20#

Mikor még nem igazán tudtam vissza aludni,végig azon agyaltam,hogy mégis mit tehetnék. Hogy miben lesz más ezután,miért kell megmásítanom a jövőmet,azzal,hogy Adamot is beleveszem a szeretteim közé.Tisztában voltam vele, hogy nagyon motiváló lesz ,és hogy sok mindent megfog oldani,mégha nem is helyettem is,de a segítségével sok mindenen könnyebben túl fogok siklani. Másnap délután ötkor indultunk el Flora nénitől,aki egy kiadós uzsonna után azonnal neki állt elpakolni utánunk. Adammal az autó hátsó ülésén foglaltunk helyet. Végig beszélgettük az utat,szóba került Rex bácsi hatalmas háza,ahol remélhetőleg Adammal fog élni hamarosan.Mikor oda értünk Antonékhoz,már sötét volt az ég,szinte már fekete. Mindenki bement a házba,de csak pár szóra természetesen,hogy indulhassunk vissza Pécsre.Foggalmam sem volt,hogy Lorettáék hogy tervezik,de gondoltam,biztosan nálunk húzzák meg magukat,míg nem tudnak valahonnan huzamosabb időre autót szerezni,mivel ugye a baleset során az ő kocsiuk totál károsra tört,és nem szívesen ülnek mostanában járműbe,egy ideig még.

Kiszálltunk Ben bácsi autójából,és amíg az idősebb korosztály bevonult a házba,mi kint vártunk Adammal.

- Hát.. Remélem még találkozunk. – mondtam kicsit bánatosan.

- Ebben biztos vagyok. – mosolygott rám.

Határozottam megcsókolt,amire most tényleg számítottam. Mikor elemelte a fejét az arcomtól,mind ketten csalódottan néztünk a másik szemébe.

- Félek,hogy még sem jön össze. – hajtottam le a fejem.

- Ha valamit akarok,akkor azt megszerzem. – vigyorgott. – Ilyen voltál te is. És tessék. –kacsintott rám.

Ráharaptam az ajkamra,és megöleltem. A hátamat simogatva,ráhajtotta a vállamra a fejét,és teljesen magához szorított. Nem akartam elengedni,eszem ágában sem volt kiereszteni a karjaim közül. De muszály volt,mert Anton éppen ekkor lépett ki a kapun,és jött felénk.

- Odett,mi itt maradunk Lorival. Nagyapa haza visz,rendben? – mondta Anton.

- Persze. – bólogattam,miközben hatalmasat nyeltem.

- Akkor..szia. – köszönt el Adam.

- Gyere Odett,gyorsan haza ugrasztalak. –hallottam Ben bácsi hangját.

Bólintottam,majd egy puszit nyomtam Adam arcára búcsúzásként.

Beültem a kocsiba,és elindultunk lassan. Több órát utaztunk ismét,mivel sokszor megálltunk Bennel enni,vagy mosdó miatt. Míg a kocsiban voltam,és próbáltam pihenni kicsit,végig azon agyatlam,hogy mit fogok mondani Noelnek.Na meg Damiennek.

Haza érve befeküdtem az ágyba,és aludtam,amint a fejemhez ért a párna. Másnap sulira tökéletesen kiis aludtam magam.Reggel Noel is busszal jött,így szerencsésen össze futottunk.

Egy ideig csak gondolkoztam azon,hogy oda menjek-e hozzá. Majd Adamra gondolva,megtettem az első lépést,és oda sétáltam Noelhez.Eleinte csak szótlanul álltam,majd kinyögtem amit akartam.

- Sajnálom. Ismét.- mondtam.

- Odett. – nézett rám.

- Mivan? Értsd már meg,hogy nem direkt mondtam,amit mondtam. – szánakoztam. – Túlságosan megnőtt a bátorságom.

- Mítől? – lepődött meg.

- Hát.. semmitől. – tettem úgy,mintha nem volna lényeges a „vízes” dolog.

- Ittál még,igaz? – kérdezte.

- Megeshet. – mondtam,majd mindenhova néztem,csak a szemébe nem.

- Gondoltam. – válaszolta,miután erőteljesen magához ölelt.

- Szóval nem haragszol? – kérdeztem,miközben kiélveztem szoros ölelését.

- Nem haragudtam. Vagyis de. Őszintén szólva nem tudom.. Rosszul esett,hogy Codyval beszélgettél. – vallotta be.

- De mért? – hunyorítottam rá,miközben kiszabadultam az öleléséből.

- Semmi. – mosolygott. – Gyere.

Megragadta a kezem,és felhúzott az éppen kinyíló ajtajú buszra.Azt a tíz percet,míg leértünk,végig beszélgettük. Örültem,hogy visszakaptam Noelt. Hihetetlen jó érzés töltött el,hogy Adam is visszajöhet,és vele is minden rendben van.A suliba érve,egész nap figyelemmel kísértem az órákat,és végig az a mondat kattogott a fejemben, hogy „Tanulok,és ez a lényeg.”. Meg Adam mosolya,ami elég sokszor tétovázott az agyamban,és kiverni belőle nem nagyon tudtam.Töri után összefutottam Pattival,aki elöször szégyenkezve közeledett hozzám,majd mivel enyhe mosolyt erőltettem az arcomra,ő is megbátorodott.

- Hali. – mondta kicsit lassítva.

- Szia. Jobban vagy? –kérdeztem megértően.

- Persze. –hajtotta le a fejét,mint akinek szégyellni valója van. Na,lássuk be volt is neki. – Köszi,hogy vigyáztál rám,meg hasonlók. – bólogatott .

- Ugyan. – mosolyogtam. – Csak nem akartam,hogy bajod essen.

- Gondolom most meg van a véleményed rólam.

- Ugyanaz mint eddig,csak kicsit elvetetted a súlykot.

Patti mosolygott,és sopánkodva nézett rám. Majd megtörvén a csendet,megkérdeztem tőle,ami már régóta motoszkált bennem.

- Codyval együtt vagytok?

- Hát,nem igazán tudom.

- És Will?

- Nagyon édi srác,annyira sajnálom hogy nem fog összejönni. – válaszolta.

- Miért ne jönne össze? – képedtem el.

- Hát ez egy hosszú,és elég uncsi történet. Meg lényegtelen is.

Megsimogattam a karját,és barátságos pillantással méregettem két szemét.

- Szerintem Cody szeret. –mondtam.

Patti semmit sem szólt rá,én pedig úgy döntöttem,hogy ennyiben hagyom az egészet.