21#

Elindultam a kémia szertár felé,ami nyitva volt,tehát könnyedén bejutottam.Letettem a cuccomat az első sorban lévő padok egyikére,majd kibámultam az ablakon.Noel éppen akkor indult ki szívni egy szál cigit,így gondoltam,amíg nincs órám,kimegyek,és élvezem a társaságát.

- Csá. – köszöntem neki.

- Na hali. – beleszívott a kezében füstölgő cigibe,és ledobta a földre,amit eltaposott. – Mizu? – nézett rám.

- Semmi igazából. –közeledtem mégjobban hozzá.

- Ja,amúgy múlt héten semmit nem hallottam felőled. Pedig írtam is. – vetette fel kíváncsian.

- Nem voltam itthon. –köszörültem meg a torkom.

- És,hol is voltál? – kérdezte.

- Győrben.

- Jaj ne.. ugye nem a suli miatt?

- Dehogyis..na jó,de igen.

- Nagyon remélem, hogy nem tervezel elmenni. – kacsintott rám.

- Nem fogok. – mosolyogtam erőteljesen.

- Hoppá. Csak nem miattam maradsz? – lepődött meg.

- Miattad is.- mondtam.

- Na,miről nem tudok? Ki a szerencsés? – kérdezte.

- Adamnak hívják. – válaszoltam.

- Alig várom hogy megismerjem. – mondta büszkén.

Kicsit sem tűnt csalódottnak,hogy megismertem valakit,és hogy az a valaki igen csak elcsavarta a fejem.

- Na és Jenna?

- Azt hiszem együtt vagyunk. Vagy valami olyasmi.

Elnézett a távolba,én pedig sokkot kaptam. Együtt vannak? Az hogy lehet? Én mért nem tudtam róla? Eleinte felsem fogtam,hogy mit mondott,majd abban a tized másodpercben,míg láttam,ahogy Noel oda fordul gyorsan mosolyt erőltettem az arcomra,és úgy tettem,mint aki felhőtlenül boldog ettől. Ami igaz volt, de még sem.

Suli után összefutottam Jennával,aki szemmel láthatóan majd kicsattant az örömtől.

- Odett,mesélnem kell! – kiáltott fel.

- Hallom összejöttél Noellel. –mondtam.

- Így igaz. Nagyon édi srác, oda vissza vagyok érte. –mesélte.

- Azt el hiszem. – mosolyogtam félszegen.

- És te hol voltál egy hétig? Írtam ám.

- Remélem mindenki megkérdezi.. Győrben voltam,de nem megyek sehova.

- Hova mentél volna? – értetlenkedett.

- Ja,sehova se. Viszont van egy új pasi jelöltem. – vigyorogtam rá kacéran.

- Odett Payne. Azonnal mesélj el mindent.

Elmeséltem neki Adam minden egyes lépését,ahogy közeledett hozzám,és mire a főutca végéhez értünk,már mindent tudott róla.

Délután tanultam kicsit,átolvastam az anyagokat,amik kellenek másnapra. Este írtam Damiennek,hisz tudtam hogy hatalmasat csalódott bennem. És Noellel sikerült kibékülnöm,akkor vele is menni fog.

Odett:

Tudnánk találkozni?

Damien:

Holnap suli után ráérek.

Odett:

Akkor várlak a suli előtt,hatodik óra után.

Damien:

Rendben.

Másnap mikor oda battyogtam a sulijukhoz,már ott várt. Eleinte féltem,majd mikor rám nézett megbátorodtam.Szeméből sugárzott a szeretet,a félelem,és a csalódottság. Mégha mosolyog,akkor is tudom,hogy baja van. Damien még sosem volt képes eltitkolni előlem semmit,mivel mindent tudtam róla,még azt is,amit nem akart elmondani.Oda ültem a lépcsőre,amin időzött,de eleinte csak köszönni voltam képes,másra nem.Majd látva,hogy várakozik,úgy döntöttem,mondok valamit,ezért jöttem.

- Bocs,hogy nem szóltam.

- Tudod,hogy nem haragszom rád.Csak bántott. – nézett maga elé.

- Nem téged akartalak bántani. – pillantottam az arcára. – Hanem inkább saját magamat.

- Ha elmész,azzal nekem se a javamat szolgálod,te igen okos. – nevette el magát, ami végre reménnyel töltött el.

- Tudom,csak..-vigyorogtam én is. –Szeretek menekülni. Ismersz.

- Így igaz. Azt is tudom rólad,hogy nehéz volt neked ez,hogy bocsánatot kérj.

- Dehogy,tök könnyen csináltam. – vágtam önelégült fejet.

- Ó-ó, na ne mondd. – mosolygott.

- Egyébként.. – vettem mély levegőt. – Mit csináltál szünidőben?

- Mit nem? – villantotta ki fogsorát. – Amúgy szombaton elmentünk pár haverral iszogatni. Ott volt a csaj,akit múltkor bekellett cipelni az ágyba. Tudod,aki annyira kész volt,hogy állni sem tudott. – nézett rám várakozóan,hátha eszembe jut kiről van szó. Persze,azonnal tudtam hogy kiről..

- Patti?

- Igen ő az. Beszéltünk egy-két szót. Egész jó fej.

- Igazán? – lepődtem meg.Vagy,talán mégsem..- Nem te vagy az egyedüli aki így gondolja.

- Hát.. – vágott megértő fejet. – És te mit alkottál Győrben?

- Megismertem valakit. Egy igencsak kedves srácot. Aki ideköltözik,miattam. – a szám mosolyra húzódott,és egy kisebb fajta reakcióra vártam.

- Neve? És mikor költözik ide? –kérdezte.

- Adam. És nem tudom. Majd a tél folyamán,gondolom.

- Alig várom,hogy megismerhessem. – kacsintott rám.

Ez után,lazán haza sétáltunk. Ő is,és én is.

Anyuval,és apuval együtt vacsiztunk,mivel Joe foci edzésen volt.

- Anyu.. Lehet hogy mégsem akarok elmenni innen. – szólaltam meg,miután mindenki megette az utolsó kanál levesét.

- Na, hogy hogy? – képedt el.

- Úgy érzem,hogy itt jó nekem. Itt a helyem. – néztem rájuk kétségbe esve.

- Ezt még megbeszéljük apáddal. – fordult anyu apához. Teljesen elképedtem.

- Mi az,hogy megbeszélitek?

- Végülis, mi tudjuk, hogy mi jó neked,és mibe érdemes belefognod. Mi vagyunk a felnőttek.- tápászkodott fel anya,és az előttem lévő mocskos tányért lassan elemelte.

- Na ne csináljátok! – emeltem fel a hangom. – Ez az én életem,nem a tiétek.

- Csak neked akarunk jót. – csitított apu.

- Azzal,hogy elszakítotok azoktól,akik fontosak nekem? Tényleg, jó lesz.. – fitymáltam őket.

Azzal megelégeltem a vacsorát,és inkább felszaladtam a szobámba.