg persze túl hangos is.

Flora néni már kész vacsorával várt minket,és mi azonnal belaktunk belőle.A kimerítő nap után egyből bedőltünk az ágyba. Minden nap így ment ez,kivéve az utolsó napon,szombaton. Azon az estén képtelen voltam aludni. Kiültem a teraszra,kabátban,és teával a kezemben. Azon gondolkodtam,hogy mi lehet otthon Damiennel,Noellel. Akármennyire különbözőek voltak,most mégis kezet foghattak volna ; mindkettő hatalmasat csalódott bennem. Ahogy ezen gondolkoztam,és a csillagokat bámultam,a kedvem szinte másodpercek alatt a béka segge alatt lett.Szomorú voltam,és nem tudtam,hogy maradni akarok-e vagy menni.Menekülni,vagy küzdeni?

Egyszer csak nyílt az ajtó,én pedig csöndesen megigazítottam a takarót a hintaágyon,amin rostokoltam. Adam lépett ki a házból,majd amint meglátta,hogy ott vagyok,oda ült mellém.

- Mit keresel itt kint? – mosolygott.

- A méltóságomat talán. – nevettem,miközben szipogva próbáltam elrejteni a  csalódottságomat.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Minden..-mondtam.

- Még sem akarsz ide költözni,ugye?

- Nem arról van szó. – hajtottam le a fejem.- Csak.. tudod milyen érzés,mikor nem tudod,hogy kiben csalódtál nagyobbat? Magadban,vagy azokban akiket szeretsz? – nyeltem egy hatalmasat.

- Ha ez egyáltalán megfordul a fejedben,akkor magadban. – mondta kedvesen.

- Amikor eljöttem Lorettáékkal,mindent félbe hagytam. Mindenkit magamra haragítottam,mielőtt elindultunk volna. – válaszoltam.

- Kérj bocsánatot. – karolta át a vállam.

- Próbáltam már..

- Ha magadnak akarsz igazán megbocsájtani,akkor tedd addig,ameddig nem érzed elégnek. – vigyorgott aranyosan.

Egy kis ideig gondolkoztam,azon amit mondott. Igaza volt,teljes mértékben.

- Köszönöm. – mosolyogtam rá,majd mégjobban oda bújtam.

Közel sem volt minden rendben,mégis úgy éreztem,hogy Adam elrendezett mindent. Készen álltam arra,hogy megalázkodjak Noel,és Dam előtt.

- Bárcsak te is velem jöhetnél Pécsre. – mondtam.

- Ha nem költözöl ide,akkor talán megoldhatnám. – válaszolta édes hangján.

Felcsillant a szemem,hogy talán mégsem vagyok olyan reménytelen mint gondoltam,és neki bizonyíthatnék. Végre valaki,aki hagyná, hogy belé kapaszkodjak,akit nem zavar, hogy milyen vagyok.

- Jó lenne. – néztem aföldre. -Lehet vissza kéne mennünk aludni. – álltam fel.

- Igen. – tette ugyanezt ő is.

Egymással szemben álltunk,és már lassan elindultam volna,mikor hátulról átölelt és erősen magához szorított.Mikor kiengedett oda fordultam hozzá,és mosolyogtam. Majd egy váratlan pillanatban puszit nyomott a számra.Teljesen meglepődtem,és miután eltávolodott tőlem,sem sikerült felfognom, hogy mi történt. Palacsinta méretű szemekkel álltam előtte.

- Hát..erre nem számítottam. – mondtam,még kicsit lesokkolva.

- Megmondom őszintén énse. – húzta a száját. – Baj..volt? – bizonytalanodott el.

- Dehogyis! Sőt. – kiáltottam fel. – Örültem,hogy ez lett a vége. – vigyorogtam.

- Hiányozni fogsz Odett. – nevetett,mégis láttam rajta,hogy elszomorodik ez miatt.

- De hisz azt mondtad,hogy oda költözhetnél.

- Attól függ,hogy Ben bácsi tesója,Rex megengedi-e, hogy hozzá költözzek. Na meg,hogy a sulitok megfelelő lenne-e nekem. – válaszolt.

- Remélem megtudod oldani. – mosolyogtam.

- Én is. – tette ugyanezt ő is. – Na,szerintem tényleg aludnunk kéne.

Hátulról tolt az ajtó felé. Mielőtt bementem volna a szobámba,adott egy puszit a homlokomra.

18#

Végig gondoltam mindent. Noelt,Willt,Codyt,Pattit,magamat. Egyre több mindent vagyok kénytelen megváltoztatni magamon,és a gondolkodásomon, hogy ne érezzem kellemetlenül magam. Pattira akartam hasonlitani,ennek fejében Noelt elkellett vesztenem. Valamit valamiért. De nem tudom elfogadni ezt az egészet. Tényleg ebből a rendszerből épül fel? Feladsz valamit, hogy helyette kaphass valami mást? Azt hiszem ebből inkább nem kérek..

Másnap megdöntöttem a rekordomat,és délután kettőig aludtam. Mikor sikerült végre kivernem az álmot a szememből,lementem a konyhába,ahol Anton,és Loretta már nagyban fogyasztották a pénteki ebédet. Anya ma nem dolgozott,mivel szabadságot vett ki, hogy mi se maradjunk egyedül. Amint megláttam a két fiatalt,oda szaladtam hozzájuk,és átöleltem őket.

- Úgy örülök, hogy nincs bajotok. – mondtam boldogan.

- Mi is. – mosolygott Anton,majd vissza ült a székre.

- Sajnálom,hogy látnod kellett mindent. – szánakozott Loretta.

- Ugyan,semmi gond nincs. –válaszoltam.

- Akkor rendben van. – vigyorgott,majd a fufrumat betürte a fülem mögé.

Hiába volt Loretta csak 5 évvel idősebb nálam,mégis képes volt úgy szeretgetni,mintha a lánya lennék.Ahányszor eljönnek hozzánk,vagy mi megyünk hozzájuk,mindig a második anyámként tekintek rá.

- De hogy hogy jöttetek? Nem is szóltatok ide. – jutott eszembe.

Anya és Loretta egymásra mosolyogtak,majd anyu felállt,és a tűzhely mellé lépkedett,hogy kevergesse a fortyogó főzeléket.

- Anyukád szólt nekünk,hogy átmennél egy másik gimnáziumba,Győrbe.És mivel Antonnak,a nagyszülei miatt oda kell utaznia,jöhetnél te is velünk. Csak egy hétre,hogy megnézhesd ezt a csodálatos várost.

- Hisz ez jó ötlet! És mi lesz a suli látogatással a hétvégén?

- Lemondtam,mivel most mész Lorettáékkal. – kapcsolódott be anyu is.

- Na mit szólsz? – kérdezte Anton vigyorogva.

- Nagyon örülök neki. – örömködtem.

Megöleltem Lorettát,és felkísértem a szobámba.

- És mikor indulnánk? – kérdeztem.

Leült az ágyamra,és rácsapott egyszer a lábára.

- Végülis,akár most is indulhatunk.Anton nagyapja itt van a városban,meglátogatja a testvérét. Akár vele is mehetünk. – ajánlotta fel.

- Csodás ötlet. – nevettem.

Úgy örültem, hogy mindent,és mindenkit itt hagyhatok. Nem érdekelt,hogy egy üzenetet sem írtam egyáltalán,senkinek. Mindenki felejtsen el egy egész hétre,és remélem én is elfeledkezhetek mindenkiről végre.Elkezdtem összepakolni a bőröndbe,és lassan készen lettem. Antonék felhívták Ben bácsit,hogy ugorjon be értünk is. Órákig utaztunk,mire végül nem Győrbe,hanem egy kisebb falucskában álló ház előtt álltunk meg.

- Loretta,hol vagyunk? – kérdeztem csendesen.

- Antonéknál. Mindjárt mehetünk tovább,csak Adam is jön velünk. – mondta,miközben leste, hogy jönnek-e már.

- Adam? Ő kicsoda? – lepődtem meg.

- Anton öccse. Nagyon cuki srác,biztos kedvelni fogod. – mondta,majd hátra fordult az első ülésről, hogy engem is lásson.

A hátsó része az autónak három személyes volt,ezért valószínűnek tartottam,hogy elférünk majd ebben a nem túl apró autóban. Láttam,ahogy kijönnek az ajtón. Minden várakozásomat felülmúlta Adam. Azt hittem,hogy négy éves lehet,vagy hasonló korú, de ehelyett egy tizenhét év körüli szőke srác lépett ki az ajtón. Beültek az autóba,de egy szót nem szóltunk egymáshoz.Mindketten zenét hallgattunk,és elmélkedtünk. Ő fél úton be is aludt,én pedig néztem,ahogy egy pisszenés nélkül terül el az ülésen. Az ablakot bámulva kezdtem elszenderedni én is,és mivel sokszor megálltunk,még sötétedésre sem voltunk ott.Már éppen elaludtam volna,mikor éreztem, hogy valami nyomja a vállamat. Oda fordítottam a fejem, és láttam,ahogy Adam kobakja a vállamra hajlik,és szinte nesztelenül szuszog. Akaratlanul is elkezdtem mosolyogni,és hihetetlenül édesnek tartottam. Majd egy fél óra múlva oda értünk,és Ben bácsi segített nekem becipelni a csomagokat. Anton,és Loretta elrendezték az autót,majd ők is lassan befáradtak a mamájuk házába. Flora néni alig várt már minket,és amint beléptünk a házba,mindenkit megölelgetett,megpuszilgatott.Adamnak,és nekem sütött sütit, amit azonnal megetetett velünk.Ben bácsi,és Lorettáék a nappaliban egy kávé mellett beszélgették meg az oda utat,és a többit. Mi ketten a legfiatalabbakként a TV-szobában foglaltunk helyet,egy nagy tál sütivel a kezünkben.

- Még be sem mutatkoztam. Adam vagyok. – mosolygott.

- Szia. Odett.– vigyorogtam.

- Örvendek.

Gyönyörű mosolya volt,és a hangja,ahogy elérte a fülemet,mint valami kellemes nóta,süvített végig a szobán. Bekapcsoltuk a tv-t és valami régi vígjátékon nevettünk amíg nem éreztünk hatalmas csomót a gyomrunkba.Talán a nappaliban diskuráló idősebbek tanácskozását is megzavartuk a jó kedvünkkel,de egyikünket sem foglalkoztatta úgy igazán.

- Kéne egy sör. – mondtam.

- Én nem iszom. – vágta rá egyből.

- Egyáltalán? Semmit? – képedtem el.

- Semmit. Tudom,elég gáz,de én nem szeretem az ilyent. Elítélem azokat,akik ilyen korban már elkezdik tönkre tenni magukat. – válaszolta,kissé lenézően.

- Én sem iszok. – hazudtam. – És teljes mértékben elítélem őket. – tettem ugyanazt megint.

- Persze. – mosolygott,majd felállt a kanapéról. – Szerintem én lefekszem,holnap nehéz nap lesz.

Bólíntottam,és elindultam én is vele.Mindegyikünk a saját szobájában hált,amit Flora néni igényesen felkészített számunkra.Annyira csodálatosan éreztem magam.Végig ő kellett mellém..