Elsején reggel Codyval mentem suliba.Furcsa,hogy mostanában én leszek a nője. Mármint a „ribije”.Ezt a jelzőt máig nem tudom ,miért aggasztották rám. De Codytól nem mertem megkérdezni,féltem attól, hogy rám förmed,vagy esetleg megrémíti a dolog. Így inkább csöndben vártam a többiek kijelentéseit aznap.
- Engem is elvállalsz? – kaptam a csípős megjegyzést.
- Lelehet akadni a csajról. – védett meg valaki.
Hátra fordultam,hátha meglátom a megmentőmet. Szerencsére időben kapcsoltam,és az illetőt teljesen szemügyre vehettem.
Will haladt el a végzősök mellett. Nem volt időm köszönetet mondani neki,abban sem voltam biztos ,hogy engem próbált védelmezni.De akárhogyan is,végtelenül hálás voltam neki,ezért a tettéért.
Harmadik óra irodalom volt. Sok kedvem nem volt végig ülni,egy tökéletlen költő életének elemzését,de nem volt más választásom.Szerencsére óra után összefutottam Codyval.
- Szia. – köszöntem rá,mintha megmentette volna az életem.
- Hali. – reagált közömbösen.
Azt hittem odajön,megölel ,vagy valami hasonló.Ehelyett megállt velem szembe,mintha most találkoztunk volna életünkben először.
- Mizu? – kérdeztem,bár csöppet sem érdekelt. Miért viselkedik úgy,mintha nem is ismerne?
- Semmi extra.
- Mi baj? – néztem rá.
- Semmi,de megyek, írunk kémiából,és mégcsak átsem néztem az anyagot. Csá-csá. – köszönt el.
Álltam ott,mint a cövek,és nem értettem semmit. Miért viselkedett így? Nem is azt várnám, hogy állandóan csókolózzunk,még a suli diákokkal megtömött folyosóján is,bár egy puszinak örültem volna.
Végtére is,próbáltam nem foglalkozni vele,hátha másnak megbeszélhetem vele.
Persze ez nem így történt. Hasonlóan a tegnapihoz az ebéd szünetben,se puszi,se aranyos bece nevek,mintha haverok lennénk.
Péntek este,kiugrottunk Jennával sétálgatni.
- Jól megvagytok Noellel? – sütöttem le a szemem. Még mindig hiányzik.
- Persze,minden rendben. – kuncogott.
- Mi ez a hatalmas mosoly J.? – vigyorogtam kedvesen.
- Hát,hol is kezdjem? Nagyon jó lenne már túl esni azon. Tudod. – mondta izgatottan.
- Túl esni? Azon? – vágtam értetlen képet.
- Nem szószerint túl esni,hanem már én készen lennék rá. Nem értem miért várnánk többet. – újságolta.
- Pár hónapja vagytok együtt. Nem sietős kicsit? –kérdeztem aggódva.
- Tudom,pár hónap kevésnek tűnik,de oda-vissza vagyok érte.
Mosolygtam egyet,mire meghallottam Noel hangját,nem is olyan távolról.
- Jenna! – kiáltozott.
- Oda megyünk? – nézett rám kiskutya szemekkel. – Ha nem akarsz,nem kell.
- De,de mehetünk. – mondtam megértően.
Lassan odabattyogtunk a bandához,ahol Cody is időzött.Azonnal megláttam,bár inkább nem nagyon kerestem a tekintetét.Jenna azonnal Noel karjába omlott,és egy szelíd csókot váltottak,csak is azért,nehogy engem zavarjon. Legalábbis reméltem,van bennük ennyi empátia,hogy nem kezdenek az orrom előtt lenyomni egy heves smár-partit.
- Merre voltatok? – kérdezte Noel.
- Erre-arra. – mosolygott huncutul Jenna.
- Te megkukultál? – fordult felém N. Meglepődtem,hogy egyáltalán oda szólt hozzám is,nem pedig levegőnek néz.
- Nem. Csak gondoltam nem zavarok. – léptem oda,mosolyogva.
- Te sosem zavarsz. – mosolygott. Nem értettem. – Ott a pasid,ha netán őt keresnéd. – mutatott Cody fele.
- Nem keresem,csöppet sem. – vágtam elégedetlen képet,egy kis flegmasággal a hangomon.
- Összevesztetek? – szakadt ki Noel karjából Jenna.
- Dehogy. Csak.. nem keresem a társaságát,ennyi. – mondtam,mint akit totálisan hidegen hagy.
- Aztán mért nem? – kapcsolódott bele a beszélgetésbe Will,miközben meggyújtotta a szájában fekvő csikket.
- Mert.Magányügy. – mondtam.
- Hajaj,nem tudtam, hogy ennyire szigorú Mr.Tökéletes barátnője. – lépett mellém.
- Cody mióta tökéletes? –húztam a szemöldököm.
- És te mióta vagy a szeretője,kedveském? – játszott a hangjával.
- Nem vagyok a szeretője. Miről beszélsz? – mordultam rá.
- Semmiről. – fordult el röhögve.
Lassan vissza baktatott a haverjaihoz,én pedig mit sem értettem az egész incidensből.Noel ,és Jenna szintén tétlenül ,és értetlenül álltak előttem,ahogy láttam ők se nagyon vágták,mi folyik itt.
- Miért vagyok Cody ribije,meg szeretője? – néztem,kétségbe esetten Noelra. Nem tudom mért,de tőle vártam a választ.
- Odi.. – mondta kedvesen. Megsajnált.
- Ne Odizz. Mi folyik itt?
- Figyelj,Cody sosem lesz veled őszinte. Sosem az lesz,akinek gondolod. Mondtam nem? Azt akartam,hogy távol légy tőle. Nem véletlen. Csak te inkább benne hittél,és a vele való felszínes kapcsolatodban,mint hogy nekem hidj. Hát,ez lett. Kérdezd meg Pattit. – magyarázta Noel.
- Miről? – kérdeztem,mialatt a homlokomhoz kaptam. Egy hajszál választott el a sírástól.
- Arról,hogy Cody hiába jár veled,a húgom pedig hiába jár Willel,ha egymásba vannak esve. Ezért vagy szerető. Mert te szereted őt,de ő neki csak egy újabb játszma vagy.
Nyeltem egy hatalmasat. Felnéztem a kék égre,amin a felhők kis csoportokba haladtak el felettem.Nagyon összezavarodtam,és egy percet sem bírtam tovább ott maradni. Elviharoztam abban a pillanatban.
Noel azonnal kiengedte Jennát a karjai közül,és utánam szaladt. Jéghideg kezével a karomért kapott,mire megfordultam.Könnybe lábadt szemekkel vizslattam,nem volt mit mondanom.Lenéztem a földre,talán mert legszívesebben oda süllyedtem volna el..
- Hallgatnod kellett volna rám. – engedte el a karom.
- Ezért jöttél utánam? – kérdeztem,elcsukló hangom.
- Sajnálom..az egészet. – mosolygott bűnösen.
Bólintottam egyet,de nem érdekelt mit mondd. Nem is tudom,miért fájt ez, hisz egyszer már túl éltem. Egyszer már átvágott,és akkor is felálltam.De most mintha más lenne,mégjobban beletaposott a gyomromba,még inkább fenyeget a félelem,hogy elvesztem.
Haza érve,anya beszélgetésre próbált bírni. Persze,sok kedvem nem volt hozzá.
- Odett,takarítsd ki a szobád. Olyan mint egy szemét domb. –parancsolt rám.
- Most nem tud érdekelni,bocs anya. – vágtam vissza.
- Hé,kisasszony mit képzelsz magadról? Azonnal kitakarítasz! – harsogott.
- Miért lett olyan fontos ,hogy kitakarítsak hirtelen? – ordítottam rá.
- Mert vendégek jönnek. De mondtam már,tegnap előtt. – tette csípőre a kezét.
- Milyen vendégek? – tettem karba a kezem. Nem is mondta,úgyhogy ez kicsit meglepett.
- Loretta,Anton,és az öccse.Itt lesznek hétvégén. – indult vissza a konyhába.
Pár másodpercig felsem fogtam. Anton öccse..Adam. Milyen régen nem hallottam felőle. Emlékszem,mennyire beleestem.Hogy mennyi erőt adott,mikor össze voltam törve,hogy fogta a kezem,támogatott,és hogy neki végre elhittem,hogy lehetek boldog. Bár,nem tudom miért nem emlékszem arra,hogy anyu figyelmeztetett. Ja,hát persze,túlságosan elvoltam foglalva Codyval..
Ledobtam a táskámat a kanapéra,és elkezdtem kipakolni a könyveim,a kis asztalra.
- Pattanj, itt vannak. – szólalt fel anyu.
Hangos tányérdobálások következtek,egyszóval beindult a nagy takarítási folyamat a konyhában.
- Nyitom az ajtót. – mondtam unott hangon.
Felálltam a kanapéról,és lomha járással kinyitottam az ajtót a jövevényeknek. Loretta,azonnal a nyakamba ugrott,és három puszi után tovább állt a nappaliba.Anton az előszobába hagyta a bőröndöt. Ő is adott három puszit,és bejjebb fáradt.Ekkor jött az,amitől legjobban féltem.Illetve az a valaki. Adam szőke fürtjei villantak fel az ajtó mögül. Végig a kezében lógó táskán tartotta a szemét. Féltem,hihetetlenül féltem,attól hogy felemeli a fejét és összetalálkozik a tekintetünk. És ez meg is történt.
- Szia. – köszönt mosolyogva.
- Hali. – bólintottam. – Fáradj beljebb. – mondtam,mintha totál hidegen hagyna ,hogy itt van.
- Kösz. – válaszolt flegmán.
Elsem hiszem,hogy ezt itt,és most túl kell élnem. Mert nem elég nekem az a bonyodalom,ami itthon van,még viseljem el ezt is. Hurrá.
Beinvitáltam a szőke exhercegem, és leültettem a kanapéra. Anyu felé fordultam,aki szerencsére pont ugyanekkor nézett felém.
- Na, és melyik szobában alszanak a vendégek?
- Hát,Lori és Anton itt lent a kihúzható kanapén,Adam pedig fent Joe szobájában. – mondta anyu elégedett képpel. Nyilván büszke volt magára,hogy ezt így kitalálta.
- És Joe hol alszik? – kérdeztem meglepődve.
- Mint ahogy mondtam pár napja,a mamánál lesz. – baktatott oda hozzám. Kezembe nyomta a sütit,hogy kináljak meg mindenkit. – Látod,ha nem egyfolytában a fiúddal lettél volna elfoglalva,akkor most tudnál mindent.
Levegőért kapkodtam.Ez elég kínos,főleg hogy itt Adam. De rájöttem, hogy mégsem olyan gáz,sőt inkább örültem,hogy anyu mondta.
- Figyeltem, jó? – bizonygattam.
- Nocsak,mióta van fiúd drága? – mosolygott Loretta.
Anton szintén rám nézett,mivel ő is kíváncsi volt a válaszra.
- Nem komoly. – mondtam vigyorogva.
Lopva Adam felé néztem,aki kínjába a telefonját birizgálta,tehát feltételeztem,hogy mégis zavarja azért egy kicsit.
- Mi az,hogy nem komoly? – mordult rám L.
- Mert..épp.. – basszus,mit mondhatnék. – Ma szakítottunk. – komorodtam el.
- Tényleg? – lepődött meg Adam is.
- Öhm,ja. Kérsz valamit inni? – fordultam felé.
Meglepett,hogy hozzám szólt. De az még jobban, hogy ennél a témánál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése